•Harmincnyolcadik•

875 52 24
                                    

Nagyon nehéz elhinni, de már csak egy hónap maradt a Játékokig. Nekünk pedig rettenetesen sok és fárasztó dolgunk volt. A szigorú beosztás maradt és ha lehetett, a főnökség (tehát a szüleim) javaslatára mindenki gyakorolt valamelyik délután plusszban. Ez azt eredményezte, hogy nagyjából egész álló nap a teremben voltunk, gyakoroltunk, harcoltunk egymással, ami néha súlyosabb balesetekkel is járt, de ennek ez volt a rendje. Én például megzúztam a bal karomat, mert harcművészeti órán rosszul landoltam a matracon, miután családunk egyik női tagja átdobott a válla fölött. Van ez így. 

Mindenki fáradt volt, és ezt anyáék is észre vették. Nem hajthattak minket a végsőkig, mivel az sem nekünk nem tesz jót, sem pedig a Jákékokon való teljesítésünknek. Így hát újra gondolták a dolgokat és adtak a csapatnak három napos pihenőt. Szabadon mehettünk oda, ahova akartunk, nem kellett bent maradni, nem kellett gyakorolni. Ennek az egész család nagyon örült és amint végzett apa a kihírdetéssel, mentek is összepakolni, hogy ezt a pár napot a Vadászok otthonától távol töltsék. Nem tudom ki hova ment, csak azt tudom, hogy én azonnal az irodámba mentem, hogy felkapva a táksámat haza menjek.

Már az ajtót zártam be, amikor valaki hirtelen mellettem termett. 

- Szia ChaeYeon - mosolygott rám HongYun. Őszintén nem tudom néha hova tenni ezt a gyereket. Hetekig nem hallok róla, aztán meg csak úgy felbukkan. Pedig én jól elvoltam nélküle is.

- Szia - biccentettem egyet, miközben mit sem törődve azzal, hogy ő tulajdonképpen hozzám jött, elindultam a folyosón.

- Miujság van veled mostanság? Minden rendben van a karoddal? Láttam az esést - húzta el a száját, és tényleg úgy tűnt, mint akit érdekel és csak azért kérdezi, hogy jó fej legyen, de én rohadtul nem bíztam ebben az ürgében.

- Semmi komoly, majd helyre jön - vontam vállat, de próbáltam kerülni a szemkontaktust vele. Nem akartam szemeibe nézni, mert olyan eszelős és titokzatos tekintete volt, hogy még rám is a frászt hozta. 

- Akkor jó - bólintott egyet. Folyamatosan mellettem sétált, olyan volt, mint egy pincsi kutya, aki kíséri a gazdáját, ahova akarja, csak hogy én kurvára nem akartam, hogy ott legyen - Izgulsz a Játékok miatt? - kérdezgetett tovább.

- Nem izgulok, inkább csak várom - válaszoltam viszonylag normálisan, bár még mindig nem néztem még csak felé sem.

- Igen, nagyon jó buli lesz. Vagy is, megkérdeztem a többieket, ők pedig azt mondták, hogy mindig nagy mészárlás van - javította ki magát gyorsan. Erre már felé kaptam a fejemet, de HongYun csak egy ártatlan mosollyal az arcán pislogott rám. Igen, kétség kívűl született Halott - Na és mit fogsz csinálni a szünetben? Ha szabad kérdeznem - tette hozzá.

- Szerintem pihenek - gondolkodtam el - Te? - vontam fel fél szemöldököm, mert bár kurvára leszartam, hogy merre veri a faszát, mélyen ott motoszkált bennem, hogy jobb tudni, és rajta tartanom a szemem.

- Én valószínűleg kibérlek egy hotelt, és ott fogok lazítani - vont vállat, ami kicsit szaggatottra sikeredett, de betudtam annak, hogy biztosan stresszel.

- Helyes, mindenkinek szüksége van a pihenésre - bólintottam helyeslően - Sikerült már beilleszkedni? - kérdeztem rá.

- Igen, teljes mértékben. Imádok itt lenni, sokkal jobb, mint a Halottaknál - biccentett egyet kedvesen.

- Örülök - erőltettem egy hamis mosolyt az arcomra.

- Ja, én is - értett egyet - Hagylak, menj nyugodtan - lépett egyet hátrébb. Hirtelen nem tudtam mirefel ez a távolságtartás, de egyáltalán nem bántam.

I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️Where stories live. Discover now