I. Piszkos Meló [JK ff] ✔️

•Hetedik•

És elszabadult a káosz.
Na de csak sorban.

Tegnap hatkor elvittem Jungkook-ot egy mini felfedező expedícióra, ami kifulladt abban, hogy meg mutattam neki két egész nap nyitva tartó boltot, egy szórakozó helyet, és egy szép parkot, ahová általában az emberek a kutyájukat hordják szarni, de legalább a szabadban van és tökéletes hely, az olyanok számára, mint mi.

Mivel kedvességem és jószívűségem határtalan, így felvittem a reggelit a két jó madárnak, akik úgy feküdtek az ágyukban, mintha leglább a halálukra készültek volna. 
HongYun aranyos volt és megköszönte, Jungkook pedig szokásosan furán nézett rám, és beszólt, amin már meg sem lepődtem, kezdek hozzá szokni. A tegnap elkobozott felsőjét akarta vissza kapni, de közöltem vele, hogy arra várhat, még egy ideig nálam lesz. 

Délután pedig várt rám a vakmerő unalom, amit hol az egyik, hol pedig a másik szobájában üldögélve töltöttem.

A káosz előtt pont Jungkook-nál voltam, mivel HongYun közölte velem, hogy pihenni és aludni szeretne, így hát át húztam a belem a másik ajándák szobájába.

- Szerintem meg most nincs annyira ködös idő, mint tegnap – közölte velem a férfi.

- Pedig de – pillantottam ki az ablakon. 

- Csak rosszul látsz – forgatta szemeit.

- Vagy csak te vagy olyan idióta, hogy nem bírod felismerni az időjárási viszonyokat – vágtam rá.

- Kettőnk közül nem nekem kell szemüveg.

- Pedig egyértelműen te vagy az, aki vak – tártam szét karjaimat.

- Te meg még mindig tiszteletlen vagy velem – hozta fel megint a témát, amitől lassan a falra mászok.

- Ha még egyszer fel hozod, esküszöm, hogy... – kezdtem bele, de azonnal abba hagytam, amikor egy lövést hallottam a folyosóról. Felpattantam, majdnem egy időben Jungkookal, aki ugyan felszisszent a hirtelen mozdulatra, készen állt kimenni.

- Maradj itt – vettem ki a késemet a combomhoz csatolt tartóból, majd az ajtóhoz osontam. Az éles tárgyat elrejtettem a pulcsim ujjában, úgy, hogy még csak véletlenül se legyen látható és ha kell azonnal elő tudjam szedni onnan.

- A faszt – rázta meg a fejét, miközben ő is közelebb lépett.

- Tegnap össze vertek, maradj a seggeden. Erről nem nyitok vitát – nyitottam ki az ajtót, majd zártam is be magam után, még mielőtt bármit is mondhatott volna.

Ki léptem a folyosóra, ezzel magamra hívva egy ismeretlen férfi figyelmét. Legalább is először azt hittem, hogy nem ismerem.

- Oh, egy ribanc – vigyorodott el, miközben fegyverét egyenesen rám szegezte. Ijedt arcot vágva, könnybe lábadt szemekkel néztem rá, majd tettem fel a kezeimet a magasba. Félre értés ne essék, közel sem voltam ennyire rémült, ez csak a figyelem elterelés része volt. 

Pulcsim alja kicsit feljebb csúszott, mint kellett volna, így kilátszódott a hasam alja, ami oda vonzotta áldozatom tekintetét. Fegyverét leeresztette és füttyentett egyet, pedig csak egy kis bőrfelület. 

Tett felém egy lépést, én pedig, mint egy halálra rémült ártatlan kis cica, hátráltam. 

- Ne félj tündérkém, nagyon jól el leszünk – mosolyodott el, nekem pedig egyre inkább csak az járt az eszembe, hogy milyen módon fogom kinyírni – Fordulj csak meg szépen. De nagyon lassan – tett pár körkörös mozdulatot mutató ujjával. 

El kezdtem forogni. Amikor háttal voltam neki, megállított.

- Ejjha – sóhajtott elismerően – Formás – jegyezte meg. Tudtam, hogy jó a fenekem, hisz gyúrtam rá, de nem csíptem, ha valaki már túlzottan is kiemelte. Meg amúgy is, ki ő, hogy bármit is mondjon a testrészeimről?