Love Myself / Befejezett /

Huszonegyedik

Smink nélkül mindig olyan...meztelennek éreztem magamat. Ez nagyon furán hangzott még így gondolatban is, de csak így tudtam leírni azt az érzést, ahogy mások előtt teljes valómban mutatkoztam. Emiatt nem mertem soha mást csak is a földet bámulni az utcán, mert tartottam mások tekintetétől. Túlságosan sokat láttam bele egy idő után mások nézésébe és így már a semmitől is félni kezdtem. Rettegtem mások véleményétől. Ez így volt a barátaiméval is. Emiatt nem mutattam meg nekik, hogy is néztem ki valójában. Ezért nem beszéltem az igazi énemről. És mégis... Aznap elhatároztam magamat. Kiálltam HaNa elé, minden filter nélkül, ami szörnyű érzés volt. Csak egy pillanatra mertem szemeibe nézni, utána elkaptam róla a tekintetemet és a földet kezdtem el pásztázni. Így a lábait láthattam csak, amik mozdulatlanul álltak előttem. Már szinte éreztem, hogy azok a fekete lakkcipők elindulnak a lépcsők felé és ezzel véget ér az eddigi normálisnak mondható életem.

- Yoon-Ah ? - szólalt meg végül a lány, mire erősen lehunytam szememet és egy mosolyt erőltetve arcomra emeltem fel újra fejemet és néztem rá. Szemei meglepetten fürkészték arcomat, láttam rajta, hogy nem tudta mit is kellene mondania. A helyében őszintén én is ugyanilyen tanácstalan lettem volna. Meglátni az eddig ismert személyt egy teljesen más formájában... Eléggé váratlanul érhette.

- Igen, én vagyok az - nevettem el magamat zavartan, ezzel próbálva elkergetni a sírást magamtól. Enyhén éreztem, ahogy kezeim remegni kezdtek a kilincsen, amit még mindig fogtam. Képtelen voltam elengedni vagy csak elmozdulni a helyemről.

- Miért ácsorogtok még itt az ajtóban ? Gyere be HaNa drágám, már sokat hallottam rólad - invitálta be végül helyettem a lányt anya, mire végre én is megmozdultam és arrébb léptem, hogy be tudjon jönni végre a küszöbről. Már az egy pozitívumnak volt mondható, hogy hiába nézett rám olyan meglepetten, nem ment el. - Menjetek be YoonAh szobájába mindjárt viszek nektek egy kis nasit és jeges teát. A lányom említette, hogy nem nagyon eszel vagy iszol túl cukros dolgokat, ahogy ő sem, így mindent nagyon kevés cukorral csináltam - magyarázta anya, elengedve maga mellett a tényt, hogy mindketten hirtelen milyen kínosan is éreztük magunkat.

Miután beléptünk a szobámba én behajtottam magam mögött az ajtót és azelőtt megállva néztem, ahogy HaNa körbenézett a helyiségben mindent alaposan megfigyelve. Próbáltam annyi reakciót leolvasni az arcáról amennyit csak tudtam, de a meglepettségen kívül semmit se láttam rajta.

- Soha nem említetted, hogy ennyit olvasnál - állt meg a könyvespolcom előtt, ami tele volt könyvekkel még abból az időszakomból, amikor inkább azokat vásároltam és nem sminkeket. Most már inkább a könyvtárból kölcsönöztem ki könyveket, hisz olcsóbban jöttem ki vele.

- Úgy érzem eléggé sok mindent nem említettem soha - mondtam zavartan és nagyot nyelve megpróbáltam leküzdeni a torkomban lévő gombócot. Így, hogy HaNa nem fejezte ki jobban a gondolatait rettentően féltem, hogy valójában mit is érzett velem kapcsolatban. Átvertség, düh, lenézés, szomorúság...

- A plüssök látványa annyira viszont nem lep meg - nevetett fel halkan, majd leült az ágyam szélére és kezeit maga mellett támasztva bámult ide-oda a szobában. - Valamilyen szinten meglepődtem, másrészt viszont erre a látványra számítottam.

- Nem vagy...mérges ? - néztem rá döbbenten, ugyanis egyáltalán nem tűnt úgy, mintha menten ordítozni kezdene velem vagy faképnél hagyna és másnap már mindent elhíresztelne rólam.

- Inkább nagyon meglepett. Mármint, sejtettem, hogy titkolsz valamit magadról, de azt nem, hogy ennyi mindent - vallotta be, rövid haja egy részét füle mögé tűrve. - Ez most nagyon furán fog hangzani, de így sokkal szimpatikusabb vagy. Mármint eddig is nagyon kedveltelek, de valamiért megkönnyebbültem ezt látva - mutatott körbe majd állapodott meg tekintete egyenesen rajtam. - Úgy érzem ez egy hosszú délután lesz - célzott itt arra, hogy volt mit mesélnem, mire a megkönnyebbüléstől kicsordult pár könnycsepp a szememből, amit felnevetve töröltem le kézfejemmel.