Negyvenegyedik

371 44 4
                                    

- Szerintem egyértelműen ez a szín illik hozzád jobban - tettem a csuklómat a lány arca mellé, úgy próbáltam hozzá egy barack árnyalatú rúzst. Mido nem akart semmiféle búcsúpartit vagy hasonlót mert olyan szoros barátsága amúgy sem alakult ki sok emberrel, leginkább csak JeongGukkal és velem, így a búcsúnkat szívesebben tudta le hétköznapi dologgal. A mi esetünkben ez a vásárlás volt. Mivel az ő szemében én valamiért egy divatikon voltam, így a segítségemet kérte a ruhatára frissítéséhez valamint új sminkek beszerzéséhez is. Én pedig mindkettőben teljes mértékben benne voltam, ugyanis én magam is szerettem volna egy kis...változást. Ez mind értendő volt a sminkjeimre és a ruháimra is, amikre Mr.Kim adott némi zsebpénzt, ismételten arra törekedve, hogy bepótolja a kimaradt éveket. Engem mondjuk pénzzel nem lehetett megvenni, de anya olyan jelentőségteljesen nézett rám, miközben reggel az indulásom előtt odajött hozzám az apám kezében a pénzzel, hogy ha akartam se tudtam volna visszautasítani az ajánlatot. - Nézd csak, ott ki lehet próbálni a sminkeket. Mit szólsz hogyha már nem engedsz meg nekem semmilyen búcsúajándékot, akkor legalább megcsinálom neked a sminkedet még utoljára ? - néztem felé reménykedő szemekkel ugyanis tényleg adni szerettem volna neki valamit és ha mást nem akkor ezt legalább megengedhette volna. Egyébként meg az, hogy ez volt az utolsó alkalom azért kicsit nagy szó volt, de nem tehettem róla, ahogy JeongGuk miatt, úgy titkon Mido miatt is megszakadt a szívem, aki viszont nagyon nem volt az a sírós fajta, így én se akartam bőgni miatta. Tudtam, hogy csak rosszul érezte volna magát és végül is még volt két hete a költözésig. Ugyanis az érettségi után tervezett átiratkozni. Már majdnem mindent el is intézett a szüleivel. Az mondjuk egy titok volt még mindenki előtt a suliban, hogy Mido el akart menni. A lány ezt teljesen csendben akarta véghez vinni, amit én is pontosan ugyanígy tettem volna a helyében. 

- Ez nem annyira szükséges, YoonAh... - jött hirtelen zavarba, ugyanis utálta a kéretlen figyelmet magán, amit legutóbb is megkapott mikor kisminkeltem őt. Pedig nem is tudta, hogy most egy kicsit több dolgot terveztem tenni vele. 

- De de - ragadtam meg a csuklójánál fogva és mosolyogva megindultam a szabad szék és tükrös asztal felé, amin egy kosárban ott hevert megannyi teszter. Lehetett volna profik segítségét is kérni a sminkelésben, de én ezt nagyon kedvesen visszautasítottam, ami lehet kicsit rosszul esett a lelkes sminkes lánynak és talán én nem is tudtam olyan szép munkát végezni, mint ő, az nem lett volna olyan személyes ajándék a részemről. - Ülj szépen ide le és engedd el magad - kacsintottam, majd lassan szemügyre vettem, hogy mink is volt. Igazából teljesen meg voltam elégedve a felhozattal, úgyhogy teljesen nyugodtan, nem figyelve a körülöttünk bámészkodókkal vagy épen a visszautasított sminkessel, láttam neki Mido arcának. Először letisztítottam a bőrét, majd raktam rá a hidratáló fényvédőkrémből még ha éppen ősz is volt már, attól még a nap tudott erősen sütni és nem tett jót az arcnak. Ezek után tettem fel alapozót, egy kis púdert, a szemhez és szájhoz őszies színeket próbáltam használni, mint a vörös és a narancssárga, majd jöhetett egy kis szempillaspirál és természetes vörösség a pofikra végül mindezt pedig le is fixáltam. Fogalmam sem volt mennyi időt tölthettem el mindezzel, de annyira belemerültem a sminkelésbe, hogy mire feleszméltem sokkal többen voltak körülöttünk, mint eddig és teljesen elámulva néztek felénk. - Itt meg mi történt ? - suttogtam Midonak, aki csak halványan elmosolyodott és megvonta a vállát. 

- Lenyűgöztél mindenkit a munkáddal. Komolyan olyan voltál ebben a fél órában, mint valami profi... - magyarázta, majd oldalra fordult, hogy szemügyre vegye mit is alkottam rajta, de amint szembesült az eredménnyel először nem is reagált semmit, ami miatt zavartan köhintettem egyet. 

- Ennyire rossz ? Csak mert ha igen, akkor van itt sminklemosó is - magyaráztam, pedig őszintén nagyon büszke voltam magamra, ugyanis ilyen jól kevés sminkem sikerült eddig. Mármint máson. Magamon általában jól ment, de ha más emberekről volt szó, akkor nagyon meggyűlt minden létező dologgal a bajom. Emlékszem, hogy JeongGukon próbáltam ki életemben először a férfi sminket és bár szerinte nem lett olyan rossz, mint ahogy én azt beállítottam, alig vártam, hogy leszedhessem róla azt a valamit, amit csináltam rajta. Szörnyű volt, de komolyan. Mido viszont...tényleg annyira illet hozzá az egész és nem kentem el rajta semmit és tényleg összességében tökéletes lett. 

Love Myself / Befejezett /حيث تعيش القصص. اكتشف الآن