A bosszú a fegyverem

Kövesd a sorsod Naruto! Konoha-t megvédem az életem árán is!

(Kakashi)

Miután Naruto odaérkezett hozzánk a Konoha-i kódfejtő csapat épületéhez és elmondta, hogy mi Jiraiya-sama hátrahagyott, - szinte már-már megfejthetetlen, - üzenete... Takara teljes mértékben lesokkolt. Amikor Naruto hangosan felolvasta azt a mondatot a lányomat leverte a víz és nagy valószínűséggel a félelem járta át a testét. Remegő lábakkal és ledöbbent arckifejezéssel baktatott mellettem egészen hazáig, ahol hamar neki állt lekörmölni azt, amit tudott. Nem úgy tűnt, mint aki sokat szeretne ezzel tökölni, így azonnal a lényegbe vágott bele. Hosszú mondatokat véset a földbe és látszódott rajta, hogy szenved is a szavak vésésével. 2-3 karma egy kicsit bele is tört ebbe a műveletbe, de... Ez teljes mértékben hidegen hagyta. Tudta, hogy most van ideje arra, hogy mindent elmondjon, amit csak tud, amit csak lehet... Amivel csak is a falut tudja segíteni. Miközben ezt a tevékenységet folytatta, olvastam a szemeiben és a viselkedésben. Teljesen meg van zavarodva; Olyan, mintha kirántották volna alóla a világot és nem tudná, hogy hova menjen. Biztos vagyok benne, hogy Jiraiya-sama „Vigyázz, az igazi nem közöttük van" mondata kitérítette a hitéből, így tán minden olyan dolog, amit ő eddig biztos tényként állított vagy tudott az Akatsuki-ról, most nem tűnik olyan biztosnak. Még, ha nem is ez lenne az oka a felzaklatott viselkedésének, akkor sem lehet őt hibáztatni semmiért sem, mivel az Akatsuki-ról van szó. Ki tudja, hogy a vezető is mivel motiválja arra az alárendeltjeit, hogy teljesítsék a kérését; Illetve nem biztos, hogy a tagok pontosan tudják, hogy mi a szervezet célja, így Takara-t, - aki gyakorlatilag áldozata a szervezetnek, - nem lehet hibáztatni az esetleges téves információkért.

Az idő eléggé lassan telt számomra, de Takara nem hinném, hogy így érezte. Mire befejezte legalább 1-1,5 óra telt el, ám a lényeg az, hogy végre elkészült. A lányom odasétált hozzám és arra invitált, hogy üljek fel a hátára. Amikor ezt megtettem Takara hamar a levegőbe emelkedett és fejével jelezte, hogy olvassam el a földbe vésett szöveget. Magamtól is sejtettem, hogy ezt szeretné, s miután memorizáltam a közel 5 mondatos információ közlést... Elszomorodtam. Az üzeneten és magán Takara arckifejezésén is látszik, a zaklatottság, hogy már nem biztos magában; és, hogy fél attól, hogy majd őt hibáztatják az esetleges kudarc miatt. Látom, hogy ő is olvassa a saját írását... Látom, hogy könnyek gyűlnek a szemében... Muszáj, megnyugtatnom őt... Muszáj, támaszt nyújtanom neki!

- Köszönöm! – veregetem meg finoman a nyakát. – Sokat segítettél ezzel is...

- Krááh... - forgatta a szemeit, mintha azt mondaná, hogy „Jah, na persze...". Mialatt azon gondolkodtam, hogy mit mondjak még, addigra Takara elkezdett leereszkedni a földre, majd amint ez megtörtént, ő leengedett fejjel várta azt, hogy mondok-e még valamit, vagy elmegyek jelenteni.

- „Gyerünk, Kakashi! Adj, neki némi lelkierőt!" – nézek rá a lányomra, aki szomorúan túrja a földet a jobb első lábával. - Tudom, mi jár a fejedben... - lépek oda hozzá, majd megsimogattam a fejét. – Te nem tehetsz semmiről sem! Te csak az áldozatuk vagy! Semmi rossz nincs abban, ha nem tudsz mindent róluk... Vagy ha rosszul tudsz bizonyos dolgokat. Számukra csak egy eszköz voltál... Így biztos vagyok abban, hogy jó néhány dolgot nem mondtak el neked...

- KRÁÁ! – engedte ki bánatát egy fájdalmas kiáltásban, majd igyekezett minél jobban hozzám bújni. Biztos mondtam olyan dolgokat is az előbb, ami számára fájdalmas, de... Nem tudok jól improvizálni, na! És nem vagyok otthon önérzet növelésben sem...

- Minden rendben lesz Takara! – néztem bele hatalmas szemeibe. – Minden! – tudatosítom benne. – Hamarosan vége lesz ennek a rémálomnak és anyád is hamarosan visszatér! Újra együtt leszünk, és minden jóra fordul! Higgy nekem!