Tobi és Takara akciója; Mi rejtőzik a gyerekes álarc mögött?

408 35 2
                                    

(Takara)

Tobi-val már egy teljes napja úton vagyunk. 24 óra alatt csak Tűz országa és Víz országa határáig jutottunk el, ami azt jelenti, hogy rohadt lassan haladunk. Már a Ködrejteki szigetnél kéne lennünk, ehelyett hol vagyunk? – Tűz ország keleti részén az egyik erdőben egy Dango házban. Tobi reménytelen! Nem telik el úgy fél perc, hogy ne lenne vele gond; hol eltűnik a semmiben; hol megáll, mert látott valami erdei állatot, - aztán persze kereshetem meg, mert eltévedt és konkrétan zeng az erdő a nevemtől: „Takara-chan, hol vagy?" „Miért hagytál magamra Takara-chan?". Hálát adok Istennek, hogy eddig egy Konoha-i ANBU vagy Ködrejteki ninja vadász sem vett észre minket, de... Ha Tobi továbbra is így ordíbálja a nevemet, előbb vagy utobb belebotlunk olyanokba, akikbe nagyon nem szeretnék. – Aztán még nincs vége! A sok hülyesége mellett még arra is panaszkodik, hogy éhes és emiatt állandóan meg kell állnunk! Nem tudom, hogy Pain miért hozzám osztotta, de kezdi felhúzni az agyam eléggé rendesen. Most is itt dekkolunk, ahelyett, hogy haladnánk tovább! Tobi nagyban majszolja a dango édességeket, míg én a farönkön ülők és unatkozom. Eskü nem is harctól, hanem az unalomtól fogok elfáradni.

- Haj, Tobi! Végeztél már? – kérdezem őt unottan.

- Igen, Takara-chan! – ugrott oda hozzám, majd, mint egy igazi kisfiú, előre-hátra dülöngélt.

- Nagyszerű... - álltam fel sóhajtozva és elindultam a tenger fele. – A kisebb szigetek fele kell mennünk, hiszen azt senki nem őrzi... Ha szerencsénk van, 3 óra alatt elérjük a Mizukage vidéki házát... - mondom ezt Tobi-nak miközben lassan odaérünk a tengerpartra, ahol mols egy lélek sincsen. Mondjuk nem csoda. Tegnap este hatalmas zivatar volt; a képességeimnek köszönhetően én eltérítettem magamtól az esőcseppeket, míg Tobi a faágakon ugrándozott körülöttem össze vissza. Párszor le is fejelte az ágakat, de ugyanúgy haladt tovább.

- Ahhj, olyan soká? – nyavalygott újra.

- Ha nem álltunk volna meg minden egyes Dango háznál, már visszafele haladnánk! – néztem rá kissé dühösen, majd lassan ráléptem a tenger vizére.

- Várj, Takara-chan! – szólt hozzám Tobi, majd amikor a fejemet visszafordítottam hozzá, megpillantottam egy kacsázó követ a kezében. Egy pillanatra kihűltem.

- Most komolyan? Kacsázni akarsz?! – akadtam ki. – Az előbb még azért nyavalyogtál, mert sokáig tart az út. Így még tovább fog!

- De-de, várj és figyelj! – mondta, majd elhajította a követ, ami egészen sokáig pattogott a vízen. Még magamba ámultam is, hogy milyen ügyes, viszont hirtelen sokkal izgalmasabb látvány tárult a szemem elő. 3-4 hatalmas cápa kiemelkedett a vízből és gyilkos vadállatok módjára csapkodtak ott ahol Tobi kavicsa elsüllyedt. Döbbenten meredtem magam elé.

- Ködrejteki harci cápák. – mondja halkan, miközben mellém lépet. – Érzékelik, hogy mi van a víz felszínén és a hajókon kívül mindent szét szednek.

- A chakra-ra is érzékenyek? – kérdeztem tőle, amikor felé fordítottam a fejemet. Ő csak bólint. – Nem is tudtam, hogy van ilyen... Nem is vagy annyira haszontalan, ha összeszeded magad!- simogatom meg a fejét, mire ő még jobban a tenyerembe nyomja a fejét, mint egy igazi kisfiú. – Na, már csak azt kell kitalálnunk, hogy hogyan jussunk át... - agyaltam magamban.

- Építsünk hajót! – örvendezett, mire én fejbe kólintottam.

- Miért kell elrontanod a jó gondolataidat, ilyen gyerekesekkel?! – akadok ki. – Már így is egy nap mínuszban vagyunk! Ha tutajt is kéne építenünk, soha nem érnénk vissza az Akatsuki-ba! – majd miután kiadtam magamból a dühömet elkezdtem gondolkodni. – Hm... Azt hiszem meg van... Tobi, nagyon szeretnél barkácsolni? – kérdezem tőle, miközben a zsebembe nyúltam.

A bosszú a fegyveremWo Geschichten leben. Entdecke jetzt