A bosszú a fegyverem

Tudatlan vagy tudatos terv volt-e? Takara megérkezése Konoha-ba!

(Pain)

- Hahahaha! Nem hiszem el, összejött! Hahaha! – nevettem boldogan és már-már szinte őrülten, de ez mind-mind azért volt, mert nem gondoltam volna, hogy beveszik ezt a full átlátható csapdát! Nah, ilyenkor jön kapóra egy ex Konoha-i! Itachi nélkül nem hajthattuk volna végre a tervünket!

- Nem hiszem el, hogy bevették! – porolta le magáról közben a port Kisame, miután a kardját előhúzta a törmelékek alól.

- Hm, ezek tényleg idióták! – röhögcsélt Deidara, akivel azért lesz egy kis elbeszélgetésem.

- Azért robbanthattál volna egy kicsit kisebb lyukat... Most kénytelenek vagyunk ezt a helyet elhagyni... - forgatom a szemeimet.

- Nem, hogy örülnél, hogy nekem köszönhetően tudtak kijutni! Ha nem robbantok egy bazi nagy lyukat a falba, tutti itt szerencsétlenkedtek volna és akkor „pápá akció!" Lebuktunk volna, hm!

- Jól van már... Ne, pattogjatok itt! – szólt ránk Konan. Elmegyünk a régi rejtekhelyre és nem lesz semmi gond sem. – tett pontot a vita végére Konan, mire én és Dei' elhallgattunk.

- Viszont mielőtt elmegyünk, várjuk meg Itachi-t. – veszi a vállára a Samehada-t Kisame.

- Itt vagyok. – tért vissza az Uchiha. – Elhagyták a falut és Takara is velük van, és ahogy elnéztem a helyzetet... Marad is.

- Szép munka volt Itachi! Zseniális, ahogy ennyire meg tudtad játszani az ártatlan bárányt! – dicsértem meg őt. – Na, figyeljetek... A következő akciónk az Konoha elpusztítása lesz, de ne feledjétek... Ez csak az én és Konan reszortja lesz; Nektek csak annyi feladatotok lesz, hogy távol tartsátok Takara anyját, mint a szigettől, mint pedig Konoha-tól.

- Értjük! – bólintottak mindannyian.

- Jó... Induljunk! – mondtam és kész voltam elhagyni ezt a romhalmazt, amit eddig az otthonunknak neveztünk.

- Pain, beszélnünk kell egy kicsit! – áll elém Konan, majd kissé gondterhelt arccal pillant rám.

- Jó, rendben. Kisame... Menjetek a rejtekhelyre! – adom ki az utasítást a leghűségesebb tagnak.

- Értem főnök! – biccentet rá, majd a többiekkel eltűnt innen. Konan és én itt maradtunk a már kihűlt, átázott épületben. Nem tudom, hogy mit akar tőlem, de nem hinném, hogy lelkiismeret furdalása lenne Takara miatt, hiszen csak akadályt látott a lányban mindig is.

- Biztos vagy abban, hogy a sensei ide fog jönni, Pain?

- Biztos vagyok benne! Amint a Hokage megtudja, hogy kik is az Akatsuki vezetői, illetve, hogy hol is van a központ... Ide fog jönni, hogy megtérítsen minket az a szánalmas bohóc! – szorítottam ökölbe a kezemet. – A Konoha-i invázió csak akkor járhat sikerrel, ha az az idióta halott! Hiszen nem felejthetjük el, hogy ő egy sannin, a III. Hokage legjobb tanítványa...

- Jó, nyilván... De most, hogy Takara is visszakerült a faluba, illetve a Rókát is hagytuk megszökni... Gyerekes módon ráadásul...

- Ch... Akin egyszer alkalmaztam a Rinnegan-t, azon kétszer is menni fog! A Rinnegan elől nincs menekvés és milyen jó, hogy ezt az ostoba Konoha-iak nem tudják! Amikor megkezdjük az inváziót a sensei halála után... Takara-val kezdünk és amint újra a markomban lesz az a sárkány... Nem lesz, aki megállítson!

- Remélem így lesz és, hogy végre befejezzük ezt az egészet... - szomorodott el Konan. – Tudod jól Nagato, hogy Yahiko nem ilyen volt... De én nem kérdőjelezem meg a céljaidat, hiszen a te legjobb barátod volt. Tán te többet is tudtál róla, mint én... - mondta szomorúan a lány, majd elsétált mellőlem. Igen... Ma van az évfordulója annak, hogy Yahiko-t megölték. Sosem tudtam megbocsátani ezt magamnak, nem csak azért, mert tehetetlen voltam; szimplán azért, mert tudtam, hogy Konan mennyire összetört és magányos lesz Yahiko nélkül. Ekkor határoztam el, hogy a Rinnegan-om segítségével meg fogom mutatni ennek a világnak, hogy mekkora is az a fájdalom, amit én valójában érzek! Tobi akkor soha jobbkor nem is jöhetett volna, hiszen nélküle nem születhetett volna meg az Akatsuki, aki ráébreszti az embereket arra, hogy a világ, amiben jelenleg élünk... Nem több egy hatalmas fájdalomnál!