A bosszú a fegyverem

Meddig marad csendes a Shinobi világ? Az Akatsuki ismét szervezkedik...

(Yamahiko)

Bíztam benne, hogy Yuki észrevétlenül lopakodik Sasuke után, de... amikor megtaláltam őt, már szemtől-szemben állt az Uchiha-val és rajta kívül még 3 fiatallal. Amikor láttam, hogy Yuki megsokkolva a földön fekszik, kérdés sem volt, hogy meg támadjam a fiút. Ám nem számoltam Aoda-val, a kígyóval. Tán a világ leghatalmasabb óriáskígyója, akitől mindenki fél a Kígyó barlangban. – Ez az a hely, ahol a megidézhető óriáskígyók élnek a Kígyó Bölccsel együtt. Egy időben a sárkányok is itt éltek, de aztán kiváltak a kígyók törzséből és elhagyták a szárazföldet... Majd a Midnight-szigeten találtak menedékre. Itt évtizedeken át éltek állatok módjára, s amikor megtörtént „a nagy Ootsutsuki-harc" és Hagoromo-sama, testvérével együtt, győztesen került ki a csatából, felruházták Jinsei-sama-t a beszéd képességével. Ez az arany sárkány volt az utolsó sárkány, aki valaha is a szárazföldön tartózkodott, de ennek is már több 1000 éve. Azóta Hanare volt az egyetlen Doragon kláni, aki elhagyta a Midnight-szigetet... Na, meg persze most mi... S már kezdem bánni az egészet. Esküszöm, ha sikerül végre beszélnem Hanare-vel és vissza tudom küldeni Kakashi-hoz... Soha többé nem avatkozok bele a szárazföldi dolgokba! Most is Yuki majdnem ott hagyta a fogát az Uchiha végett... Kell ez nekem? Hát rohadtul nem!

- Yamahiko-sama! – szárnyal utánam Yuki. – Jól van? – érdeklődik aggódva. – Ki volt az a kígyó az előbb? – szomorúan felsóhajtottam, majd válaszoltam a kunoichi társamnak.

- Sajnálom Yuki, hogy ekkora veszélynek tettelek ki. – engedtem le a fejemet. – Ki tudja, hogy mi történhetett volna...

- Yamahiko-sama, kérem... Ne aggódjon! Meg tudtam volna védeni magam, csak... túlságosan lebecsültem a gyereket. Bár nem kellett volna... - vonogatja a lapockáit. – Aki le tudta győzni Oochimaru-t, az nem lehet gyenge...

- Haaaj... Hanare... Mennyi gondot okozol nekem... - néztem fel az égre kissé reménytelenül.

- Találkoztál vele? – repül közelebb hozzám.

- Igen. – bólintottam. – De csak egy pillanatra. Esőrejtekben nyomát veszítettem.

- Tán ő is az Akatsuki után kutat... - veti fel Yuki. – Nyilván tud arról, hogy Takara az Akatsuki tagja... Tán figyeli is a lányát.

- Áh... Akkor már közbe szólt volna... Takara nagyon rossz dolgokat tett, nyilván beavatkozott volna már Takara életébe, ha tényleg őt figyeli.

- Igazad van... De Yamahiko-sama... - száll egy kicsit feljebb a kunoichi. – Ki volt az a...

- Kígyó? – fejeztem be a kérdését mosolyogva, miközben felnéztem rá. Ő vidáman bólintott. – Ő Aoda volt... A leghatalmasabb óriáskígyó a világon. Van okunk félni tőle, hiszen könnyedén összeroppanthat minket, hiszen ő a legerősebb hüllő a világon. És, mivel Uchiha Sasuke-vel kötött vérszerződés... Tán céltáblákká is váltunk számukra.

- Aggódik, amiért átléptünk a szárazföldre? – találta fején a szöget Yuki. Én csak csendben lebegtem mellette, amiből arra következtethetett, hogy eltalálta a legnagyobb gondomat. – Ne, feledje uram, hogy mi miatt léptünk át... Hogy meg találjuk az egyik családtagunkat, Doragon Hanare-sama-t! Nincs fontosabb, mint a család... Éljen bárhol is az a családtag, nem igaz? – kerül elém, majd elölről fordul vissza felém, mire én csak mosolyogva bólintottam.

- Igazad van, Yuki... Első a család, aztán kell aggódnunk a következmények miatt! – szárnyaltam tovább határozottan a tenger felett. Perceken belül megpillantottuk lelki szemeink előtt a Midnight-szigetet, az otthonunkat.