A bosszú a fegyverem

A saját utamat járom! Az egyéni célok megjelenése!

(Naruto)

- Meglep, hogy itt látlak benneteket... - kezdi meg Sasuke a beszélgetést, miután megjelentünk a barlang kijáratánál. – De különösen rajtad, Sakura... - nézz le ránk a volt csapattársunk. – Nem jellemző rád, hogy elhagyod a biztonságot jelentő falut; főleg amiatt, hogy engem visszaszerezzetek... - húzza kissé gonosz mosolyra a száját, miközben mellettem Sakura, már remegve figyeli Sasuke-t. – Bár... ki tudja... - von vállat az Uchiha. – Azon az estén még a falut is hajlandó lettél volna elárulni, hogy velem lehess, nem igaz? – a kérdés hallatára Sakura, mintha transzba esett volna. Én meg totál meglepődtem. Sakura... és Sasuke... beszélgettek távozás előtt? Ez... Ez lehetelen! Sakura... Nem hagyta volna, hogy elmenjen!

- Tsk... - engedte le a fejét Sakura és a fogait csikorgatta. Az öklét ökölbe szorította és remegett. Ezek szerint... Sasuke állítása... Igaz...

- Hagyd ezt most Sasuke! – lépet oda Sakura mellé és dühösen felkiáltottam Sasuke-hoz.

- Hehehe... Miért? Én különösen élvezem a veletek folytatott beszélgetést... - mondja gonosz és rideg hangon. Sokat változott, nagyon sokat, s ez enyhe okot is add arra, hogy féljek tőle, amit most először érzek vele kapcsolatban, az életemben. – Rád is sor kerül, ne aggódj... Hiszen ellenségek vagyunk, nem igaz?

- Tsk! – próbálok belenézni a szemébe, de erre képtelen vagyok, hiszen a napsugarai erősen irritálják a szemeimet. Csak is Sasuke sziluettjét látom, és más különbet nem igazán. – „Nem... Mi barátok vagyunk Sasuke... Nem ellenségek!" – próbálok kicsit többet látni, mint amennyit a szemem enged belőle. Azt látom, hogy Orochimaru-éhoz hasonló derékkötőt hord magán és egy ahhoz passzoló nadrágot. A felsője egy kissé kivágott fehér ruha, ami engedi, hogy a felső teste mellett a nyakánál lévő átokbilligót is megpillantsam. – „Az az álnok Orochimaru... Szörnyeteggé változtatott Sasuke és elvakította az utadat! Nem hagyom, hogy ezt folytassa! Nem hagyok!" – tombolok magamban.

- Nos... Nem igazán tűnsz beszédesnek... De ez nem igazán számít, egy harc folyamán.

- Megint meg akarsz küzdeni? – emelem fel vele szemben a hangom, majd a fegyvereim fele nyúlok.

- Hehe... Végül is... Miért ne? – ingatja meg a fejét. – Nos... Kakashi is itt van, vagy csak... - nézelődik a sensei-t keresve.

- Sajnálatosan... Kakashi most nincs itt, így velem kell beérned, mint a Kakashi csapat helyettes sensei-jével... - lép mellénk Yamato-taichou is. – De ez cseppet sem változtat azon, hogy a Kakashi csapat visszavigyen téged a faluba, Uchiha Sasuke! – jelenti ki határozottan a taichou.

- A Kakashi csapat... - kezdi el Sasuke már kísértetiesen gonoszul a mondandóját. – Már azon a napon... meghalt, s azóta... nem is jelent nekem az a csapat... Semmit! – jelentette ki határozottan ezt Sasuke, mire én és Sakura-chan teljesen ledöbbentünk. A döbbenetünket az is fokozta, hogy Sasuke gyakorlatilag... 1 másodperc alatt mellettünk, pontosabban, mellettem termett és az egyik kezét a vállamra tette, míg a másik a kardja mellett maradt. Olyan gyors, hogy még időm se volt felfogni, hogy mi történik körülöttem. – Tudod min gondolkodtam... Naruto? – kérdezi tőlem halkan, bár mivel az arca a fülem mellett volt, így én rendesen hallottam mindent. – Miért nem élsz továbbra is a te kis világodban és álmodozol tovább a Hokage címről? – a kérdés szintén meglepetten ért, de próbáltam nyugodt maradni, hogy ne vegye ezt észre. - Tudod... Ha továbbra is folyton utánam jársz... Letelik az időd és nem válthatod valóra az álmaidat... A sok edzésen, amin keresztül mentem... - veszi ki közben a kardját a tokjából. – Erősebbé tett nálad, így csak a halálodba mennél, ha folytatnád a visszacsábításomat Konoha-ba... - fejezi be a beszédét Sasuke.