Shinobi-k... Hatalmasak, erősek és becsületesek, bár nem mindegyikük. Vannak közöttük, kegyetlenek, érzéketlenek és gonoszak. Doragon Takara e utóbbit tapasztalta meg, amikor a saját szemével látta, hogy az apja megöli az édesanyját. Az akkor még fi...
16 órája annak, hogy Naruto-ék elindultak a küldetésre. Nagyon remélem, hogy minden rendben van velük. Bevallom, a lelkiismeretem nagyon noszogat a bűntudat fele, hiszen... most először vannak olyan bevetésen, nélkülem, ami veszélyes és, ami akár az életükbe is kerülhet. Erről mindig a régi csapatom, a Minato csapat, jut eszembe, hiszen... Mi is életünk egyik legveszélyesebb küldetésére mentünk, - aminek szintén egy híd volt a középpontja, - és a lelkem mélyén attól félek, hogy tán Naruto, vagy Sakura, vagy az a Sai... Vagy tán Tenzou... hibázik és emiatt... Az életével fizet. – „Hát Tsunade-sama... Jiraiya-sama... A bűntudat keltése tökéletes volt... Bűntudatom van... Nagyon is..." – A gondolatmenetemből egy kopogtató hang szakított ki, majd egy olyas valakinek a hangját hallottam meg, aki mindig igyekezett nekem lelki támaszt nyújtani. Ő volt Umino Iruka, aki tényleg mindig segített ott, ahol tudott. – Bevallom őszintén... Legjobb barátok vagyunk, és meg vagyok lepve, hogy egészen ideáig még meg sem látogatott. Általában, ha kórházba kerültem, ő mindig jött, de különösebb oka nem volt rá. Csak szimpla aggódásból tette meg a velem kapcsolatos kitérőket. – Na, igen... Már ebből is látszódik, hogy ez a chunin egy önzetlen és igaz barát!
- Hello, Kakashi-sensei... - lép be a kórtermembe Iruka-sensei. – Hogy érzed magad? – kérdezi, miután leült az ágyam melletti székre. – Bocsáss meg, hogy egészen idáig nem látogattalak meg, csak tanári továbbképzésen voltam... - vakarta kissé félénken a tarkóját a chunin. Én elmosolyodtam, s kedvesen szóltam hozzá.
- Ugyan már... Örülök, hogy eljöttél... Sokat jelent nekem... - válaszoltam őszintén. – Köszönöm!
- Ne, beszélj nonszenszekről! – fogta meg a vállamat. – Hogyha baj van, egy barát ott segít, ahol tud! - mosolyog rám vidáman a chunin. Én elgondolkodtam egy kicsit...
- Iruka-sensei... Mi eléggé régóta ismerjük egymást, nem igaz? – kérdezem kissé halkan és enyhén elszomorodva.
- Igen, de... - lepődött meg a hirtelen jött hangulatváltozásomon.
- Az előbb azt mondtad, hogy „hogyha baj van, egy barát ott segít, ahol tud!" Nem igaz?
- Igen. – válaszolta határozottan.
- Akkor... Tudnál nekem segíteni? – hunyom le a szemeimet kissé elkeseredve.
- Ööö... Pe-persze... Mi a baj, Kakashi-sensei? Lelki gondok? Tán Takara végett? – találgat Iruka, mire én bólintottam.
- Igen. – válaszoltam sóhajtozva.
- Tudod... - fogja meg a vállamat a chunin. – Én tudnék rajtad segíteni átmenetileg, de... Van valaki, aki tán ténylegesen helyre tudja hozni a reményveszteségedet... - mosolyog rám, mire én teljesen értetlen arcot vágok.
- Miről beszélsz? – kérdezem is meg tőle. Ekkor hirtelen az ajtón egy másik alak is belépet. Amint megpillantottam, el sem akartam hinni, hogy ez a valóság. A szemeim tágra nyíltak, a lélegzetem elállt, a végtagjaim remegtek. Lehetséges lenne? Ez a valóság; vagy csak egy genjutsu?
- Yo, Kakashi! – hallom meg annak az ismerősömnek a hangját, akiről már vagy 3 éve nem hallottam semmit sem. A hang felé fordultam és csakhamar megpillantottam a sötét barna hajú, szürke bőrszínű, most oly zavarban lévő Doragon Yamahiko-t.
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
