Adj erőt, hogy megmentsem; És kérlek, adj időt, hogy bizonyítsak!

130 14 4
                                    

(Kakashi)

Az az összetört pillantás, amivel Takara rám pillantott utoljára, az leírhatatlan volt. Teljesen elveszetté és kétségbeesetté vált; Szemeiben láttam a bánatot és fájdalmat. Rájött, hogy az egész élete egy nagy hazugság és, hogy minden, amit tett, az hiába való volt, mivel az átok így is beteljesedett. Amikor Takara újra felnyitotta a szemeit már 100%-osan úgy nézett ki, mint a vezető szeme. Bármilyen képességei is vannak ennek a Rinnegan-nak, az biztos, hogy a szem valami dojutsu lehet, mivel Takara teljes mértékben elvesztette az önkontrollját. A narancs hajú srác irányítja, ez kétségtelen, ahogy az is, hogy ő volt az, aki megfenyegethette Hanare-t, hiszen ennek a csávónak egy sárkány kellett és gondolom a szigetre nem mert elmenni; Hanare-t meg nem tudta legyőzni, így kizárásos alapon maradt Takara, aki akkor még könnyen befolyásolható volt, - mert kis gyerek volt, - így Pain őt vette célba, hogy megszerezze magának azt, amire szüksége volt: egy tömeg pusztító fegyvert, akit szinte lehetetlen legyőzni. – Most összeteszem a kezeimet, hogy Itachi segít nekünk, mert nélküle... Eléggé nagy bajban lennénk! Azt viszont nem tudom, hogy milyen okból kifolyólag akarja, hogy Naruto-t, az Akatsuki rejtekhelyéről szabadítsuk ki. Milyen célja lehet ezzel? – Nem tudom, de most valahogy nincs is időm ezen agyalni! Majd gondolkodok rajta akkor, amikor Takara mellettem lesz biztonságban, a faluban, Naruto-val együtt.

- Sakura, Sai! – szólítom fel őket, akik már ennyiből értették a feladatukat. Közösen lendültek támadásba, hogy kiszabadítsák Naruto-t a csapdából. Persze, Pain ezt észrevette.

- Azt ti csak szeretnétek! –irányította a vad Takara-t a tanítványaim felé, hogy vele tapossa el őket.

- Fa elem: Végtelen erdő! - hallottam Tenzou jól ismert jutsu-ját, s tudtam jól, hogy súlyos sérülést fog okozni Takara-nak.

Tudom, hogy a társam nem egy kegyetlen Shinobi, de azt is tudom, hogy igen előítéletes, főleg az Akatsuki-t illetően. A lányom itt szolgált több évet, persze, hogy nem tud elvonatkoztatni. A fa több helyen is mélyen belevájt Takara-ba, amitől ő hangosan és fájdalmasan ordított fel, majd hátrált meg Naruto-éktól. Tudom jól, hogy a lányom most szenved, de ez a kis szenvedés ahhoz kell, hogy őt is és Naruto-t is kiszabadíthassuk. És e utóbbi most sikerült is, hiszen Tenzou eltaszította Takara-t, így Sakura és Sai odajutott Naruto-hoz.

- Shannaro! – kiáltotta el magát a kunoichi, majd az egyik lánc cölöpéhez vágta az öklét. Igaz, a lánc még a fiún maradt, de ezek olyan láncok, amik chakra elszívósak... Nem vacakolhatunk itt velük, mikor az ellenség előtt állunk közvetlenül.

- Tsk... Azt hiszitek, hogy sikerülhet? – kérdezi Kisame, miközben leugrott az emelvényről, kezében a kardjával, a Samehada-val.

- Sakura-chan, vigyázz! – kiáltotta Naruto, majd az egyik kezén lévő lánccal, melyet már Sai eloldott a cölöptől, elcsapta maguktól a kardforgatót.

- Na, jó... - vett elő néhány fehér bombát az az Akatsuki, akivel korábban Homokrejteknél találkoztunk. – Azért tudjátok, hogy kikkel szórakoztok! – és eldobta az anyagot oda, ahol Naruto-ék voltak. Szerencsére a tanítványaim gyorsak voltak, így még a becsapódás előtt képesek voltak.

- Tsk... Épphogy... - szólt oda hozzám Tenzou, mire én bólintottam. Időközben feszülten vártam arra a jelre, amit Itachi-val megbeszéltünk.

- Miért jöttetek utánam? – kérdezi tőlem Naruto, amikor ő és a többiek ideértek hozzám. Miközben felkészültem a Mangekyou aktiválására, válaszoltam is neki, de csak futtában.

- Megígértem a Yondaime-nek, hogy nem fog bajod esni! Nem hagyom, hogy ezek eszközként használjanak, pont úgy, mint a lányomat! – néztem rá Takara-ra, aki most tépte ki az oldalából a belé passzírozott fadarabot. Ezután megrázta a fejét és morogva pillantott ránk. – Nem hagyom, hogy veled is ezt tegyék! És ha törik, ha szakad... Ma még Takara-t is kiszabadítom innen!

A bosszú a fegyveremWhere stories live. Discover now