fagypont felett » loki odinson

21.

A bár, ahol mind a négyen ücsörögtünk, egy csöppet sem hasonlított arra a helyiségre, ahová múltkor Loki berángatott. Itt nem volt sem tömegnyomor, sem pedig hangos zene. Bár ugyanolyan színkavalkád kavargott itt is, mint az egész bolygón, érezhető volt, hogy ez a hely tényleg a magas arisztokrácia helye. Magyarul rajtunk kívül jó, ha két ember ücsörgött itt díszes kíséretükben, és csak a legkülönfélébb bőrszínű pincérlányok tették vették magukat.

Halálra unott fejjel piszkáltam a koktélos poharam csillogó üvegét, és szenvedő tekintettel néztem Lokira, aki hozzám hasonlóan fájdalmas arccal hallgatta a Nagymester iszonyatosan hosszú monológját, aminek mintha sosem szakadt volna vége. A fonalat már rég elveszettem, fogalmam sem volt, hogy éppen miről beszél. Nem is igazán érdekelt, csak arra tudtam gondolni, hogy már megszerezhettük volna azt a nyavalyás gyűrűt, és leléphettünk volna innen a fenébe. Így hát minden figyelmemet a színesen kavargó koktélomnak szenteltem, amibe bele sem ittam.

Egészen addig, amíg a Nagymester, megszakítva a monológját, hirtelen ki rántotta alólam a bal kezem, amivel a unalomtól elnehezedett fejemet támasztottam. A meglepetéstől meg sem tudtam moccanni, így a fejem csak hangosan koppant az asztalon. Loki persze majdnem visszaköpte a koktélját a pohárba, amibe éppen beleivott, és az apró vigyort a szája szélében nem tudta elrejteni. De szerintem nem is akarta.

Fájdalmasan emeltem fel a fejem, és az apró puklit tapogattam másik kezemmel a homlokomon. Igen, a másikkal, ugyanis a bal kezemet, pontosabban az azon lévő körmeimet a Nagymester vizslatta. 

- Gyermekem, neked meg hogy néz ki a kezed - szörnyülködött, miközben csak elfintorodva pillantottam az ő világoskékre lakkozott körmeire.

- Pont úgy, mint aki hónapokig egy jeges cellában élt - pillantottam Lokira hunyorogva, aki csak a szemét forgatva legyintett.

 - Nem hiszem el, hogy még mindig ezen vagy fennakadva - dünnyögte az orra alatt, és poharát elegánsan visszatette az asztalra.

Viszont a tekintetét nem tudta levenni a bal kezemről, amin az igencsak meggyötört körmeimet továbbra is a Nagymester nézegette, amit én csak unottan hagytam. Miközben a lifttel felfelé tartottunk Topáz szigorú felügyelete és a Nagymester folyamatos csevegése társaságában, bizalmas beszélgetésre alkalmunk sem akadt. Loki csak néhány szófoszlány tudott odasúgni nekem, azt is Topáz gyilkos tekintetével kísérve. Mindenesetre a lényeget levettem belőle. Kussolnom kell, és semmit sem reagálni a Nagymester időnként zavarba ejtően kínos dolgaira.

Így hát kussoltam, csak akkor nevettem fel erőltetetten, mikor Loki bokán rúgott a Nagymester förtelmesen rossz poénjai után. Elképzelni sem tudtam, hogy egy olyan ember, mint Loki, hogy képes így behódolni ennek az őrült pasasnak... Abban biztos voltam, hogy itt több van annál, hogy ő ennek a kócerájnak itt a királya. Ugyan már, Lokinak semmi sem kerülne, hogy elmetssze  torkát. Ő egyértelműen nem az a típus, aki valamikor is behódolna bárkinek önszántából, főleg nem egy ilyen papíron kettyós pasasnak. Valami egyezség lehetett köztük még a legutóbbi ittlétéből, és nagyon piszkálta az orromat, hogy nem hajlandó elmondani. Nem mintha lett volna rá esélye.

Mikor azonban már tényleg nem bírtam tovább, hogy a kezemet macerálja, elrántva gyorsan az asztal alá rejtettem, mire Loki csak egy szemrehányó pillantást vetett rám. Na igen, ez egyértelműen nem az a Loki, aki szórakozásból szegi meg a szabályokat. Valamit nagyon, de nagyon rejteget, és én majd meghaltam a kíváncsiságtól, hogy megtudjam. De mivel úgy tűnt, hogy ha rajtuk múlik, itt üldögélünk a következő évezredben is, úgy döntöttem, a saját kezembe veszem az irányítást.

- Szerintem nekünk ideje indulnunk - álltam fel hirtelen, és a sbőrfotelt olyan nagy hanggal toltam hátra, hogy az nagy hanggal csapódott a fényesen csillogó kőre. Loki csak fáradtan temette a kezébe az arcát, mintha éppen most csesznék el mindent. Nos, valószínűleg így volt, de engem nem érdekelt. Akármilyen egyezség is van kettőjük között, az rám nem vonatkozik.