fagypont felett » loki odinson

13.

Kétségbeesetten próbáltam átlátni az tömeg felett, de az űrlények vagy mik nálam is magasabbak voltak, és mivel mindenki hangosan ordibált, nem hogy nem láttam, de még nem is hallottam semmit. De azt tudtam, hogy ha nem teszek valamit, akkor Loki élve fel fogja koncolni azt a tagot a torony tetejére. Amit bár nem igazán bántam volna, hiszen igazság szerint meg akart ölni, de a lelkiismeretem nem engedte, hogy úgy haljon meg, hogy nem is tudtam meg, hogy mi volt az igazi szándéka azzal, hogy a fejembe akart állítani egy kést. De a tömeg olyan szorosan zárt össze előttem, hogy hiába próbáltam befurakodni, valaki mindig  durván hátralökött. Így pedig, mondhatjuk úgy, hogy egy kicsit kiborultam.

- Ha nem engednek oda, akkor élve ki fogok itt belezni mindenkit, aki az utamba került! - ordítottam el magamat, pedig éppen ettől akartam megmenteni valakit.

Egy pillanatra csönd lett, amitől hallottam egy pillanatra Loki hangját is, aki láthatóan nem törődött velem, meg úgy mindenki mással.

- Mi az utolsó szavaid, te rohadék féreg? - sziszegte, mire a tömeg hangja újra felharsant, és drukkolva üvöltöztek, hogy hogyan is végezzen Loki azzal a valakivel.

Itt már tényleg elegem volt. Hát senki sem figyel rám? Idegesen a fogaim közé kaptam a késeimet, és mielőtt átgondoltam volna a tervemet, a hozzá legközelebb álló alak fejét megfogva felrántottam magam a tömeg tetejére. Egy pillanatra láttam Lokit egy furcsa sisakos emberrel, de aztán muszáj volt elkapnom a tekintetem, mert az alattam lévő tagnak nem nagyon tetszett hogy a fején álltam, így muszáj volt lelépnem. Az emberek fején ugrálva így gyorsan el tudtam jutni addig a kis körig, ahol Loki állt a másik alakkal. Vagyis jobba mondva a szerencsétlen a földön feküdt, Loki pedig a mellkasán térdelve készült elvágni a torkát. Éppen háttal volt nekem, így nem láthatta a mutatványom, nekem meg ez pont kedvezett. Még elrúgtam magam egy rikító sárga sisakos ember fejéről, és lendületből megragadtam Loki vállát, ezzel lerántva a tagról, akinek bár el volt takarva az arca, láthatóan megkönnyebbült. Ez viszont nem volt elmondható Lokiról, aki láthatóan próbált megszabadulni a szorításomból, de a lábfejem összekulcsoltam a nyaka körül, a tőrös kezét pedig hátracsavartam.

- Hazel, te ebbe ne keveredj bele - sziszegte idegesen.

- Ne? Jókor mondod... - vigyorodtam el - Már akkor sikerült, amikor ez a tag majdnem beleállította a kését a fejembe, úgyhogy késő - vertem ki a kezéből a tőrét egy gyors mozdulattal.

- Figyelj, hadd, hogy lerendezzem ezt vele én - feszegette egy kézzel lábam a nyakáról.

- Nem, hadd, hogy én rendezzem - sóhajtottam mérgesen - Azt montad, nincs kedved bébiszitternek lenni mellettem. Akkor meg ne tegyél úgy - sziszegtem, majd engedtem a szorításomon.

Loki rögtön felpattant, és dühösen porolta le a ruháját.

- Akkor csak tessék - fonta össze maga előtt durcásan a karját, mintha legalábbis a játékát vettem volna el tőle. Komolyan, néha olyan mint egy óvodás.

Csak sóhajtva megráztam a fejem, és felállva odaléptem a még mindig földön fekvő taghoz. Teljesen mozdulatlan volt, még a mellkasa sem mozgott.

 - Mond, hogy még nem ölted meg - suttogtam Lokinak, de teljesen mástól kaptam választ.

- Hát, nem ártott volna - szólalt meg valaki a tömegből, de egy pillanat múlva már egy kék markolatú tőr állt ki mellőle a falból.

- Ha már ilyen pofátlanul bámulsz, legalább kussolnál. Senki sem kérdezett - dünnyögte Loki morcosan.

- Hé, nyugi van, bébiszitter - röhögte el magát, de egy pillanat múlva belefojtotta valaki a nevetést. Nyögve kerekedett ki a szeme, majd mint egy fa esett pofával előre, mögötte meg persze ott állt Loki teljes valójában.