fagypont felett » loki odinson

19.

 - Annyira sajnálom -suttogtam a rekedt hangomon, továbbra is Loki nyakába kapaszkodva - Annyira sajnálom... Meg tudsz nekem bocsájtani?

- Nem történt semmi - mondta halkan.

- De igen megbántottalak. Láttam rajtad - bizonygattam könnyes szemmel.

- Hazel, tényleg nem történt semmi. Ne akard nekem bebizonyítani, mert én jobban tudom, mint te, oké? - tolt el magától kedvesen.

- Tényleg? - szipogtam - Ezt mondhattad volna előbb is, akkor talán nem... - kezdtem, de ő közbevágott.

- Nem bőgőd végig az egész délutánod? - fejezte elvigyorodva, mire csak a dühömet megjátszva bokszoltam bele a vállába.

- Olyan hülye vagy - ráztam meg a fejem mosolyogva, és letöröltem a könnyeimet az arcomról.

- De te mégis ez után a hülye után sírtad ki a szemedet - jegyezte meg pimaszul, mire megadva magam felnevettem.

Mindegy is volt nekem, hogy ezzel fog szekálni még napokig. Az egyetlen dolog, ami számít, az az, hogy nem haragszik. Sikerült megbocsájtania azt, hogy olyan bunkó voltam vele, és megbántottam. Mert hiába bizonygatja, hogy ez nem így történt, engem nem tud ezzel beetetni. És itt volt mellettem a szörnyű rémálmom közben, és kirángatott belőle. Csak nem hagyott egyedül, itt volt, mikor szükségem volt rá.

 - Na, halljam, miért sikítoztál és rugdalóztál össze-vissza, felverve az egész bolygót - telepedett fel velem szembe az ágyamra.

- Igazából....  - kezdtem volna bele a történetbe, de hirtelen megakadtam. 

Az ágyamon ülve halvány sárgás fény derengett körülöttünk, amit eddig észre sem vettem. És bárhogy is kerestem, nem találtam meg a lámpát, ami világított volna. Hirtelen nagyon rossz előérzetem támadt, és rémülten pillantottam Lokira.

- Mond, hogy ezt te csinálod - motyogtam az orrom alatt.

Loki viszont ahelyett, hogy szokása szerint elpoénkodta volna a dolgot, vagy egyszerűen csak hazud valamit, a fejét rázva elmosolyodott.

 - Mond, hogy nem fogsz felsikítani - dőlt hátra az ágyam végének.

Én azonban meg sem vártam, hogy befejezze a mondatát, remegve pattantam fel, és egy lépéssel már ott termettem a szoba hatalmas tükre előtt. A sötétben szinte elveszett volna a fekete arcom, ami éles kontrasztot alkotott a rikító sárga ruhámmal, ha nincsen egy apró bökkenő. Egy apró bökkenő, miszerint a szemem fényesen világított a sötét szobában. Elborzadva meredtem a látványra, és ezt a gyűrött arcom és kócos hajam csak fokozta.

- Miért történt ez? - suttogtam reszkető hangon - Mi történik velem, Loki?

 - Talán nem tetszik, amit látsz? - kérdezte, és éreztem a hangján, hogy fülig ér a szája.

- Mond, hogy ez csak a te gonosz tréfád - temettem sóhajtva a kezembe az arcomat.

- Sose gondoltam, hogy egyszer még arra fogsz kérni, hogy hazudjak.

- Loki, ez nem vicces - csattantam fel dühösen, feléje fordulva.

-Tényleg? Pedig szerintem nagyon - vizslatott szélesen mosolyogva az ágy háttámlájára támaszkodva - Ezentúl te leszel a tartalék lámpásom. Mond csak, hogy csinálod?

 - Jól szórakozol? - sziszegtem dühösen - Inkább csinálj ezzel valamit, de nagyon gyorsan.

- Ó, és mit szeretnél, mit csináljak vele? - vigyorgott perverzül.