fagypont felett » loki odinson

2.

Egy aprócska, szőke kisfiú a egy játékautóban ücsörög a kertjük közepén. Keservesen sír, és pirinyó ökleivel a piros autót veri. Körülötte a zöld füvön barna por hever mindenfelé.

Egy öreg néni a járókeretére támaszkodva, összeszorított ajkakkal bámult az előtte üresen tátongó, régi bőrfotelre. A párnák közti barna hamu jelzi idős férjének a váratlan eltűnését.

Egy kamion teljes sebességgel rohan bele egy apró családi autóba. A vezetőfülke üres, akárcsak az autó első két ülése. Csak két vékony gyerekhang sikít fel a hátsó ülés felől, de az ő hangjukat is elnyomja a több tonnás jármű hatalmas csattanása.

Egy óvodában a kisgyerekek félve kapaszkodnak egymásba. A játékkockákon mindenfelé barna, finom por hever. Nem értik, hogy miért űznek velük az óvónénik és a társaik ilyen gonosz tréfát.

Levegőért kapkodva ébredtem fel. Az egész testem remegett, úgy éreztem, az agyam felrobban a sok, egymásutánban váltakozó kép hatására. A kezemmel lassan kisimítottam az izzadt homlokomra tapadó tincseimet, és fokozatosan tértem vissza a valóságba. Ilyen rossz álmom még sosem volt. A szívem szaporán verve a torkomban dobogott, és a szemem előtt lassan tisztult ki a helikopter belseje. Először azt sem tudtam, hogy hol vagyok, de aztán nehézkesen ugyan, de visszatért lassan minden emlékem.

- Meg ne fulladj itt nekem, egy hullával nem sokat tudok kezdeni - hallottam az elrablóm hangját.

Erőteljesen megdörzsöltem az arcomat, és láttam, hogy Loki a vezetőülésben ül, és ezek szerint átvette az irányítást a gép felett. Felém sem fordult, hogy ellenőrizze, jól vagyok-e, úgyhogy túlságosan nem érdekelhette, hogy mi van velem. Vagy csak egyszerűen érezte anélkül is, hogy rám nézett volna. Fogalmam sincs.

Kint már sötét volt, és rápillantva az órámra megbizonyosodhattam arról, hogy bizony jócskán elmúlt már fél tíz is. Hát, sikerült jól bealudnom. Jólesően kinyújtóztattam az elgémberedett tagjaimat, amik a csúcskategóriás bőrülésekben is kellően elzsibbadtak.

- Csak egy elég rossz álmom, vagyis látomásom volt - ásítottam egy nagyot, és felálltam az ülésből.

Lokit nyilván nem érdekelte, de muszáj volt valakivel beszélgetnem, mert a gondolataim minden egyes percben, amikor síri csend telepedett a gépre, rögtön rohamot indítottak ellenem. Még mindig nem tudtam felfogni, hogy mi történt velem, így inkább megadtam magam, és csak sodródtam az árral, ami elragadott. Úgy sem tehettem semmit, csak bíztam abban, hogy nem most fogok belekeveredni egy tömeggyilkosságba, amit ez az őrült asgardi, vagy akármilyen teremtmény tervezgethet.

- Csodálom, hogy nem tudod kezelni azt az erőt, ami a birtokodban van - szólalt meg hirtelen Loki, mire rögtön felé kaptam a tekintetem - Ezek szerint még erre is meg kell tanítanom téged... Mennyivel egyszerűbb lenne, ha el tudnám venni tőled.

- Milyen erő? Hidd el, nem olyan jó buli inszomniásnak és minden tantárgyhoz hülyének lenni, ha erre akartál célozni - vágtam vissza epésen.

Fogalmam sem volt, hogy mit tartott bennem olyan nagy számnak, hogy velem akarta megkerestetni azt a pallost vagy mit. Én nem egy fémdetektor vagyok, akkor sem, ha először annak nézett. Csak abban reménykedtem, hogy nem én fogom megbánni azt, amikor rájön arra, hogy igazából teljesen hasznavehetetlen vagyok számára. Persze minél később jön rá, annál jobb, talán addig nem fog bántani.

A kezem véletlenül beleakadt a kis erszénybe, akit az övemre kötöttem. Egy pillanatra kimaradt a szívverésem, ugyanis azt hittem, hogy véletlenül kiborítottam, de szerencsére az meg sem moccant. Remegő kézzel nyúltam az apró zsinórhoz, és lekötve az övemről, mint egy hímes tojást, olyan óvatosan vettem a kezembe a puha anyagot.