fagypont felett » loki odinson

11.

Mikor egyedül maradtam a szobában, volt egy kis időm körülnézni. A falakat színes minták borították, amik kék és sárga színekben pompáztak. A nagy szobába, ahová először beléptünk, két nagy ágy állt a két sarokban, az egyik az volt, amelyiken éppen ültem. A hatalmas üvegfal mellett, ami a kilátásunkat adta a városra, egy furcsa szekrényszerűség állt. Vajon ruhák lehetnek benne? És ha igen, milyenek? Ekkor vettem észre, hogy bizony majd' megsülök a vastag téli ruhámban. Sürgősen kell valami más szerelést szereznem... Így hát kíváncsiskodva mentem oda a szekrényhez, hogy megnézzem, mi van benne. Három gomb volt rajta, mindegyiken egy furcsa szimbólummal. Mivel fogalmam sem volt, hogy mit jelenthetnek sakaari-ul, vagy milyen nyelvet beszélnek itt, bevetettem a szokásos módszerem, miszerint össze-vissza nyomogatom a gombokat, mire végre kinyílik. És láss csodát, nem is kellett rá annyit várnom. Ahogy a szekrény kitárult, mindenféle ruha pompázott a szivárvány minden színében. Hát, választék, az van. 

Miután hónapokig egy cellában éltem, komolyan jól esett vége egy kicsit lánynak érznem magam, és felpróbálgatni a ruhákat, még ha sosem érdekelt, hogy hogyan öltözöm. Végül egy olyan felső mellett döntöttem, ami úgy nézett ki, mintha elloptam volna Lokitól, és befestettem volna sárgára. De, ha már egy csapatban játszunk... miért ne? Nadrágnak egy sötétzöldet választottam, ami tökéletesen illett a kezemen lévő kötésekhez, a lábamra pedig egy fekete csizmát húztam, aminek az oldalán egy sárga szem motívum volt. Majd még megláttam az egyik felső polcon egy csomó köpenyt, és úgy gondoltam, koronázzuk meg még ezt az összeállítást egy sárgával, aminek az alján három zöld csík díszelgett. Tökéletes. A végén még stylist lesz belőlem.

Mikor ezzel is megvoltam, elég gyorsan unatkozni kezdtem. Lokit nem volt kedvem követni, egyedül meg nem nagyon akartam mászkálni egy idegen bolygón, ahol kitudja milyen alakok élnek. Még csak az kellene, hogy valami bajba keveredjek, Lokinak fogalma sem lenne, hogy hová a fenébe tűntem. Ha nem csal az előérzetem, lesz még itt bőven balhé, nem kell nekem egyedül is kavarni a szart. A folyamatos edzések után viszont szinte kívántam újra egy jó kis erősítést, és eszembe jutott, hogy mi volt az egyetlen dolog a Földön, ami sosem sikerült. A kézenállás, az igazi mumusom. Most viszont úgy érzetem, elég erősek a karjaim ahhoz, hogy meg tudjam tartani magam, köszönhetően Lokinak. Vettem egy nagy levegőt, és lendítve a karomat megpróbáltam fellendülni kézenállásba. A lendület meg is volt, méghozzá annyira, hogy sikerült jól bevernem a lábamat a falba, de végre sikerült. Furcsa volt így fejjel lefelé szemlélni a világot, és a vér is lassan a fejembe tódult, ami egyébként meglepően kellemes volt. Lehunytam a szemem, és az otthonomra gondoltam. 

New York egyszerűen borzalmasan nézett ki, bár már több hónap telt el azóta, hogy az emberiség fele elporladt, ezt a csapást sosem fogja teljesen kiheverni a Föld. Az épületek fele romosan álldogált, elbújtak a barlangjaikból az anarchisták is, és toborozták az embereket maguk mellé, és bandákban mászkáltak az utcán hirdetve a káosz igéjét. Atomreaktorok robbantak fel szerte a világban, hiszen a karbantartók nagy részéből csak egy kupac por maradt, hatalmas gyárak álltak le, éhínség tört ki mindenfelé, hiszen az állatok fele is eltűnt. Egyre inkább úgy éreztem, hogy minél gyorsabban vissza kellene térnem, és segítenem az embereken. De ehhez azonban meg kell találni azt a rohadt gyűrűt, és a pallost, hogy visszafordíthassam ezeket a borzalmakat.

- Na, már másolod a kinézetem? - szólalt meg egy gúnyos hang, amire rögtön kipattant a szemem. 

Loki állt velem szemben az ajtó félfának támaszkodva. Jézusom, mióta állhattam így? A kezem úgy remegett akár a kocsonya, és éreztem, hogy kicsúszik a tenyerem alól a talaj, és csak egy halk "francba"-t tudtam sziszegni, majd csúnyán pofára estem. Fájón kaptam a fejemhez, azt sikerült negyedszerre is bevernem egy nap alatt. Így elég gyorsan ki fognak halni az agysejtjeim...