Saviour [Befejezett]

30.rész

Június 17-18

Gyanúm beigazolódni látszott, Ash összepakolta a maga dolgait és tanácsatalanul állt a cuccaim előtt. Végül a fekete alapon fehér OUTLAWos pólót tett bele a táskába, majd azt a ruhát amin életem első A.B. koncertjén voltam. Leült az ágyra, arcát a kezébe temette és nagyot sóhajtott. Érkezésemre felfigyelve orrot fújt és mosolyogva ölelt meg és nyomott egy szomorú csókot az ajkamra.

-Hát mégis úgy döntöttél, hogy elmegyünk?
-Ott kell lennem. Nem tehetem meg, hogy nem. De te majd vagy Andyvel jössz vagy valakivel akivel szeretnél holnap. Nem ülhetsz fel így a motorra...
-Engem nem érdekel a motor, sem az, hogy mennyire vagyok beteg, mert amíg mozogni tudok, addig te leszel nekem az első. Nem mások, nem én és az érzéseim, hanem te. Sok minden fontos számomra, igaz, de TE és a Te Boldogságod a legfontosabb nekem. Emlékszel mit mondtak a srácok? Azt, ha valakivel történik valami, akkor velük is. Szóval, befejezem a pakolást, te addig beszélj velük a mai útról.-- mondtam neki immár a vállát masszírozva a következő mondatot-- Tudom, kényelmetlen, szar is meg kb minden csak nem kellemes, de vannak ilyen dolgok amiken túl kell esnie az embernek.
-Belátom igazad van.

Megpaskoltam a vállát és folytattam a maradék cuccom bepakolását, amíg ő a srácokkal beszélt. Mivel hamarabb végeztem, megkerestem őket, a konyhában az asztalnál beszélgettek, amibe én is csatlakoztam. A vége felé tartott már a társalgás amikor én is bekapcsolódtam, de mégis pont jókor jöttem Ashnek mint lelki támasz. Igaz, csak a közelségem kellett neki, szóval az ölébe ültem, hogy át tudjon karolni a csípőmnél. Lassan összefontam az ujjainkat és éreztem ahogy fokozatosan ellazultak az izmait, fokozatosan állt vissza normálisra a keringése. Most fogtam fel, hogy önző voltam, csak én akartam Ash ölelésében megnyugodni és őt magában hagyni... Ám, most rájöttem, mennyire csak magamra gondoltam, hogy esetleg neki is kell az, ami nekem is kellett régebben. Emiatt kicsit rosszul is éreztem magam, ami abban nyilvánult meg, hogy kicsit fészkelődtem az ölében és a fejem a vállának döntöttem.

-Bepakoltam és ki készítettem a ruhám ami jó lesz a motorozáshoz... A srácok mikor jönnek? Ma?
-Holnapután lesz a temetés Sophi. A srácok holnap hajnalban fognak indulni, már megmutattam nekik az útvonalat.

Még egy kicsit feceregtem az ölében és véglegesen szemben voltam vele, hogy át tudjam fonni a karjaim a nyaka körül. Sóhajtottam egy nagyot, majd az ölembe eresztettem a kezem, végül teljes testsúlyommal nekidőltem Ashnek.

-Beszéltem Jeremyvel...
-Mondtad hogy Jinxxhez mész.
-Igen, de... Sok olyan dolgot mondott ami nagyon igaz. Többek közt azt... Gyakorlatilag elmondta, hogy min mentünk együtt keresztül éshogy...
Te, mindenkinél több falat bontottál le nála, meggyógyítottad néhány lelki sebét és az út még hosszú. Sophia, mind ez nemes dolog és nem sokan képesek erre. A megpróbáltatások sokat kivettek belőled, Te ezeket tagadva mindig ott voltál Ashley mellett.
-Amiért nagyon hálás vagyok. De most mennem kell.
-Ó ne ne ne ne...hová? Vigyél magaddal...
-A budiba? Nézni akarod ahogy a dolgom végzem?
-Oda inkább nem. --nevettem el magamat-- fürödni viszont nagyon szívesen.
-Csak akkor ha nem állítod olyan kurva forróra a vizet hogy ne úgy nézzek ki mint akit savval öntöttek le és a bőre le akar jönni.
-De szívem, az nem is annyira meleg...
-Neked.

Röhögve kelt fel az asztaltól, hogy nagyjából öt percig a trónoljon a budin. A srácok közül csak Jinxx maradt ott és figyelte a történéseket; noha a szája mosolyra húzódott a szemében más tükröződött. Fájdalom, keserűség és végtelen megbántottság.

-Látod, megmondtam, hogy szüksége van rád és te az élete sötét időszakában is fény vagy neki.
-Jeremy, minden oké a..."barátnőddel"?
- Ezt nem szeretném itt és most elmondani, noha előbb utóbb úgy is megtudja mindenki. Ha van kedved, majd holnap megbeszéljük. Ti úgy is indultok nemsokára Bergerbe.
-Igaz... Ha valami van, szóljál és megbeszélhetjük. Ha már én használlak lelkizni, akkor te is. Ez nálam minimum.

Megöleltem és szóltam Ashnek, hogy átöltözök a motorozáshoz. Pár perc múlva a bőrszerkómban virítottam, útra készen, a nyitott szobaajtóknak hála, hallottam ahogy a srácok is szervezkedtek, hogy mit kellene és mit nem kellene vinni vagy adni, felvenni vagy nem felvenni. Elcipeltem a teraszra a cuccainkat, ami csak kicsit volt nehéz számomra. Anyám kutyája boldogan jött oda, ám amikor felfogta, el fogok menni innen egy időre, szemrehányóan nézett rám. Nemsokkal később Ash kitolta a motort a garázsból, felcuccolt rá, aztán elindultunk. Út közben néha megálltunk pihenni, így megérkeztünk gyakorlatilag éjfél előtt egy órával, aminek Anne túlságosan nem örült. A ház most csendes volt... Az óra ketyegését hallottuk, egy eltévedt légy zümmögését, valamint a padló recsegését. Végül Anne megtörte a csendet.

-Nem tudom, hogyan találta ki, hogy gyertek. Késő este vagy holnap hajnalban?
-Az utóbbi, de tankolni is meg kellett állni meg pihenni.
-Igaz, igaz. --bólintott és töltött nekem egy pohár narancslét-- holnapután lesz...
-Tudom...
-Nagyi?
-Ashley...

Újra összetörtem, mert annyira meghatott a jelenet... De erőt vettem magamon és megszorítottam Ash kezét, fejemmel intettem a szoba felé.  Hangja erőtlen volt de láttam, hogy egy halovány mosolyt erőltetett magára. Ismerem én ezt a fajta mosolyt, ez az amikor azt mutatja az ember, hogy minden oké, közben sehol sem igaz semmi. Bármi kiválthatja...

-Adj öt percet aztán a tiéd leszek.
-Ne szinészkedj Ashy, tudom, hogy nem öt perc, hanem több kell neked, főleg most. Engedd ki.
-Mindegy. Át akartam öltözni és kimenni lovagolni...
-Faszt akarsz te lovagolni. Egyedül akarsz lenni a fürdőben a borotvából kiszedett pengével. Igaz? Nem szeretnéd, hogy segítsek, miközben ordítasz belülről a szenvedés miatt a segítségért. Ismerem ezt a helyzet, átéltem már, tudom milyen. De kérlek, ne tedd, magadnak ártasz. A sebek szúrnak, égetnek, fájnak, csípnek, beakadnak. Egyszóval csak a baj van velük, legyenek bármilyen mélyek.

Láttam, hogy megtört benne valami, vagy inkább felszakadt, de a lényeg ugya  az, nem szabad hagynom neki azt hagyni, amit én csináltam. Lehet, nem a legjobb utat választottam, de láttam rajta, ahogyan lemondott az eredeti tervéről. Ez miatt szarul is éreztem magam, mert tudom, én nem vagyok ilyen, és mégis... Borzalommal töltött el, pedig csak jót akartam neki.

-Nem. Igazad volt, tényleg azt akartam. Figyelj, én... Köszönöm, hogy itt vagy nekem és az életem sötétebb pillanataiban is világítasz, hogy ne vesszek bele.