A vég előtt, a vég után

Huszonkettedik/A fejezet - A vég előtt...

- Szóval Rey... állj fel. Kellesz a rituáléhoz.

Rey felállt, remegő lábai alig engedelmeskedtek neki.

- Végig ez volt a célod... végig az orromnál fogva vezettél, hogy áruljak el mindent és mindenkit, akiben hittem, a szebb posztért és a nagy erőkért, amiket ígértél... ez volt a célod, hogy amikor elvégzem a feladatot, feláldozz...

- ... a nagy Célért, Lorenzo – kacagott fel Asmodeus, kacagása undokul visszhangzott a pusztaságban. – És most gyere, mert Lucifer vár rád és az erőidre!

Lorenzo összeszorította fogait, és nagy nehezen kipréselte:

- Azt aztán várhatod, Asmodeus mester.

És még mielőtt a démoni férfi akárcsak felfoghatta volna hűséges szolgájának számára érthetetlen szavait, Lorenzo egy fájdalmas kiáltással később eltűnt Edomból.

Asmodeus nem akarta megállítani. Ahhoz túl jó kedve volt. Így kaján vigyorral Jace felé fordult:

- Hé, Herondale! ...

***

Lorenzo egyenesen Lilith démoni templomába vánszorgott. Még épp elérte az ajtót, de ott térdre esett, és arccal a földre zuhant.

- Ki az, Jonathan? Ki van a küszöbünkön? – kérdezte a dallamos női hang. Egy fiúé követte:

- Ez a boszorkánymester, anyám. De valami baja van.

- Nem érdekel a baja. Hozd ide.

Jonathan felemelte a pihekönnyű Lorenzót, aki már egyáltalán nem bírt talpon maradni, és Lilith lába elé dobta. A boszorkánymester nagyot nyikkant a márványon, és ez a nyikkanás térítette őt észhez még annyira, hogy meg bírjon szólalni.

- Úrnőm, híreim vannak. Híreim...

Lorenzo elájult. Már nem bírta tovább a szervezete, a rengeteg elveszített energiától rongybabaként hullott a padlóra.

Hosszas pofozgatás és rázogatás után a férfi végre kinyitotta a szemeit, és remegő ajkakkal beszélni kezdett.

- Úrnőm. Asmodeus tervei szerint megidézi Lucifert, hogy letaszítson mindenkit. Jace is azért van nála, hogy magához csalja Magnust, akinek az energiáit fel akarja használni Lucifer megidézéséhez.

Lilith szinte világított a dühtől.

- Hogy mit akar? – sziszegte, mire még a démonok is behúzták a nyakukat. – Hogy mit akar az a szerencsétlen? Megidézni Lucifert?! Jonathan! – fordult remegő dühvel a fiához. – Te tudtál erről? Miért nem mondtad el a teljes tervét? Nem erről volt szó!

Sebastian szeme megtelt rémülettel.

- Nem tudtam, anyám! Nem tudtam erről!

Lilth felállt, és forrongó háborút indított a bútorok ellen, akik ugyan semmit sem vétettek, de valamilyen szinten levezették az Úrnő végtelen dühét. Eltörte a gránit asztalt, csapása alatt atomjaira hullott szét. Felborított egy széket, ami karja lendületétől millió darabra esett szét. Beleütött a falba, ahol a végigszaladó repedés nyomán faldarabok és vakolat hullott szerteszéjjel. És közben üvöltött, mint a sakál, gyönyörű női szopránja eltorzult. Lorenzo ismét elájult, Sebastian belerúgott a rongyként elterült testébe, ami így egy elfeledett sarokba görgött; majd az anyjához rohant, és lefogta a karjait.