A vég előtt, a vég után

Tizenharmadik fejezet

Egy kis Saia (Simon&Maia), végre újra sok MALEC FLUFF!! és egy élesen kirajzolódó, súlyos probléma a brooklyni tetőtéri lakás drámai életében... 

Ez most elég hosszú lett, remélem, tetszik :D

Luke aggodalmas tekintettel ácsorgott a nő kihűlt, vágásokkal és harapásokkal szabdalt teste fölött. Nagy, fekete szeme a test alatti repedezett, harapdált aszfaltra pillantott, és eltűnődött rajta, vajon mekkora erőt kellett kifejtenie a démonnak ahhoz, hogy a beton konkrétan atomjaira szakadjon egy ponton.

Simon és Maia a háttérből figyelték, ahogy a rendőrök hangyaként lepik el a járdát, és mint kis, hírnök-hangyák, kirajzanak a szomszéd házakba kérdezősködni, vallatni, tudakozódni. Maia szeme zölden felizzott, ahogyan pillantása a holttestre tévedt. Hiába, a démonbűz súlyosan ülte meg a levegőt, megfojtva a hűs, friss szellőket, és forró, bűzös fuvallattá nyomorította őket; ez pedig ösztönösen ráncigálta elő a lány vérfarkasoldalát, háttérbe szorítva riadt mondén-énjét.

- Nem hiszem el, hogy alig egy napja azt hittük, vége van – szúrta közbe idegesen Simon, a hirtelen stressztől előbukkanó metszőfogaitól kissé fuldokló hangsúllyal – , most meg itt dekkolunk, és egy mondén nő steak-ké avanzsált teste fölött köhécselünk, hogy most mi van. Tisztára, mint a Star Wars-ban. Amikor már azt hitted, a rosszfiú kipurcant...- drámai hatásszünetet tartott, alabástrom kezeit szíve fölé helyezve – és akkor rájössz, hogy a buli még el sem kezdődött, és még három órát ülsz a moziban szájtátva.

Maia kiengedett egy fáradt sóhajt nevetéstől reszkető ajkaiból.

- Simon, ez nem vicces.

- Úgy van, valóban nem az. A Takiban sír utánunk a pincérnő.

Maia Simonhoz bújt, hideg orrát Simon nyakába fúrva – ami így utólag elég rossz ötletnek tűnt, tekintve, hogy Simon nyaka egy fagyasztónak is konkurenciát jelentene... ez a vámpírosdi néha elég idegesítő tud lenni.

- Igen, egy elmaradt randi, csak a vér miatt...

Simon olyan arcot vágott, mint akit megütöttek, de az arcán bárgyú mosoly játszott.

- Hé, nem csak a vér miatt jöttem ide!

- Aha, persze. Amint elhagytuk a kukát a Taki ajtaja előtt, felkiáltottál, hogy: „Vér! Vérszagot érzek!"

Maia, a horrorfilmek szellemeinek kéztartását imitálva, síri hangon utánozta a fiút, akiből egyből kitört a nevetés. Az utcabeliek rosszallva csóválták a fejüket, tekintetüket ugráltatva a röhögő Simonon és a halott nőn; szemükből csak úgy sugárzott az „Ezek a mai fiatalok" megnevezésű gondolatpiramis atmoszférája, amelynek csúcsán az egyedfejlődésben megrekedt vámpír és annak világító szemű barátnője állt.

- Azért ez nem teljesen így volt. Ha jól emlékszem, valami olyasmit is megemlítettem, hogy „Démonbűz esszenciáját hordozza az estébe forduló szél; s legyünk figyelmesek, merre lépjünk."

- Nem, nem így volt. Aztán, miután a vérről elterelődött a figyelmed, sikítva ordítottad a képembe, hogy „Maia, déééémonszag vaaaan! Csinálj valamit!" És rohanni kezdtél, majd el is tűntél. Ha nem lennék vérfarkas, és nem szimatoltam volna ki a szag forrását, még most is ott ácsorognék a Taki előtt, azzal a gondolattal, hogy a pasim lekoppintott pár természetfölöttien ocsmány lény miatt.

Simon, arcán a hitetlenkedés és a szeretet sajátságos keverékével húzta közelebb a lányt, vékony ujjait finoman végigfuttatva annak borzas, göndör, ezerfelé álló hajában, ami a várakozásokkal ellentétben nagyon is puha volt. Legalábbis Simon ezt gondolta.