A vég előtt, a vég után

Kilencedik fejezet

Sziasztok! Először is: nagyon köszönöm a pozitív visszajelzéseiteket; bearanyoztátok vele a napomat! 

Nos, így folytatom kicsiny fanficemet :) Már körvonalazódik bennem a sztori folytatása, de majd csak az őszi szünetben kezdek neki igazán a dolgoknak. Addig is itt egy fluff, közvetlen folytatása a 8. fejezetemnek, ahol abbahagytam! Jó olvasást, drága Raziel-palántáim!  <3 

"Ahogy megcsókolta őt, úgy érezte, hogy végre minden a helyére került.

És elégedetten gondolt arra, hogy végre Miau Ce-Tung is boldog lesz, ha hazaérnek.

Ő is imádja Alecet."

- Úgy látom, minden rendben veletek.

Alec és Magnus egyszerre kapták hátra a fejüket, ennek következtében majdnem hanyatt esve egymás támasztása nélkül. Alec, aki annyira zavarban volt, hogy szinte jelzőtűzként égett a vibráló neonfeliratok derengésétől világított sötét sikátorban, Magnus óvó keze nélkül orral előre billent, mint egy bájos, kertésznadrágos keljfeljancsi kevésbé bájos, de annál mogorvább, rúnatetkós változata.

Természetesen az imént elhangzott mondat nem máshoz tartozott, mint az alamuszi vigyorral hunyorgó szőke harcoshoz, Jace-hez, aki nem kevésbé sunyi pillantással fűszerezve kinyújtotta kezét, és megragadta éppen hasraesni készülő parabataiját.

- Elnézést, hogy kizökkentettelek benneteket, de úgy láttam, Alec arca határozottan zöld volt a levegőhiánytól, Magnus. De aztán persze rájöttem, hogy csak a belőlem áradó tiszta aranyfény tört meg furán rajta. Érdekes, a glóriám és perzselően ragyogó belső énem mindenkit elszínez körülöttem.

Magnus élesen beszívta a levegőt, és az ajka mozgásából Alec arra a következtetésre jutott, hogy szerelme most éppen végtelenig próbál elszámolni, hogy megnyugodjon. Alec azonban ferde vigyorral az arcán fogadott testvére vállába bokszolt.

- Clary megunt téged és kizavart onnan, mert kiégetted a retináját a „perzselően ragyogó belső éneddel"?

Jace arcán végigszaladt a szeméből áradó pajkos fény, majd sértettséget tettetve, a fejét felszegve hátradobta aranyló tincseit, és csak ennyit mondott:

- Nem, Clary igenis értékeli a ragyogó énem. Sőt túlzottan is, és levegőért meg egy szabad percért könyörögve kisasszéztam. A rajongóim tucatjával nyújtják az aláírnivalót... egy tündér nem átallott tőlem egy rúzsfoltos csókot kérni a füzetébe – Magnus magában dörmögött; „Háromszázötvenezer", vette ki Alec a dünnyögésből, és érezte a boszorkánymester gyengéd, melegséget sugárzó ujjait a csuklója köré csavarodni, majd egy hirtelen rántással maga után kezdte vonszolni Alecet.

- Nem vagyok hajlandó tovább hallgatni a Jace-show elkövetkező ötven percét, festettszőke – vetette oda Magnus, majd ráncba szaladt szemöldöke azonnal kisimult, amint az Árnyvadászára nézett – nagyon szeretem a bulikat, de mit szólnál, ha elmennénk innen?

Alec úgy érezte, a felhők között lebeg, amikor mosolyogva válaszolt:

- Persze, menjünk.

Még hallották, ahogy Jace utánuk kiált:

- Természetes szőke vagyok, hányszor mondjam még?!

***

A tetőtéri lakás pontosan ugyanolyan volt, de mégis teljesen más, mint amilyenre az Árnyvadász emlékezett. Teljesen más, hisz Magnus előszeretettel váltogatta a bútorokat, függönyöket, sőt még a párnahuzatokat is, viszont pontosan ugyanúgy töltötte meg Alec orrát az Otthon illata. A kandallóban ropogó vidám tűz is pontosan ugyanazzal a barátságos fénnyel égett, a kanapé végében ugyanúgy ott hevert egy szürke, bolyhos takaró, amit a Boszorkánymester a fáradtan hazaérkező szerelmének készített ki még hónapokkal ezelőtt, hogyha Alecnek már annyi ereje sem volt egy-egy démonvadászattól terhelt napon, hogy az ágyig elhúzza magát és megtépázott idegeit, akkor csak leheveredett ide, és már aludt is, mint a bunda. Ha ezt Magnus észrevette, akkor ő is (állítása szerint szolidaritásból) nagy nehezen arrébb túrta Alec szanaszét heverő darabjait, hogy magának is helyet kreáljon mellette.