A vég előtt, a vég után

Tizedik fejezet

Alec, ahogyan nagy nehezen kiúszott az álmok marasztaló mocsarából, több dologra lett figyelmes.

Az egyik: a kedvenc, rojtos szürke pokróca gondosan körbe volt csavarva körülötte, és az erős napfény aranyló tavacskákat varázsolt a kopott anyagra.

Erős napfény? Mennyi az idő?!

Az óra, ami a kandalló fölött kattogott békésen, 13:26-ot mutatott, ezzel pánikba sodorva Alecet. Az álmok kuszaságából felébredt Árnyvadász abban a minutumban le akart ugrani, letompult érzékeinek köszönhetően természetesen megfeledkezve a teste köré csavart pokrócról, így a mozdulattal csak annyit ért el, hogy bebábozott pillangóként elterült a földön.

Mostanra azonban a fiú Árnyvadász üzemmódba kapcsolva egyetlen határozott rúgással kiszabadította magát a pokróc fojtogató öleléséből, majd felugrott.

A következő felismerés most úgy csapta meg, mint a romlott hal bűze a parfümériában.

Hol van Magnus?

Gyorsan a kanapé felé fordult, mintha a Boszorkánymester esetleg elbújhatott volna az ülőalkalmatosságon heverő harminc centis párnák egyike mögött; de még így is csalódottan emésztette meg a gondolatot, hogy nincs ott.

A ház szokatlanul csendes volt, még Miau Ce-Tung is a sarokban szundikált, a délutáni nap fénye megült a csillogó bundán.

De hol a fenében van Magnus?!

Alec végigszáguldott a lakáson, végigpásztázva annak minden egyes négyzetcentiméterét, és furcsállva leszögezte magában azt, amit már így is tudott: Magnus nincs otthon. Persze Alec ezt valami belső megérzésből már akkor tudta, amikor még az álom és az ébrenlét határán küzdött.

A tekintete a kanapé mögötti kerek asztalra tévedt, amit a férfi tegnap varázsolt oda nekik. Ezek szerint elfelejtette visszaszolgáltatni a megfelelő üzletnek, ami szintén nem vallott Magnusra. Alec az asztalhoz sétált, és meglepve emelt fel róla egy sietősen kitépett papírfecnit, rajta a férfi kusza írásával.

"Ülésre hívtak. Nem tudom, mikor érek haza. Szeretlek."

Alec próbált úgy tenni, mintha ez az egész dolog nem kavarná fel, és egyáltalán meg se fordulna a fejében, hogy Magnus esetleg nem is jön haza éjfél előtt. Az Alvilágiak ritka terjengősek tudnak lenni, ha beszédre kerül a sor.

A fecnit visszatette, majd hamisan dudorászva a konyhába vette az irányt. Kávét főzött, majd a bögrével a kezében visszatelepedett a kanapéra, és az alvó Miau Ce-Tung bámulásával tengette az időt...vagyis tengette volna, ha a telefonja bele nem bömbölt volna a meghitt csendbe, felrázva vele a macskát és Alec nyugalomba borult lelki világát.

- Alec, hol a csudában vagy?! – sikoltotta Maryse a vonal végéről. Alec eltartotta a füle mellől a telefont, mielőtt válaszolt volna.

- Otthon. Hol máshol lehetnék?

Maryse hangja, ha lehet, egy árnyalatnyival még feszültebbnek hangzott.

- Ne idegesíts fel, fiam. Átkutattam az egész Intézetet, felhívtalak legalább huszonhatszor, és megkérdeztem a bátyádat, az öcsédet, a húgodat, sőt még a Fairchild lányt is...

- Claryt?

- Igen, őt – vágott közbe türelmetlenül fújtatva a nő – Lucian azt mondja, biztosan Magnusnál vagy, de hogy még a Klávé gyűlést is kihagyd a boszorkánymester miatt...