Let's not fall in love

12.

Egy lány fekszik az ágyán, bámulja a plafont, és vigyorog, mint egy óvodás.

Ezt látta volna valaki, ha belép a szobámba.

A gondolatok, az érzések csak úgy száguldoztak bennem. Úgy éreztem, muszáj beszélgetnem valakivel, még ha nem is feltétlenül erről, hanem csak úgy lazán beszélgetni. Csak úgy a semmiről.

És éppen ezért jutott eszembe Marcelo. Az eddig Madridban töltött éveim során nem igazán sikerült barátokat szereznem. Vagy inkább úgy fogalmazok, hogy nem igazán akartam barátokat szerezni. Egyetlen ember volt, akivel igazán úgy beszélgettem, ő Miriam az egyetemről.

Marcelo viszont hamar belopta magát a szívembe, és bár ez alig egy hét után lehet, hogy meggondolatlan kijelentés, de simán nevezem őt a legjobb barátomnak, és tudtommal ő is engem. Ígyhát amint megérkeztem otthonra, előkaptam a zsebemből a telefonomat, és írtam Marcelonak.

Én: Szia, mit csinálsz ma?

Reménykedtem benne, hogy egy edzésmentes napon, ami ráadásul vasárnap, hamar válaszol, de legfőképpen abban, hogy ráér majd.

Marcelo: Üdvözöllek, legnagyobb Madridista. Meg persze Isco rajongó XD  Kár, hogy nem láttam élőben a szurkolói táncodat.

Én: Tudtam én, hogy nem tudja tartani a száját. Egyszer még kiherélem ezért:D

Marcelo: Kérdésedre válaszolva pedig semmit. Clar leléppet shoppingolni a barátnőivel, meg minden ilyen csajos szarságot csinálnak, amitől elvileg szebb lesz. Bár nekem úgy tényleg minden NÉLKÜL jobban tetszik.

Én: Ne itt éld ki a perverz vágyaidat kérlek. Ha már nincsen semmi dolgod, nem akarsz átjönni? Beszélni akarok veled.

Marcelo: Ha valaki azt mondja, hogy beszélni akarok veled, az mindig megijeszt. De amúgy persze. Küld el sms-ben a címedet.

Én: De Clar nem fog rám haragudni, ugye? Még véletlenül se vesszetek össze miattam. A címet küldtem.

Marcelo: Nem az a féltékeny típus, úgyhogy nyugi, nem fogunk összeveszni miattad. Összeszedem magamat, úgyhogy kb. fél óra, és ott vagyok.

Én: Akkor minden okézsoké. Rendelek pizzát, legalább lesz kaja. Most ugyanis majdnem üres a hűtőm :'D

Marcelo: Igazi háziasszony, üres hűtő. Pedig azt hittem valami rendes asszony kerül Cris mellé, hogy kordában tartsa. :D

Én: ????  Te most csak úgy poénkodsz, vagy tudsz valamit, amit esetleg pont most akartam elmondani?

Marcelo: Bocsika, de most lerakom a telefont, hogy el tudjak indulni. Sietek. xx, a legjobb focista :DD

Én: Nagyon gonosz vagy :P

Miután kellőképpen kiidegeskedtem magamat az üzenetváltásunkon, úgy döntöttem, hogy felveszem a kedvenc itthoni szettemet. Bármilyen is az időjárás, én egy szürke XL-es pulcsiban, és egy fekete rövidnaciban vagyok otthon, ami ki sem látszik alóla, ugyanis a pulcsi leér bőven a combom közepéig. 

Újból az arcomra kúszott a mosoly, még a pizzázót is mosolyogva hívtam fel, pedig akik ismernek tudják, hogy utálok telefonálni. Rendeltem kettő Hawaii pizzát, reméltem, hogy azt Marcelo is szereti.

Fel-alá járkáltam a házban. Kimentem a konyhába, ittam egy pohár vizet. Vissza a nappaliba, leültem a hintaszékbe, de ott sem ültem tovább két percnél. Mielőtt a saját agysejtjeim egymást zabálták volna fel, bementem a szobába, és hanyatt fekve az ágyon a kezembe vettem a telefonomat. Instagram, snapchat, facebook. Semmi érdekeset nem találtam, kivéve azt a pár posztot amit az egyetemről való ismerőseim raktak ki. Lájkolgattam egy sort, majd újból az unalomnak szenteltem minden figyelmemet.