Let's not fall in love

5.

Sarah (3 nappal később)

Kissé hisztérikus állapotban voltam, ugyanis már az egész lakást feltúrtam, mégsem találtam meg a szurkolói sálamat. Még nagyon régen kaptam egy barátnőmtől, és anélkül sosem néztem még meccset. Bár most nem megyek a Bernabeuba, ugyanis a félretett pénzemet az El Clasicora tartogatom, ami másfél hét múlva lesz esedékes szintúgy a madridi stadionban.

Feladtam a próbálkozást és levágva magamat a kanapémra bekapcsoltam a TV-t, és türelmetlenül vártam, hogy megszólaljon a kezdő sípszó. Ahogy próbáltam szugerálni a bírót, hogy vegye a szájához a sípját és fújja már meg, úgy észrevettem a szekrény mögül kikandikáló fehér rojtokat. Felpattantam és kirántottam a sálamat, majd leporoltam, ugyanis nagyjából fél Szahara homokmennyiségének megfelelő kosz lapult rajta. Fogalmam sincsen, hogy mióta lehetett ott, de eszeveszettül örültem neki, hogy megtaláltam.

Szinte végighasította a levegőt az a bizonyos sípszó, amit annyira vártam. Futva mentem vissza a kanapéhoz, és átugorva a tetejét indulhatott a meccsnézés. Árgus szemekkel figyeltem minden egyes passzt és mozdulatot. Kiabáltam amikor elrontottak egy passzt, azt is, hogy most ki hova helyezkedjen, még úgy is, hogy tudtam, egyikőjük sem hallja.
Nagyon kemény volt a meccs, de nem is számítottam másra. A Valencia sose volt könnyű falat, és nem is lesz az.

Még mindin 0-0 volt az állás, és már csak 1 perc volt hátra a mérkőzés végéig. Le voltam törve, de a remény szikrája még ott volt bennem. Arra lettem figyelmes, hogy Hernandez előrepasszolta a labdát Isconak, aki a védőket meglepve átfutot a jobb oldalra, Vazquez be középre, és a kényszerítő, majd Isco rálőtte a labdát a kapura, de olyan erővel, hogy azt hittem kiszakad a háló.

- Alarcon egy isten vagy! - kiáltottam fel és eljártam a szokásos szurkolói táncomat, ami igencsak privát. A bíró lefújta a meccset, a többiek pedig mind Isco nyakába ugrottak, mind a pályáról, mind a kezdőből. - Ezt nektek Valencia, jók vagytok, de nem vagytok Real Madrid. - hadonásztam összevissza a kezeimmel a TV képernyőjén lévő játékosoknak.

Zajt hallottam magam mögül, és amint megfordultam akkorát sikoltottam, mint még talán soha.

Cristiano Ronaldo teljes életnagyságban ott állt előttem. A házamban. Fogalmam sincs, hogy mégis hogy a szarba került ide, és hogy hogyan jutott be a házamba.

- Te itt? Hogy? - döbbentem le.

- Hát tudod bár megadtam a telefonszámomat amikor hazahoztalak, de azóta nem volt alkalmunk beszélgetni, gondoltam most meglátogatlak. És mielőtt azon agyalnál, hogy hogyan rúgtam be az ajtódat, közlöm veled, hogy nyitva volt. - világosított fel, és úgy állt ott, mintha annyira természetes lenne, hogy egy embernek a kibaszott nappalijában ott áll Cristiano Ronaldo.

- Ahaaaaaaa. És mégis mióta állsz ott? - kérdeztem a válaszától tartva.

- Elég régóta ahhoz, hogy lássam a menő táncodat. Egyedi szurkolótánc, az biztos. - mondta komoly tekintettel, de a szája sarkában ott bújkáltak a nevetőráncok.

- Gonosz vagy. Nagyon gonosz. - fogtam meg egy párnát, és hozzávágtam, de olyan sebességgel, mint ahogyan a béka elkapja a legyet, megfogta a párnát.

- Lehet, hogy gonosz vagyok, de tudom, hogy imádsz. - kezdett el vigyorogni, nekem pedig kedvem támadt letörölni azt a képéről egy újabb párnával.

- Nem ér kihasználni, hogy Madridista vagyok. Ez nagyon gonosz volt Cris.

- Ó, Cris? Tetszik a becenevem. - kacsintott rám.

- Kuss legyen. Amúgy miért is jöttél? - tettem fel a kérdésemet másodszorra.

- Hát gondoltam lenne kedved velem eljönni a Bernabeuhoz, ugyanis a csapattal ilyenkor ünnepelni szoktunk. Bemutatnálak nekik. - mondta el a terveit. Kissé leesett az állam.

- Most szórakozol velem? Mit keresnék én egy csapatbulin?

- Na ne már. Tuti megveszel érte, hogy odajuss. És egyáltalán nem zavarnál senkit. Meg ez amúgy sem a bebaszós buli. Az majd az El Clasico után lesz. - mondta magabiztosan, mintha el lenne könyvelve, hogy ők itt nyerni fognak.

- De így csak nem mehetek oda. - mutattam végig magamon. Kiengedett kissé kócos haj, fekete rövidnadrág és egy sima fekete póló. - Ez vállalhatatlan.

- Te tiszta hülye vagy. Mi lenne a vállalhatatlan? Szerintem jó vagy így. - világosított fel, nekem pedig egy pillanatig megremegett a térdem.

- Köszi. De így akkor sem megyek. Van még 5 perced? - kérdeztem vigyorogva.

- Rád több is van.

- Akkor sietek. De ne állj már ott, mint egy fasz a lakodalomban. Ülj le nyugodtan. És bocsánat a kupiért, de nem számítottam vendégre. - hadartam el, majd elsiettem a szobámba, gondolataim ezrével együtt.

Sikerült megírnom a részt, remélem mindenkinek tetszik, és tényleg sajnálom, hogy eddig nem hoztam, de az ihlethiány szar dolog. :D
Ez most viszonylag rövid rész lett, de csak azért, mert a következőt más szemszögből tervezem, és én nem szeretem a részeken belüli szemszögváltás.
Valamint tisztáznám, hogy nem lesz gyakori ez a Cristiano szemszög dolog, de amikor szükségét érzem, akkor lesz.
All the love,
Zs