A vég előtt, a vég után

Tizennegyedik fejezet

- Nem hibáztál. Luke is...

- Luke is kap majd tűzlevelet, de az ő körülményei enyhébbek, mint az enyéim. Ott vannak a tanúi, a falka. Raphael... mindenki tudja, ha őt leváltják, a vámpíroknál elszabadul a Pokol.

- És a Tündérkirálynő?

- Ő már érdekesebb kérdés lesz. Az Árnyvadászok félnek a tündérek évezredes hatalmától. De nem tudom, mi lesz. Nem tudom, Alec, csak annyit, hogy...

Alec csendben várta a folytatást, de Magnus csak nem akart megszólalni, helyette nagy lendülettel felállt, és az asztalhoz sétált.

- Alexander, el ne feledd holnap átadni üdvözletemet Catarinának és Jiának. Ja, és Aline ott lesz Pekingben? Vagy visszatért már New Yorkba?

Magnus hangja most csevegő-csobogó volt, mint a vidám hegyi patak – mínusz vidámság. Erőltetett mosollyal fogott egy borosüveget, és annak cseppet sem bizalomgerjesztő tartalmát egy nagy kék bögrébe öntötte.

Alexander szemforgatva felállt, és hatalmas lendülettel csapta le Magnus bögréjét és a másik kezével meg a nagy borosüveget – és annak ki tudja, milyen tartalmát. A férfi irritáltan nézte, ahogy a bögréből igazi cunamiként áradt ki az ital, és ahol az asztalra csöppent, szabályosan lyukat égetett az asztallapba.

- Huppsz, azt hiszem, összekevertem a brandymet azzal az elixírrel, amit lassan már száz éve érlelek. Alec, drágám, jó is, hogy figyelmeztetsz, mert különben megiszom, és akkor joggal mondhatnánk, hogy béka nő a hasamban – az egyik mellékhatása igen kellemetlen az emberi szervezetre nézvést, habár az én esetemben az emberi szervezet, mint összetett szó, nem állja meg a helyét igazán, ugyanis, mint tudjuk, Asmodeus...

- Mags – Alec hangja lágy volt, mint a fuvola édes muzsikája, és halk, mint az éji tücskök ciripelése. Magnus annyira nem szokott hozzá a fiútól a nyílt, érzelemmel fűtött beszédhez – hisz Alec a legtöbbször mogorva volt, és csak a boszorkánymester társaságában volt képes felengedni – , hogy azonnal eltört benne valamit, és most először nem a méregdrága kínai porcelánjait, hanem a szíve körül álló, újonnan felépített falakat, amiket nehéz életének nehéz helyzetei készíttettek vele. A férfi szeméből potyogni kezdett a könny.

- Jaj, az Angyalra, ne sírj, kérlek... - Alec démondaraboláshoz szokott, erős kezei mérhetetlenül gyengéden siklottak szerelme vállára. Mivel a sírás nem hogy alábbhagyott volna, de vészesen erősödött, így Alec már teljes testével fogta fel Magnus szomorúságának rázkódó és könnyes nyomait. A férfi megadó hümmögéssel fúrta arcát Alec mellkasába, míg kezeivel lehetetlen erővel ölelte át a derekát.

- Semmi baj, Magnus, csak engedd el. Minden rendben lesz. Mindent helyrehozunk. Engedd el.

Ugyanazokat a szavakat használta, amiket Max-nek szokott mondani, ha valami baja volt; ha félt a vihartól, a rúnaavatási szertartástól, Jace öngyilkos hajlamaitól vagy az anyjától. Vagy, amikor még Jace-szel kisebbek voltak, és a Cenrtal Parkban kacsák egész hadába botlottak, és a szőke fiú egy gesztenyefa tetejébe mászott riadalmában. Parabataia nyugtató duruzsolása, és a kacsák ellen irányuló, hessegető kézmozdulatai végül lecsitították Jace kacsalábon forgó idegeit.

Alec így nagyjából tudta, miket kell tennie, hogy Magnust kihúzza ebből a helyzetből. Mivel a Boszorkánymester pihekönnyű volt, ezért rendkívül egyszerű feladat volt őt felkapni, és a karjában a hálószoba felé cipelni. Alec megkönnyebbülésére Magnus hálásan csimpaszkodott a nyakába, és egy szóval nem ellenezte a hadműveletet.

A szoba most kékben pompázott: mind a falak, mind a pihepuha, bolyhos szőnyeg, a függönyök és az ágynemű is ugyanabban a sötétkékben játszott. Alec kissé komornak találta, és (szerinte) viccelődős stílusban megemlítette, hogy úgy érzi magát, mint az óceán mélyén, és retteg tőle, hogy egyszer megfullad; Magnus azonban csak összecsapta a tenyerét, és titokzatosan somolygott, mivel szerinte ez a szín a „legkifejezőbb és legérzékibb szín, ráadásul a legdivatosabb." A boszorkánymester nem akarta Alec orrára kötni, hogy a fiú szemszínének tökéletesen megfelelő árnyalatot választotta.

Alec nagyon óvatosan, mintha a férfi eltörhetne, lefektette a párnákra, majd valahonnan a sarokból előbányászott egy nagy, fehér pokrócot, hogy ráterítse. Magnus úgy feküdt ott, a fehérség kellős közepében, mint egy rongybaba.

Alec a konyhába sietett, hogy egy meleg teát csináljon az elkeseredetten zokogó Magnusnak, de az csak kinyújtotta a kezét, és sírástól vöröslő bociszemekkel csak ennyit mondott:

- Ne menj el.

- Csak teát akarok neked...

- Ne menj el, Alexander.

Alec megadóan bújt a pokróc alá, hogy aztán másodpercekkel később Magnus szó szerint hozzáplántálja magát. Arcát az Árnyvadászfiú vállába fúrta, mintha nem akarna ránézni, de a tüskés haja szálától a kislábujja körméig minden porcikája Alecbe gabalyodott.

- Hé – motyogta kis idővel később Alec, ahogy a borzasztóan szívszaggató sírás végre abbamaradt – nézz rám!

- Nem merek – jött az elfojtott válasz, és Alec érezte, hogy Magnus orra lassan eltörik, annyira szorosan bújt a vállcsontjába.

- Ugyan mitől félsz? Tőlem? – nevette el magát Alec, de Magnus egy röfögésszerű hümmögéssel leállította.

- Ha mozog a párnám, nem tudok aludni – jelentette ki Magnus elszántan. Alec azonban jóval elszántabb volt, ahogy hosszú ujjaival megcsiklandozta Magnus nyakát, aki a váratlan érintésre legalább fél métert ugrott, és Alec elérte a célját: Magnus kerekre tágult szemekkel bámult rá a sötétben.

- Ugyan, Magnus – ült fel Alec, hogy szemmagasságba kerüljenek – azon, hogy sírsz, egyáltalán nincs mit szégyellni. – A férfi sipítva, tiltakozva szívta be a levegőt, hogy vitatkozzon, de Alec nem hagyta szóhoz jutni – Itthon úgy sírsz nekem, ahogy kedved tartja. Nem kell mindig a hőst játszanod, és a rettenthetetlen Fő Boszorkánymestert. Nekem az az érzelgős, bolondos, sírós, őrült boszorkánymester vagy, aki miatt járni kezdtem veled. Előttem nem kell erősnek lenned, oké? Ugyanúgy foglak szeretni, ha sírsz, ha nevetsz. Mindegy, mit csinálsz, hogy öltözködsz, mit mondanak mások. Szeretlek. Akármi is lesz is holnap, nem fog számítani.

Magnus közelebb kúszott a fiúhoz, a sárga szemekben ismét könnyek ragyogtak – bár ezúttal a hála és szeretet könnyei. Homlokát Alecéhez döntötte, tenyerét a fiú tenyerébe csúsztatta, aki összefűzte az ujjaikat a sötétben.

Sokáig ültek ebben a néma, mozdulatlan csendben, egymással szemben, meg sem szólalva, egymás kezét szorongatva, és homlokukat összeérintve. Majd Magnus suttogva megszólalt:

- Aku cinta kamu.

- Ez mit jelent?

- Hogy szeretlek.

Sziasztok! Remélem, tetszett ez a fejezet! :) Szerettem volna, ha van egy fejezet, ami csak és kizárólag róluk szól, még mielőtt beindul a business. .')

Az ég áldjon benneteket, drága Raziel-palántáim!!

Ó, és utóirat: remélem, nem gond, hogy most olyan képet választottam, ami nem igazán illik a fejezethez, de egyszerűen IMÁDOM!! <3

Boldog új évet kívánok nektek!!!!