A vég előtt, a vég után

Tizenkettedik fejezet

Alec írta. Magnus azonnal érezte, amint a szíve apró ponttá zsugorodik a világegyetemnyivé szélesedett mellkasában, majd kieresztett egy reszketeg sóhajt. Ha Robert van a képben, mindig valami szörnyű várt rá. Vagy Alecre, de az is lényegében rá irányult.

Gyorsan visszaüzent neki, hogy a megbeszélés vakvágányon halad, és valószínűleg hamarosan mindenki elszéled, de nem nagyon mert ennél konkrétabban írni. Már ismét felerősödött a csatazaj a háttérben, elnyomva Catarina egyébként igen hangosra sikeredett káromkodását közvetlenül mellette. Ezek szerint a mágia lekerült a népekről. Csodás.

Az ordibálás elültével végül sikerült megbeszélni, hogy három hónap múlva ugyanitt találkoznak az Alvilágiak, megbeszélve minden felmerülő kérdést részletesen, majd mindenki szépen lassan távozott. Raphael és klánja, valamint és Luke és falkája átfúrta magát a tömegen a két Boszorkánymesterhez.

- Magnus, Catarina! Jó lenne, ha hazavinnétek minket – szólalt fel Luke, barátságos mosollyal az arcán.

- Ki hozott benneteket reggel?

Luke legyintett egyet, mintha csak egy makacs légytől akarna megszabadulni.

- Az a Lorenzo Rey vagy ki. Ti már rég eltűntetek Catarinával, mire én és Raphael a lakásodra értünk. Megvárhattatok volna. – A hangsúly ugyan megrovó volt, a pillantása azonban kedves, mint mindig. Raphael viszont gonosz vigyorra húzta a száját.

- De legalább láttam Alexander Lightwoodot édesdeden aludni. A lámpafénytől különösen előnyös volt a hosszú szempillája.

Raphael görcsösen felnevetett, a klánja is csatlakozott hozzá. Magnus még elsuttogta: „áruló", mielőtt portált nyitott volna, és drámakirályként át is vonult rajta, meg sem várva az esetleges reakciókat.

Amint érezte lakása ismerős érintését a talpa alatt, azonnal egy új portál készítésébe fogott. Már az Intézet nagy, kétszárnyú ajtaja szellemként felderengett a portál másik oldalán, amikor Catarina is kilépett Magnus lakásába.

- Hová, hová, fiatalúr? – kék keze hátterében Magnus ezüstgyűrűi még csillogóbbnak tűntek.

- Az Intézetbe – intett a portál sárga fényében fürdő kép felé. – Alec hívott. Azt mondja, sürgős.

- Ó, rendben – mosolygott ravaszul a nő, de a Boszorkánymester nem várt tovább, már siklott is a komor épület felé.

***

Magnus alakját egy pillanatra felizzította a mágikus kapu fénye, majd az egy pillanattal később el is tűnt. A férfi, amit meglátta Alec elgyötört arcát, azonnal felrohant a lépcsőn, készen rá, hogy bármilyen rendelkezésre álló eszközzel a segítségére legyen.

- Alec, mi történt?

- Egy démon – felelte Alec, arcán csíkot szántott a fáradtság. - Jace és én megvizsgáltuk a felvételeket, de ez... erre egyikünk se számított. Nem tudjuk, mi ez.

Magnus összeráncolt szemöldökkel meredt hol Claryre, hol szerelmére. Izzy rontott ki az ajtón, teljes bőr felszerelésében, a frissen felrajzolt rúnák összetéveszthetetlen illatától körülfonva.

- Jace azt mondja, sosem látott még ehhez hasonló, démoni eredetű megszállást. Ez a lény, akit csak megtámad, megfertőz, és magához hasonlóvá teszi vagy megöli. Valószínűleg ez az áldozat fizikumától függ. Gyere, megmutatom a felvételeket.

Izzy már be is sietett az ajtón, Clary vörös üstöke azon nyomban követte őt. Alec egy pillanatra megállt a záródó ajtó előtt, szembenézve Magnusszal.