Rose Weasley Élete [javítás alatt]

#46. Fejezet

Rose szemszöge

Visszafolytott lélegzettel meredtem a Tűz Serlegére. Mit kereshet itt? A Trimágus Tusát örökre betiltották, miután Cedric Diggory meghalt verseny közben.

Óvatosan közelebb léptem hozzá, majd a pálcám hegyével megérintettem.

Ijedten ugrottam hátra, amikor a Serlegben fellobbant a tűz.

Kék láng volt, ahogyan apa mesélte.

A tűz tovább lobogott, majd legnagyobb meglepetésemre kidobott egy papírfecnit.

Lassan hozzáértem, de el is kaptam a kezem. A papír szinte égetett. Vártam pár percet és újra megfogtam.

Óvatosan széthajtogattam és így tisztán láthatóvá vált a szöveg:

Most meghalsz.

Nem mondom, hogy féltem, nem vagyok az az ijedős típus, de mégis volt benne valami hátborzongató.

A szinte olvashatatlan, macskakaparásos betűk...

Ismerősnek tűntek.

Csak nem tudtam, hogy honnan.

- Helló, Rose. - hallottam egy ismerős hangot magam mögül.

Megpördültem a tengelyem körül, majd felsikítottam.

Egy vörös szempár bámult rám.

Voldemort.

- De... - hebegtem. - Maga meghalt.

- Meg is haltam, kedves Rose. Szellem vagyok, ha nem vetted volna észre. - mondta miközben hosszú, fehér ujjait vizslatta.

- A Csata óta szellem? - kérdeztem elkerekedett szemekkel.

- Ó, nem. Csak két hónapja térhettem vissza, akkor járt le a büntetésem.

- A büntetése? - vontam fel a szemöldököm.

- Aki rosszként hal meg, büntetést kell letöltenie. Addig nem térhet vissza szellemként. Mondjuk, van aki egyébként se, például Black...

- És mit keres itt? - fontam össze a karom.

- Érdekelt a lányom. - felelte.

- És büszke rá? - kérdeztem gúnyosan.

- Nem. Én olyan voltam, amilyen, de Delphi élhetett volna normális életet. Nem akartam, hogy olyan legyen, mint én.

- De olyan lett. - közöltem. - Kis híján megölt engem és a barátaimat. Magát akarja feltámasztani.

- Semmi kedvem vissza térni az élők közé. - mondta keserűen.

- Akkor beszéljen Delphivel, hogy hagyja abba ezt az egészet.

- Nem fogja. - szólalt meg csendesen. - Amint beszélek vele, csak még nagyobb vágya lesz, hogy találkozzon velem. És ha ezt akarja, be is fogja teljesíteni.

- Akkor legalább szedjen ki innen. - tártam szét a karom.

- Szerzek valakit. - sóhajtott, majd átment a falon én pedig leroskadtam a földre és vártam.

******

Körülbelül húsz perc múlva, Voldemort visszatért.

Egy hatodéves mardekáros lány volt a nyomában, akit csak látásból ismerek.

- Rose, bemutatom Phoebe-t. Phoebe, ő itt Rose. - mutatott be minket egymásnak az egykori sötét nagyúr.

- Szia. - intettem bénán.

- Állj hátra. - utasított.

Engedelmeskedtem, mert nem akartam, hogy bosszúból felgyújtsa a taláromat.

Phoebe elővette a pálcáját, majd varázsigéket kezdett mormolni. A fal lassan leomlott, én pedig szabad voltam.

- Köszönöm! - intettem futtában hátra.

Első dolgom volt, hogy Bettyt megkeressem.

- BETTY! - üvöltöttem rá.

- Rose! - ölelt meg meglepetten. - Jól vagy?

- Igen. - fújtam ki magam.

- Mi történt?

Beszámoltam mindenről.

- Kyra eltűnt. Nem tudjuk, hol van.

- Azonnal meg kell keresnünk. - indultam volna el, de Betty megfogta a karom.

- Ki kell dolgoznunk egy tervet. És vigyáznunk kell, mert Kolle is benne van.

- Akkor hívjuk össze a többieket. - tártam szét a karom.

******

- Ne már. - bámult rám Albus. - Komolyan beszéltél Voldemorttal?

- Aham. De most koncentráljunk a tervre! - sürgettem a barátaimat.

- Igaza van. Beszéljük át! - adta ki az utasítást Scorpius, majd belkezdtünk a terv elkészítésére és megvalósítására.

Hey guys!
Itt vagyok újra egy résszel, ez a mai második. Nem hinném, hogy ma lesz még egy, de majd még meglátom. Most, hogy vége van a 30 days idol challenge kihívásomnak, jobban tudok koncentrálni a részekre bár tanulnom is kéne... Próbálok sietni a következővel, igyekszem holnapra megírni. Köszönöm a vote-okat és a kommenteket.

Eszti✍️