Rose Weasley Élete [javítás alatt]

#39. Fejezet

Nem tudtuk, hogy ezt most csapda-e, vagy nem. Tallia otthagyná a koboldinárusokat? Nem ő akarta az egészet? De mi van, ha direkt csinálta? Hogy mondjuk megkeressük?

- Szerintem igazat mond. - kezdte a tanácskozást Lily.
- Szerintem meg nem. - közölte Albus.
- Fogalmam sincs. - mondtam.
- Nem mond igazat. - tippelt Scorpius.
- Szerintem se. - vélekedett Betty. Mind a négyen rám meredtek:
- Rose?
- Szerintem igazat mond. - köszörültem meg a torkom. Beszélek vele.

- Ne menj egyedül! - mondta Scorpius azonnal. - Veszélyes.
- Tudok magamra vigyázni.
- Nem, nem tudsz. - csatlakozott Albus. - Tallia őrült, ki tudja mikre képes! Lehet, hogy odamész, megkínoz vagy megöl!
- Rose-nak igaza van. - kelt el védelmemre Lily. Hálásan pillantottam rá. - Tallia nem Dephi. Annyi idős, mint mi. Majd én vele megyek.
- Még csak az kell, hogy te... - hördült fel Albus.
- Albus. - szólt rá nyugtatóan Betty. - Szerintem se mond igazat, de azért még nem kell leharapni Lily fejét.

Albus bólintott, és szerelmetes pillantással nézett Bettyre. Fintorogva néztünk össze Lilyvel. Ezek ketten egészen megszelídültek, mióta összejöttek.

- Tényleg nem kéne egyedül mennetek. - kezdte el az aggódást az én barátom is.
- Scorpius, kérlek. - meredtem rá kétségbeesett tekintettel.
- Normális, hogy aggódunk. Egyikünk se szeretné, ha meghalnátok.

Nyeltem egyet. Ez igaz volt. De most a józan eszem helyett a vakmerőségem és a kíváncsiságom győzött.
- Nem halunk meg. Igaz, Lily? - kérdeztem a vöröskét, aki még mindig azzal volt elfoglalva, hogy a bátyjával vitatkozzon.
- Igen! - kiáltott vissza, majd újra sebesen hadarni kezdett Albusnak arról, hogy milyen bűbájokat ismer és hogy milyen jók a reflexei.

- Albus. - szólalt meg Betty lassan. Albus ránézett.
- Engedd el őket.
- Rendben. - sóhajtott Al. - De. - emelte fel az ujját. - Vigyázzatok magatokra!
- Mindig. - mosolyogtam.

Másnap összekészültünk, majd úgy terveztük, elküldjük a levelet, amit írtunk:

Tallia!
Háromkor a parkban a tó mellett.
R. W. és L. P.

Nem lett különösebben jó, de így legalább senki se tudja, hogy kik írták a levelet, mert rengeteg RW és LP monogrammú ember van a Roxfortban (Ruby Williams, Lauren Parker, Raven Woods, Lora Prach, stb.)

Három előtt pár perccel a parkban a tóhoz mentünk. Még nem volt ott senki. Vártunk, majd néhány perccel később megjelent Tallia. Kapucnis dzsekit viselt, ami alól kilógott szőke haja. Farmere térdnél koptatott volt, bakancsa sáros. Felvont szemöldökkel közeledett felénk, majd leült mellénk a padra.

- Megkaptam az üzenetet. Mit akartok? - kérdezte. Nem hallatszott hangjából a megszokott gúny és undor. A hangja természetes volt.
- Láttuk a levelet. - szólalt meg Lily. Tallia sóhajtott.
- És mit gondoltok? Igazat mondtam vagy csak baromkodok, mert éppen ilyen kedvem van? Azt hiszitek, nekem nincsenek érzéseim, hogy Quimby talpnyalója vagyok, akinek nem ég más vágy, csak a bosszú? Szerintetek vicces, hogy van egy lány, akinek nem minden úgy megy az életében ahogy szeretné? Ezért utállak titeket, Pottereket meg Weasley-ket! Úgy gondoljátok a happy end-en kívül más nem létezik? Tudjátok meg, nem egy utolsó senkiházi vagyok, aki ki akar nyírni mindenkit, mert éppen olyan kedve van! Azért mert ti olyan rohadtul boldogok vagytok, még nem jelenti azt, hogy én is az vagyok! Szerintetek abban lelem az örömömet, hogy ártatlanokat gyilkolászok? Szerintetek ez nekem a boldogság? Válaszoljatok!

Lilyvel elkerekedett szemekkel bámultunk Talliára.
- Látom, még mindig így gondoljátok. - mondta, majd felállt és elindult.
- Tallia! Várj! - kiabáltam utána. Megfordult és felvont szemöldökkel nézett ránk. Vissza lépett a padhoz.
- Mi van? Hozzám akarat vágni valamit, hogy még rosszabbul érezzem magam?
- Nem, szó sincs ilyesmiről. - igyekezett megnyugtatni Lily.

- Sajnálom, ami veled történik. - kezdtem bele a mondandómba. Tallia felvonta a szemöldökét, de nem szólt egy szót sem. - Tényleg. Őszintén. Igazad van, mi ezeket nem éltük át. De mi ez ellen nem tudunk mit tenni. Attól mert, ezeket hozzánk vágod, a mi életünk pont ugyanolyan lesz, mint azelőtt. De ha beszélsz Kyrával, ő meg tudja érteni a helyzedet. Pont ugyanúgy árva, mint te.
- De nyálas kapcsolatban van James Potterrel. - fintorgott Tallia.
- Nem fejeztem be. - figyelmeztettem, mire becsukta a száját. - Miért hagytad ott a koboldinárusokat? Delphi miatt?
- Szóval ennyi volt a 'szánjuk meg Talliat' program, most következik a 'kínozzuk Talliat', mi? - szólt közbe ismét, de ezúttal már gúnyos volt.
- Kérdeztem valamit. - vontam fel a szemöldöm.
- Nem csak Delphi miatt. Delphi egy idegesítő csicska, aki bele van zúgva az apjába. - vágta rá. - Voldemort pedig szintén nem volt nagyobb egy hatalomra vágyó senkinél.
- Örülök, hogy egyezik a véleményünk. - jegyeztem meg.
- Te se szólj közbe! - mordult rám.
- Bocs. - visszakoztam.
- Elegem lett. Az egész társaságból. Rájöttem, kik is ők valójában. Nem akartam, hogy belőlem is ilyen emlék maradjon. Valaki, aki ismét fellázadt a jók ellen, csak mert utálta, hogy a jók ölték meg a szüleit. Ezt nem akartam. Így milyen emlék marad? A lány, aki visszaállt a jó oldalra, mert rájött, hogy a fiú, akit szeret egy seggfej, ráadásul az ellenség. Beszállok a csapatotokba! Ha bevesztek, mindent megteszek, amit szeretnétek!

- Mióta tervezed, hogy el árulod a koboldinárusokat? - kérdezte Lily.
- Nemrég óta. De örülök, hogy Denerys beszállt a tervembe.
- Denerys miattad árulta el a koboldinárusokat? - döbbentem meg. Erre nem számítottam.
- Igen, képzeld. Na, mi a válaszotok!?
- Benne vagyunk. - feleltük egyszerre Lilyvel.

OMG, egy nap két hosszú rész! Ilyen is rég volt. A következővel sietek, legkésőbb hétvégén meglesz.

Eszti