A vég előtt, a vég után

Harmadik fejezet

 Nos, itt "figyelmeztetek" mindenkit, hogy Magnus haja nálam hosszú, Alec szeme kék, akár csak a könyvben. Imádom a sorozatos kinézetüket, tényleg, de ez már belém égett, hogy így néznek ki. Jó olvasást, kis angyalok :)

*** 

A zápor már régen abbamaradt, amikor Alec egyáltalán meg tudott szólalni.

- Mennünk kéne – mormogta a méregdrága szövetkabátba, miközben tenyerével végigsimította Magnus hátát. Magnus belebiccentett a vérrel átitatott pólóba.

- Hmfff – vagy valami hasonló hang hagyta el Magnust, mire Alecnek azonnal széles mosolyra húzódott az ajka.

Egyikük se mozdult; egyrészt, mert nem akartak; másrészt, attól tartottak, ha elengedik egymást, valami visszafordíthatatlanul tönkremegy, eltűnik a pillanat, ők pedig ugyanúgy kerülni fogják egymást, mint azelőtt. És ettől rosszabb amúgy sem történhetett.

Démonok? Ugyan már. Mind a ketten azokkal harcoltak ezekben a napokban; mind fizikailag, mind lelkileg. A mondének meg kibírják még egy pár percig a számukra névtelen (és sosem hallott) hősök nélkül.

Alec érezte, hogy Magnus nagyot sóhajt a mellkasába, majd hűvös fémgyűrűkkel borított gyengéd ujjak szánkáztak fekete szénaboglya hajában. Ő sem akart lemaradni, ezért a hosszú, selymes hajat kezdte el huzigálni meg az ujjai közt tekergetni, ami halk kuncogást váltott ki a fényes haj gazdájából.

- Most komolyan a hajamat húzgálod, az Intézet vezetőjeként? Nem szégyelled magad? Ha ezt elmondanám a Klávénak, hogy te szabadidődben csúnya, rossz Alvilágiak haját huzigálod...

- Akkor valószínűleg hülyére röhögnék magukat, majd lecsukatnának valami nemes indokkal, például azzal, hogy lejárattál egy hivatalos személyt feljebbvalói előtt, vagy hogy indokolatlanul halálra röhögtetted a Klávé szent és sérthetetlen, meg a nevetésről genetikailag lekódolt embereit. Tudod, ez is biztosan meg van írva valamelyik szabálypontban...

Magnus gépies hangon azonnal rávágta:

- Kétezredik pont nyolcvanhármas törvénycikkely: „Ne nevettesd meg a Klávé bamba faarcait, mert halállal lakolsz, Alvilági kolonc."

Alec kuncogva fúrta az arcát a boszorkánymester hajába, aki megjátszott komolysággal a hangjában folyamatosan beszélt. Habár elég nehéz lett volna komolyan venni, ahogy a szövege nagy részét Alec pólója tompította, és hogy levegőt kapjon, időként borzasztó mély, röfögésszerű sóhajjal szívta be a levegőt mondat közben.

- „Ne nyúlkálj csúnya, rossz Alvilágiakhoz, mert az ujjvesztéssel büntetendő. Az Angyal nemes gyermekei nem létesíthetnek közelebbi kapcsolatot egyetlen Alvilági egyetlen porcikájával sem." A hangsúly a „csúnya rossz"-on van.

Alec nevetve eltolta magától Magnust, de csak annyira, hogy végre a gyönyörű macskaszemekbe nézhessen.

- Akkor erre mit mondana a Klávé...

Már éppen összeért volna az ajkuk, amikor egy démonüvöltés harsant valahol nem messze tőlük. Egyszerre fordultak a túlvilági sikoly forrása, egy újabb szárnyas démon felé, aki ugyan méretre kisebbnek tűnt, de ugyanolyan vérszomjasnak, mint (már) halott társa. Alec lekapta a hátáról a szíjon függő íját, majd gyors, ideges pillantást lövellt Magnus felé.

- Félelmetes, hogy ez a démon hogy tud időzíteni. Emlékeztet Jace barátodra, ha megjegyezhetem.

Alec erre halványan elmosolyodott, de aztán mosolya gyorsan átment abba az arckifejezésbe, amit Magnus úgy imádott benne. A kávéfőző – azaz koncentráló – nézésbe. Magnus sokat heccelte vele, hogy úgy néz a kávéfőzőre, mintha a kávé lefőzésén múlna a világ sorsa, és mivel Alec sok kávét iszik, a poén sem öregedett el. Persze akármilyen gyakori is volt ez a pillantás, Magnus sosem unta meg nézni (és magában kielemezni) azt. Most is ez volt: tekintete Alec összeráncolt homlokára, majd összehúzott szemére ugrott, amiben különös fénnyel izzott Raziel ajándéka, a kék szemek mögött angyali erő vibrált. A vállai idegesen összehúzódtak, karjában minden izom megfeszült; a rúnák táncolt jártak az izmok táncparkettjén.

Végül Magnus úgy döntött, inkább nem Alecet figyeli (mert tudta, akkor egész nap itt állnának, vagy addig, amíg a démon meg nem unja őket), hanem a démonra kellene összpontosítani, ami most már felettük lebegett, fogait kivicsorítva sziszegett le rájuk. Hála az Angyalnak, még nem támadott. Talán azért, mert a ronda szemei hirtelen az árnyvadász fiú kihúzott íjára tapadtak, és úgy látta, mérlegelnie kéne az esélyeit. Vagy csak szimplán lesokkolta őt Alec sármja, bár Magnus mérget vett volna rá, hogy a démonnak nem biztos, hogy éppen az angyali srácok a gyengéi. 

Közben (amint kiverte az Alecről szövögetett gondolatait) a fejében megjelent a tökéletes megoldás.

- Alec, lődd le. Lődd le, amíg nem támad. Majd utána elintézzük a sokszoros példányait együtt. Oké?

Alec bólintott; jelezve, hogy hallotta a suttogást, majd egy másodperccel sem késve, azonnal egy halálosan pontosan szálló nyílvesszőt küldött a lény gyomrának. A démonnak még meglepődni sem volt ideje, nemhogy cselekedni, ahogy atomjaira széthullva New York poros járdáin találta magát. De az sem sokat lazult a kényelmesnek nem mondható betonon: (most csak) kettő hüllőszerű szörny vált ki a trutymóból, hogy őrült tempóban elszaladhassanak... ám Magnus kék villámok formájában azonnal megsemmisítette a szörnyet, és ugyanabban a pillanatban az íjhúr félreismerhetetlen pendülése pontot rakott a másik szörnyűség rövidke pályafutásának végére. Alec büszkeséggel a tekintetében a hátára csapta az íját.

- Azt hiszem, hogy jók voltunk együtt, Mags.

Magnus elégedetten nézett kék fényben ragyogó mágiára az ujjai között, aminek fénye megtört az ujjain viselt tucatnyi gyűrűn, majd ujjának egy rendkívül elegáns mozdulatával megszüntette a varázslatot.

- Hm. Ez jó volt, de azért remélem, már nincs több ilyen. Nem szeretnék Jace-túltengésben kimúlni.

- Héé – nevetett fel Alec, miközben közelebb lépett a boszorkánymesterhez – kikérem magamnak, hogy Jace idegesítőbb. Ezt a démont legalább lelkiismeret-furdalás nélkül lelőhettem. Ezt bezzeg Jace-szel nem tehetem meg. Tudod, valami parabatai izé miatt... csúnyán néznének rám, ha minden alkalommal megöltem volna, amikor félbeszakított minket.

Magnus is felnevetett, majd megragadta Alec kezét, és egyetlen határozott mozdulattal magához rántotta.

- Szóval, hol is tartottunk?

Majd megcsókolta Alecet.