We Don't Care ~Malum /szünetel/

~Eighteen~

-Szia, leülhetek? - szólalt meg mögülem egy rekedtes hang.

Azonnal felismertem a jellegzetes tónust. Meg se kellett fordulnom.

-Nyugodtan. - vontam meg a vállamat, ahogy rágyújtottam cigarettámra. - Kérsz? - kínáltam meg a szőkét.

-Igen. Kösz.

Kezébe nyomtam a cigis dobozt és az öngyújtót.

-Minek jöttél, Hemmings?

- Beszélni akartam veled.

-Miről? - ráncoltam szemöldökömet, mikor a mellettem ülő kifújta az első adag füstöt.

- Mindenről.

-Mi bajod van, Luke? Fura vagy. Gondterhelt.

-Azt hittem ez nem is érdekel már. - nevetett fájdalmasan. - Örülök, hogy észrevetted.

- Fejezd be a szarozást és mondjad már mi van!

- Mondanám, de én mindezt Calummal akarom megbeszélni. Úgy értem, a régivel.

-Miről beszélsz?

-Azzal aki nem egy érzéketlen seggfej!

-Sürgősen fejezd be!

-Különben? Megütöd a legjobb barátod? Az a baj, hogy meg se lepődnék. - fordult el tőlem nyugodtan, míg én remegtem a dühtől.

Egy darabig csöndben méregettem.

-Tudod, te is más vagy ám. - szólaltam meg végül, mikor sikerült lenyugodnom. - Mirával van valami. Nem vagyok idióta!

-Mondott neked valamit? -húzta össze szemöldökeit.

-Hogy összevesztetek. Ha bántottad, istenre esküszöm...

-Én ugyan nem bántottam. - röhögött. - De tényleg veszekedtünk.

-Mert?

- Engem a titkok zavarnak. Nem szeretem őket. Széthúzzák az embereket.

-Mire célzol? Mi a titok?

-Emlékszel a bowling-os éjszakára? - tekintete beszédes volt, de mégsem tudtam kivenni belőle semmit.

-Nagyjából.

-Arra amit mondtam?

-Isten szerelmére, Luke! Mondd már!

- Calum gondolkozz már! Elég nehéz ez így is! Nem vagy hülye. Tudod mi folyik itt.

-Fogalmam sincs és nincs kedvem a hülye játékaidhoz!

-Mit mondtam? - kérdezte erélyesen.

- Hogy megcsal! - kiabáltam vissza. - De sajnos nincs értelme a gyerekes vádolgatásaidnak. Nem csalt meg.

-Megrebegtette a szempilláit és minden rendben volt? - röhögött.

- Azt mondta szeret. Ez elég bizonyíték.

- Látom most nem lehet veled beszélni erről. - nyomta el a csikket. - De remélem előbb-utóbb rájössz, hogy mekkora hülyeséget mondtál most. Tudod, - állt fel - ahogy mondtam okos gyerek vagy Calum. Mindig is az voltál. Tartsd nyitva a szemed! - ezzel a végszóval megfordult és távozott.

Szavai percekkel később is fejemben visszhangoztak, mikor visszatértem az épületbe. Szünet volt, ebből kifolyólag az egész folyosó tömve volt diákokkal.

A papírok lassan eltűntek, de még a nap végére is mindenki róla beszélt. A sötét hajú, sápadt fiúról.

Épp egy padon ültem az aula egyik felében, zenét hallgattam és próbáltam nem gondolni semmire. Nem akartam nehezíteni ezt a napot. Az embereket figyeltem. Nem hallhattam miről beszélnek, de nem is kellett. Úgyis tudtam és ebből ma már épp elég volt.

Percekkel később Michael sétált el a szembe lévő fal mellett. Csuklyája fejébe volt húzva, de így is kilógott alóla fekete haja, ami porcelánszerű, sápadt bőrét szegélyezte, ezzel éles kontrasztot képezve. Messze volt, de így is túl közel. Émelyegni kezdtem minden rossz érzésem előjött alakját látva, viszont ahogy felemelte fejét, felfedve zöld szemeit, hirtelen megmagyarázhatatlan jó érzések törtek élő belőlem, amik keveredtek az előző sötétekkel. Ez a keserédes keverék megnehezítette a légzést, mosolyognom kellett a legborzalmasabb pillanatomban. Őrültség az egész.

Nem akartam bámulni de muszáj volt néznem, ahogy magához szorítva pár könyvet, próbál kisurranni az ajtón. Hirtelen egy srác elé ugrott és kiverte kezeiből a könyveket. Papírok hullottak mindenfelé. Az ijedt fiú gyorsan leguggolt, hogy összegyűjtse a fehér lapokat, ám az előbbi gyerek rátaposott egyre. Kitéptem fülemből a fülhallgatót, érzetem, ahogy az izom megfeszül lábaimban, de nem állhattam fel. Nem szabadott engedni az érzelmeimnek.

Ahhoz a köcsöghöz még csatlakozott egy srác. Kiröhögték Mikeot, a fiú felállt és a lapokat hátrahagyva akart menekülni, ám az útjába álltak. Lökdösni kezdték. Az alacsonyabb ökölbe szorította kezét. Kezet emelt Mikeyra! Na jó, ennyi! Felugrottam, hevesen lélegeztem, fülemben dübögött a vér. Azon voltam, hogy puszta kezemmel megölöm mindkettőt.

-Hé! - ordította valaki. Annyira szét voltam esve, hogy először azt hittem, én voltam, de egy sötétszőke hajú, szemüveges fiú futott közéjük. - Állj, ha nem akarsz felfüggesztést kapni, Tom! - szólt rá arra az elmebetegre. Úgy látszik sikerült lebeszélnie arról, amit tenni készült, mivel megfordult és távozott.

Hosszan kifújtam a levegőt megkönnyebbülésemben. - Hála istennek! -  De akkor hirtelen minden szemet magamon találtam. A szemüveges Ashtonét, aki megmentette a védtelen fiút, a körülöttük álló további tíz srácét, és azt az ismerős zöldet is. Mind kérdőn néztek rám.

Egy darabig mozdulatlanul álltam, majd leesett, hogy körülbelül két lépésnyire állok tőlük. Azonnal megfordultam, gyors léptekkel visszasiettem a padhoz és felkaptam cuccaimat. Távozni készültem, kikerültem a figyelő tekinteteket. Mire az ajtóhoz értem, észrevettem, hogy a sötét hajú eltűnt. Fájdalmasan lehunytam szemeimet, majd kifordultam az ajtón.

A meleg levegő azonnal megcsapta arcomat. Teherként nehezült rám, a benti hűvös idő után.

-Calum! Várj kicsit!

-Hagyjál, Ashton! - szedtem sietősebbre lépteimet.

-Nem hagylak!

-Tudod mit? - fordultam meg idegesen. A fiú hirtelen megállt és lefagyva bámult. - Nincs szükségem se rád, se a tudálékos tanácsaidra, nincs szükségem senkire! Jobban tennéd, ha visszahúznál a könyvtárba, vagy a lyukba ahonnan jöttél! Majd akkor beszélek legközelebb hozzád, ha a Burger Kingben rendelek tőled egy szaros hamburgert!

-Te ezt nem érted... - hajtotta le fejét.

-Értem én, csak tökéletesen leszarom a nyomorúságos életedet, nem érdekel a Hamupipőke sztorid, Ashton. Másnak is nehéz élete van ám!

-Kinek? Neked? - röhögött szarkasztikusan. - Tudom, hogy most éppen szarul vagy, de attól még nem kell kikelned magadból, és átgázolni mindenen és mindenkin! Ez nagyon nem te vagy. Nem tudod elhitetni velem, hogy nem érdekel, hogy megbántod az embereket. Napokkal ezelőtt a járdán sírtál, Calum! És még az a személy is, aki összetörve ült a földön, erősebb volt annál aki most velem szemben áll! Meg vagy rémülve, Calum. Gondolkozz el ezen!