We Don't Care ~Malum /szünetel/

~Sixteen~

- Hood! Tudja a választ? - emelte rám tekintetét várakozón Mr. Brown, a matek tanárom.

-Hat?- nem is zavartattam magam azzal, hogy felemeljem a fejemet az asztalról.

- Meg tudja ismételni a kérdést?

-Attól félek nem. - vontam meg a vállamat fáradtan. Egy ideje nem alszom...

-Akkor segítek. Összevetve a példában szereplő feltételeket és adatokat, az említett személynek lesz-e elég pénze, hogy ellátogasson az A) kérdésben szereplő koncertre? Erre, legjobb tudásom szerint, nem lehet hat a válasz. Talán tévedek? - köhintett idegesen.

-Maga tudja.

- Ebből elég volt! Irány az igazgatói! - csattant fel hirtelen.

Az egész tanteremben megfagyott a levegő, minden diák rémülten bámult rám, mikor végre felnéztem. Lassan felkeltem és a szúrós tekintetek között elvánszorogtam az ajtóig, majd egy szó nélkül kiléptem rajta. Mr. Brown még éppen arról tartott kiselőadást, hogy milyen tiszteletlen vagyok, hogy alszok az óráján, meg mi lett a "tökéletes mintadiák" Calum kibaszott Hoodból. Elegem van ebből az egész szarból! Ki mondja meg, hogy ki vagyok és ki akarok lenni?!

És mi van akkor ha én aludni akarok az órákon? Mi van ha nem folytatom a focit? Mi van ha egyedül akarok lenni? Mi van ha nem akarok választani a kicseszett barátnőm és a legjobb barátom között?!...

Zsebre csúsztattam kezeimet, majd csoszogva az igazgató irodája felé vettem az irányt. Félhomály fedte az épületet, mivel órák közben egy lélek sincs a folyosókon. A csendes falakról visszhangot vertek lassú lépteim. Fel sem emeltem volna fejemet utam közben, ha nem üti meg fülemet valami tompa zaj.

Kerestem a hang forrását, amit történetesen, egy színes lap földön való landolása okozott. Felvettem a cetlit, azonban szinte azonnal undorodva összegyűrtem és elhajítottam.

Mikey fotója volt rajta, összefirkálva, mindenféle homofób kifejezéssel torzítva. Elfogott a hányinger. Egyre idegesebb lettem, ahogy észre vettem, hogy ez nem az egyetlen ilyen cetli volt. Minden szekrények virított legalább egy.

Nem ez az első eset, hogy valakit bántanak a suliban, őszintén, ez a lapragasztgatós történet is előfordult már, nem is egyszer, de az más volt. Eddig nem róla szólt...

Hirtelen felszabadult kacajok hangja csapta meg fülemet. Fortyogva a haragtól indultam a nevetések irányába. Két srácot láttam meg, kezükben egy csomó, a többihez hasonló lap és ragasztó. Szinte futottam, hogy minél előbb odaérjek hozzájuk, abban a pillanatban, hogy eléggé közel kerültem, hozzávágtam az egyik srácot a falhoz, majd gallérját szorítva húztam fel, hogy szemmagassága kerüljünk, és neki szorítottam a hideg tégláknak. Kezeiből mindenfelé szállingóztak az undorító lapok.

-Mégis mit képzeltek, kis férgek?! - szorítottam össze fogaimat, nehogy kiabáljak.

-Ez... Mi csak...

-Hallgatlak! Ó, nem nem nem, te sem mész sehova! - parancsoltam rá az éppen szökni igyeksző másik személyre.
Ijedten méregetett, de egy helyben maradt.

-Szóval?

-Ez csak poén. Nyugi, haver!

-Azt mondod nyugodjak meg? - röhögtem szarkasztikusan.

Már éppen emeltem öklömet, hogy beverjek neki egyet, mikor hallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja.

-Calum! Mit gondolsz mit csinálsz? - ért mellém futva Sam.

-Szétverem az undorító pofáját ennek a kígyónak! - tartottam a szemkontaktust a halálra rémült sráccal.

- Ne tegyél olyat, amit később megbánhatsz! - próbált halkan lenyugtatni.

-Ó, hidd el nem fogom megbánni. - nevettem fenyegetően.

-Ké-kérlek...

-Mi? Mit kérsz te kis féreg?

-Calum...

-Fogd be Sam!

-Fejezd be! Mi bajod van egyáltalán?! - kiabálta el magát, majd lerángatott a fiúról.

Hirtelen indulatból, majdnem behúztam neki egyet, de az utolsó pillanatban megálltam. Nem bánthatom az egyik legjobb barátomat.

-Calum... - lépett hátra egyet rémülten - Mi a fene van veled?

-Én...

-Ti meg mit bámultok? Húzzatok órára! - mordult rá a két ijedt srácra, akik még mindig tátott szájjal figyeltek.

Amikor elmentek, Sam folytatta. - Mi történt?

-Láttad azokat a képeket? Szerinted mi van? Undorító...

-Mi? Ezek? - szemöldökráncolva felvett egyet. - Ugyan már, ez tök vicces! - röhögött.

- Szerinted vicces bántani másokat? - förmedtem rá.

- Mindig is ez volt itt. Mit vársz? Ez vár arra aki nem minket majmol vagy rosszkor van rossz helyen. Semmi sem változott. - vonta meg a vállát.

- És szerinted ez jól van így?

- Mit tudsz tenni? Ez így működik, ez a suli. Amúgy meg nem vágom mi bajod van. Nem ez az első ilyen, sőt te is elég sok szarságot csináltál, még pár hónapja is... Hogy is hívták azt a gyíkot?

-Mit tudom én. - válaszoltam ingerülten.

-Na látod, a nevét se tudod. Ráborítottad az ebédedet, mert fura szaga volt, emlékszel? Annyit tett a srác, hogy a melletted lévő asztalnál ült. Ne akard nekem bemesélni, hogy azóta te vagy a gyengék oltalmazója, ugyan már! - forgatta szemeit.

Szólásra nyitottam a számat, de nem jött ki rajta hang. Igaza volt. Minden szava igaz volt, és gyűlöltem magam.

-Gyere haver! Igyunk meg valamit! - ütögette meg vállamat, majd elindult kifelé.

-De... De nem tehetjük ezt! Mi lesz ezekkel? - mutattam a szanaszét dobált lapokra.

-Igazad van. Segítesz felrakni őket?

-Mi? Én ebben nem veszek részt!

-Akkor mit akarsz? Talán kiállsz a srác mellett, megvéded az egész iskola előtt? Ellenem fordulsz mindenki szeme láttára? Komolyan fel akarod borítani a rendet? Amúgy meg, azt hiszed nem tudom mi folyik itt?- közelített felém.- Nagyon közeli barátságba keveredtünk a buzi csávóval, nemde? - nevetett - Szóval kiállhatsz mellette, kiderülhetnek a kis titkaid, mert vagy ez, vagy felrakod a kurva posztereket és holnap előveszed a legszélesebb mosolyod, hogy kiröhöghess egy újabb elbaszott gyökeret. Mint egész eddig! - ujját mellkasomnak szegeszte, ahogy testem a falnak préselődött. - Na hogy választasz, Mr. Tökéletes?

-... Hol van a ragasztó?