We Don't Care ~Malum /szünetel/

~Ten~

Calum

-Kicsim, hogy hogy nem keltél még fel? - jött be anya az ajtómon.

Megpróbáltam megszólalni de nem jött ki emberi hang a torkomon.

-Uramisten, Calum! Jól vagy? - ugrott oda az ágyamhoz azonnal. - Jesszus tűz forró a fejed! - tapogatta a homlokom. - Na jó, ma itthon maradsz!

-De anya! - ahogy kimondtam, azonnal megbántam. Borzalmas fájdalom nyílalt torkomba.

-Nincs kifogás, maradsz! Főzök teát. - ezzel kiment.

De nekem beszélnem kell Mikekal! Meg kell néznem, hogy írt-e! Feltápászkodtam és mint egy félholt elbotorkáltam a telómért. Csalódottan láttam, hogy nem jött válasz. Szomorúan bújtam vissza a meleg ágyba, és szinte azonnal elnyomott az álom.

***

-Calum, édes ébredj, légy szíves! Simogatta anyu a homlokom. - Jött hozzád valaki. - mosolygott kedvesen.

Mikey! - kiabálta agyam, ahogy összerakta a szófoszlányokat, amiket hallottam.

Anyu kiment, én felültem és bágyadtan de boldogan vártam az érkezőt.

-Calum! Istenem, borzalmasan nézel ki! - szörnyülködött, ahogy belépet... Mira!?

-Ohm, szia!

-Jaj, annyira hiányoztál már! - vonult ágyamhoz és végigsimította arcomat.

-Bocs, de jobb ha most kicsit távolabb maradsz. Fertőző ez a szar.

- Ohm, ja jó. - ült le ágyam szélére. - És hogy vagy?

-Szerinted?

-Most miért vagy ilyen velem? - nyafogott.

-Ne haragudj! - másztam oda hozzá, hogy megölelhessem annyira talán nem fertőző...

Csak átölelt és hajamba túrt, ám én újra elhúzódtam.

-Más vagy Calum! - állt fel dühösen.

-Dehogy vagyok!

-De! Nem jársz suliba, meglógsz órákról, edzésre se mész! És mi ez a gitár? Te nem gitározol!

-De mi van ha akarok? - nyöszörögtem halkan.

-Ezt meg se hallottam, neked nincs ilyenre időd! Nem tanulsz, nem játszol olyan jól, elhanyagolod a barátaidat, elhanyagolsz engem, és a fura punk gyerek...

-Michael a neve! - vágtam a szavába.

-Ki nem szarja le! Mióta érdekel ő téged?

-Hogy lehetsz ilyen lekezelő mindenkivel?

-Mi? Nem vagyok lekezelő...

-Ó, dehogynem vagy! És ha csak azért jöttél, hogy leszólj, akkor akár mehetsz is! - mutattam az ajtó felé ingerülten.

Egy pillanatra ledöbbent, hezitált, de végül pufogva kitrappolt a szobámból. Fáradtan dőltem vissza a puha párnák közé... Nem hiszem el, hogy szerethettem valakit, aki ilyen felületes. Talán én is az voltam. De csak voltam, ezen változtatok!

Michael

Csak akkor vettem elő a mobilom, mikor hazaértem. Fel akartam hívni Melissát, hogy hol van már. A telefon automatikusan kapcsolódott az internethez, így észre vettem egy üzenetet. Calum!

A szívem a torkomban dobogott, mikor megnyitottam. Mit írhatott? Miután olvastam sorait, még sosem tapasztalt gyorsasággal rohantam ki a házból. Tudtam hol lakik, az egyik legnagyobb ház az övüké, a szomszéd utcában. Rohantam a dombon, ki akartam deríteni, miért nem jött. Legalábbis ezt magyaráztam be magamnak, igazából csak látni akartam. Negatív gondolataimat nem engedtem szabadjára, nem gondolkoztam csak futottam. Már láttam a ház körvonalait, így még jobban begyorsítottam.

Majdnem csengettem is, mikor az utolsó pillanatban észrevettem egy sportkocsit. Miráé. Mit is gondoltam? Azonnal elárasztottak a rossz érzések, szinte éreztem, ahogy megzuhanok. Fordultam volna el, hogy vesztesen haza kullogjak, mikor nyílt az ajtó. Reflexből odakaptam a fejemet. A szőke arcára azonnal gonosz vigyor kúszott, mikor meglátott.

-Mit akarsz itt? - kérdezte gúnyosan.

-Calumhoz jöttem. - válaszoltam gyengén még az előbbi sokktól.

-Ó, ez aranyos. Beteg, most alszik. Eléggé lefárasztottam, ha érted. - kacsintott győztesen.

-Undorító vagy! Hogy tudsz így játszani az emberekkel?

-Miért is érdekel, mit csinálok? - lépett veszélyesen közel.

-Mert nem bánthatod meg Calumot! - vágtam rá.

-Miért zavar ez ennyire téged? Kije vagy te neki, hmm? Mert szerintem egy senki vagy!

- Sokkal jobbat érdemelne nálad! - vágtam fejéhez, mikor már távozni indult autójához, ám a kijelentésemre visszafordult.

-Jobbat? Például kit? - röhögött, majd hirtelen abbahagyta és rám nézett. - Ó, már értem honnan fúj a szél!

-Nem értesz te semmit!

-Jaj, dehogynem. Te beleszerettél Calumba! - nevetett arcomba.

-Mi? Nem! - hátráltam egy lépést.

- Pedig nyilvánvaló, nem csapsz be! Elég szánalmas húzás volt tőled. Csak mondom, hogy sosem fog viszont szeretni. - vonta meg a vállát. - Habár barátok még lehettek, kivéve ha valaki mindezzel szembesítené.

-Miről beszélsz? - vontam össze szemöldököm.

-Ha te nem köpsz, én sem. - nyújtotta kezét. - Kussolsz rólam és Lukeról, én kussolok a homi vágyaidról.

-De...

-Mi van már? - emelte fel hangját ingerülten.

-Én nem szeretem.

-Akkor menj be és mondd el neki, hogy megcsalom. Menj, de akkor én is beszélek. Persze nincs okod félni, ha tényleg tévedek. - vonta meg vállát. - Na, tessék csak! - pillantott az ajtó felé.

Pár percig lemeredetten álltam. Felváltva kapkodtam tekintetem Mira és az ajtó között.

-Hülye kurva! - ráztam vele végül undorodva kezet.

-Én is örültem, buzi!

Megfordultam, és haza igyekeztem. Az ajtó becsapása után azonnal a földre rogytam. Könnyeim kontrollálhatatlanul potyogtak szememből. Nem voltam képes felállni. Apró darabokra hulltam, nem éreztem, hogy élek. Nem éreztem semmit, csak a fojtogató magányt és undort saját magam felé. Hogy történhetett mindez? Megfogadtam, hogy többet nem lesz ilyen! Hogy süllyedhettél megint idáig Michael?! Szánalmas vagy, jól mondta Mira.

Telefonom folyamatosan csörgött, még először le tudtam olvasni a nevet, Melissa. Ezek után már nem férkőzött hang az agyamba, utoljára a csengőre emlékszem, aztán semmi. Nem láttam nem hallottam, csak ott kuporogtam a földön összetörve.