Never Leave You [S/N fanfiction] [Befejezett]

Írói utószó

Drága Olvasóim!

Eljött ez a nap is. A nap, amikor megírom az írói utószót...

Bevallom, nem jósoltam túl nagy jövőt ennek a történetnek sem, ugyanis annyi blogba kezdtem már bele, de sosem fejeztem be egyiket sem. A legtöbbet csak a jegyzetfüzetembe írtam, de mindig találtam benne valami hibát, ezért sem raktam fel.

Viszont a Never Leave You más volt. Ez az alapsztori annyira megfogott, hogy gondoltam egyet és elkezdtem feltöltögetni a részeket. Aztán sorra jöttek a jobbnál jobb ötletek, ezekből próbáltam megvalósítani a legtöbbet. (Persze, ami kimaradt, annak is lesz helye a következő történetemben!)

Szóval... Először tragikus véget szántam a főszereplőnek. Biztos vagyok benne, hogy ebben nagyon sokat közreműködött az én életem is. Az első félévém katasztrófa volt. Tanulnom kellett a suliba – mert a tanárok elvárták, hogy az ő órájukat úgy vegyük figyelembe, mintha csak az az egyetlen tantárgy létezne – e mellett a felvételire is. Plusz külön órákra járni. Nagyjából hetente csak egy nap szünetem volt, az is a Szerda, ahol pedig kőkeményen próbáltam előre tanulni. Ebben az időszakomban, annyira nem maradt magamra idő, és annyira nem láttam kiutat ebből az egészből, hogy sokszor pánikroham tört rám. Ilyenkor csak sírtam, és egész végig az öngyilkosság járt az eszembe. Tudom, szörnyű. De aztán, amikor letudtam a felvételit, és jött a második félév, nem sokat foglalkoztam – foglalkozok – a tanulással. Így sokkal kiegyensúlyozottabb lett az életem. Ami a storyban is látszódik.

Gondolom, szeretnétek tudni az eredeti tervet... Nos, úgy szólt volna a vége, hogy Nash bevallja Lara-nak, hogy csak kihasználta – amit ugye meg is tartottam, mert így könnyen ki tudott szállni a történetből Nash, ráadásul adott egy remek ötletet is a depresszió -, Hailey elpártol Lara mellől, Shawn sem akarja látni, és mindenki aki fontos volt, az vagy elítéli, vagy csak szimplán elhanyagolja. Ezért döntött volna, úgy Lara, egy szép téli, havazásos estén, hogy öngyilkos lesz.

És ezzel zárult volna a történet. De ennek a szöges ellentéte lett, amit – valamilyen szinten – a valóság ihletett (persze nem az esküvő, hanem a boltos rész), bár így is sok „életrajzi elemet" lehet észrevenni benne.

Szóval, itt ér véget a történet. Nem szánok neki folytatást, de ki tudja. Lehet, hogy egy napon, arra a cselekedetre vetemedek, hogy folytatást írok neki. Hiszen nem tudjuk, mit hoz a jövő. (Amúgy ez tökéletes mondanivalója/tanulsága is lehetne a könyvnek :D)

Úgyhogy, az utolsó kis részben köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki olvasta a könyvemet, kommentelt és valamilyen módon támogatást nyújtott, és érvet adott, hogy érdemes folytatnom a részek írását – ugyanis sokszor megfordult a fejemben, hogy nincs értelme folytatni-. És tényleg nem gondoltam volna, hogy ez a könyv ennyit fog jelenteni számomra. Szóval... köszönöm szépen Mindenkinek!

Egyébként 4200 oldalmegjelenítéssel, 371 vote-tal, és 45 kommenttel zárult a könyv. Fantasztikusak vagytok. 

És tudom, hogy azt ígértem, hogy a kettővel előbbi rész lesz az utolsó, de ezt mindenféleképpen le kellett írnom! És még mindig úgy érzem, hogy valami még bennem maradt, de bármennyire is próbálok rájönni, hogy mi fogalmazódott meg az előbb bennem, nem megy! :D 

U.i: A következő könyvemben az első rész holnap fog felkerülni, de még ma hozok egy kis ízelítőt, ha minden jól megy! :D   

2016. 03. 04. Péntek

~Emyy