Never Leave You [S/N fanfiction] [Befejezett]

9. fejezet

             Sziasztok! Itt a kilencedik fejezet! Szívesen olvasnék visszajelzéseket is! :)

                                                        --------------------------------------------------

Lejjebb csúsztam a székemben, és próbáltam takarásban lenni. Szerencsére nem vetek észre, de a szüleim furcsán kezdtek rám nézni.

- Mi az, kicsim? – kérdezte anyám, és szétnézett, hogy ki elől bujkálhatok.

- Semmi! – vágtam rá, talán túl hirtelen. Bár kaptam pár szúrós pillantást, senki sem firtatta tovább az ügyet. Szerencsére!

Megvártam, míg mindenki befejezi a vacsoráját, majd szép lassan elindultunk. Kint szakadt az eső, remélem holnap nem fog esni, mert akkor szinte semmit nem tudunk csinálni. Hawaii-on főleg strandolni lehet, talán még túrázni az esőerdőkben, de nagyjából ennyi. Ha esik, akkor ülhetsz a szállodádban és várhatsz, hogy jobb legyen az idő.

Bementem a szobámba és bekapcsoltam a TV-t. Váltogattam a csatornák közül, míg végül találtam egy jó filmet. Gyorsan kirohantam a bárpulthoz, hogy hozzak innivalót és csokit. Egy doboz narancslevet vettem ki a hűtőből, és a polcon találtam egy csomag csokis drazsét. Visszaszaladtam az ágyamba, a film még csak most kezdődött, így nem maradtam le túl sok mindenről. Nem néztem sokáig, ugyanis éreztem, hogy a szemhéjaim egyre nehezebbek lesznek, és szép lassan elnyom az álom.

***

Reggel napsütésre keltem, már megörültem, hogy milyen jó időnk lesz. Ám amikor kinéztem az ablakon láttam, hogy be volt borulva. Nem volt vészes, de bármikor leszakadhatott az ég. Felöltöztem, megmostam a fogam, és egy gyors sminket varázsoltam magamra.

- Mizu húgi! – kimentem a nappaliba, ahol már a bátyám ült.

- Semmi!

- Ja, persze! Szerinted én meg vak vagyok? – mondta mosolyogva. – Tudod, valamelyik nap....

- Ti már fent vagytok?! – bátyám nem tudta befejezni a mondatát – szerencsére, ugyanis még nem voltam felkészülve erre a beszélgetésre -, mert apám jött ide hozzánk.

- Igen, és mikor megyünk kajálni? Már nagyon éhes vagyok! – mondtam kissé türelmetlenül.

- Nemsokára! – hát ezzel sokra megyek. Inkább a „konyhába" mentem és elvettem egy szőlőt, amit elkezdtem eszegetni. A zsebemben éreztem, hogy rezgett a telefonom, elővettem és megnéztem. Üzenetem érkezett.

„Jó reggelt! Tegnap nem tudtunk találkozni, ezért mit szólnál a mához?" – Nashtől jött.

Elgondolkodtam egy percre, hogy mára mit terveztünk, de nem beszéltünk meg semmit.

- Apa, ma mit fogunk csinálni?

- Nem tudom! Lemehetünk a partra, úgy látom, hogy kezd kisütni a nap. Mit szóltok hozzá? Vagy esetleg valakinek valami más jutott eszébe.

- Nem, nekem ez megfelel!

- Felőlem! – a bátyám letudta egy szóval.

Fél óra múlva végre elindulhattunk. Már nagyon éhes voltam, és ezt a gyomrom korgása is jelezte. A pultnál a szokásosat raktam a tányéromra, majd leültem az asztalunkhoz. Mikor befejeztem, hátradőltem a székembe és vártam. Ekkor azonban eszembe jutott Nash üzenete. Gyorsan előkaptam a telefonom és bepötyögtem egy gyors választ.

„Jó lenne találkozni, de sajnos ma nem jó!"

„Kár, akkor majd máskor."

***

A liftben álltunk, a partra tartottunk. Egész jó idő lett, ahhoz képest, hogy tegnap, hogy szakadt az eső. Elég sokan voltak a strandon. Letelepedtünk egy szabad helyre, és már mentünk is a vízbe.

Fél órája „álldogálok" a fagyos vízben. Az öcsém folyamatosan azzal nyúz, hogy menjek vele játszani. Már vagy ötször próbáltam kimenni, csakhogy neki mindig volt valami játékötlete, én meg persze megsajnáltam. Persze a családunk többi tagja már kint napozik. Rájuk pillantottam, amikor láttam anyámat közeledni felénk. Hál' Istennek! Végre kimehetek felmelegedni!

- Most már gyertek ki! Nagyon régóta itt vagytok, és meg fogtok fázni! – mondta anyám.

- Már én rég kint lennék, ha valaki nem tartott volna fel! – mosolyogva ránéztem az öcsémre, és megcsikiztem.

- Neee! Laraaa! – kacagott Jamie.

- Oké, oké! Hagyjátok abba, és menjünk ki! – megfogta Anya Jamie kezét és elindultunk ki.

- Na, ti is megérkeztetek?

- Igen! – vacogva mondtam, miközben a törölközőmet kerestem.

- Itt van! – nyújtotta felém Ben.

- Köszönöm! – gyorsan bebugyoláltam magam a puha anyaggal és vártam, hogy felmelegedjek.

- Anya, kaphatok limonádét? Kérlek, kérlek! – Jamie anyába kapaszkodva ugrált, és közben kérlelte, hogy hagy kapjon limonádét.

- Igen, persze! Ti kértek? – fordult felénk Anya.

- Én igen, de megyek én, ha akarod!

- Oh, az jó lenne! Várj, adok pénzt! – a kezembe nyomott pár dollárt, megfogtam Jamie kezét és elindultunk keresni egy árust.

- Lara! Lara, várj! – hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül. Megfordultam, Nash futott hozzám. – Szia! Úgy tűnik, mégis találkozunk ma! – nevetett.

- Igen! – mosolyodtam el.

- Szóval...

- Megyünk valami innivalót venni, nem akarsz velünk jönni?

- De, szívesen!