Never Leave You [S/N fanfiction] [Befejezett]

22. fejezet

Sziasztok! Meghoztam az ígért részt, bár elég rövidre sikerült, de úgy terveztem, hogy hétköznap is fogok valamikor hozni (szerda körül). Remélem tetszik, és ne féljetek kommentelni se! 

--------------------------------

Elindultam az úton, majd csak jön valaki, aki felvesz. Bár nem nagyon tudtam, hogy milyen messze vagyunk a hoteltől, de az biztos, hogy gyalog nem mennék semmire.

A sírás kerülgetett, próbáltam erős maradni, de hamarosan kitört belőlem minden. Minden, ami történ az elmúlt hónapban. Olyan gyorsan történtek az események, most szükségem lenne a barátnőmre, de láthatóan neki nincs rám.

A táskámból előkotortam egy zsebkendőt. Még egy ideig ültem ott, és próbáltam megnyugodni. Közben az utat figyeltem, már itt ülhetek vagy fél órája, de azóta is csak egy kocsi jött erre. Az sem foglalkozott velem.

A távolban megláttam egy kocsit. Nagy nehezen feltápászkodtam a földről, már épp raktam volna ki a kezem, amikor közelebb ért. Ismerős volt, nagyon is.

Gyorsan elindultam előre. Igazából fogalmam sem volt mit fogok csinálni, csak reméltem, hogy elhajt mellettem.

Egyre közelebb ért, hallottam, ahogy lelassít mellettem. Persze Lara, nem is feltűnő egy semmi közepén sétáló lány. Gratulálok, el is bújhattál volna az egyik bokorban; na, akkor talán nem vett volna észre!

- Mit akarsz?! – kérdeztem indulatosan. Nem álltam meg, még mindig sétáltam, azt akartam, hogy lássa, nincs szükségem rá.

- Nem akarsz beszállni? Itt kényelmesebb lenne, nem?

- Nem! Nincs szükségem a segítségedre!

- Jól van, akkor gyalogolhatsz hazáig, vagy... elvihetlek.

- Te teljesen hülye vagy? Nem hallottad, amit az előbb mondtam?! Nem kell a segítséged! – a végére már felemeltem a hangom is, szinte ordibáltam.

- Nem értem mi bajod van! Nem történt semmi olyan dolog, amiért ennyire kiakadhatnál!

- Mit nem értesz ezen? És mi az, hogy nem történt semmi?! Akkor elmondjam? A legjobb barátnőm az egyik percről a másikra lecserélt. Te meg most idejössz, hogy miért akadtam ki? És amúgy is, mi tartott ilyen sokáig ideérni? – most megálltam.

Kinyitottam az ajtót, és beszálltam a kocsiba. Nem Nashre voltam mérges, nem is akartam vele összeveszni.

***

Nevetve szálltam ki a kocsiból.

- Nem akarsz feljönni még hozzánk?

- De, miért ne? Csak szólok anyámnak előtte, nem akarok megint balhét. – előkaptam a telefonom és tárcsáztam anyám számát. Nem vette fel, a hangrögzítő kapcsolt. Hagytam neki egy üzenetet.

- Szia Anya! Csak szólok, hogy kicsit később megyek haza. Ne aggódj, Nashsel leszek!

Közben már a liftben álltunk.

- Szóval... Mit terveztél? – kulcsoltam át a kezem Nash nyaka körül.

- Majd meglátod... - jelent meg egy kaján vigyor az arcán, majd ajkait az enyémekre tapasztotta.

Heves csókolózásba kezdtünk, de a lift ajtajának nyitódása megszakított. Plusz egy rosszalló krákogás. Gyorsan szétváltunk, majd megláttam két öregasszonyt. Kiléptem a liftből, de azért elkaptam a szúrós pillantást, ami nem csak nekem szólt.

Nash kinyitotta a szobája ajtaját, majd beléptem rajta.

- Hol is hagytuk abba? – kérdezte, de inkább költői kérdésnek tűnt. Újra megcsókolt, viszont most sokkal szenvedélyesebben...