Want to Want Me - styles

Tizenhetedik

~ Harry szemszöge:

Fogalmam sincs, mit tegyek. A fejét a kezemben tartom, nem mozdul, nem beszél. Teljesen eszméletét vesztette. Már felhívtam az orvost, elvileg úton van. Te jó ég, mit csináljak? Felteszem az ágyra, nem a földön van a helye, elvégre. Leülök mellé és a haját kisimítom arcából. Annyira gyönyörű. El sem hiszem, hogy ennyire szerencsés vagyok! Én! Vele tölthetem az időm, ő lesz a gyermekem anyja. Ennél jobbat nem is kívánhatnék. 

Kopognak.

Megjött az orvos. Beengedem, siettetem kicsit, már nem bírom. Mi történhetett vele? Megvizsgálja, figyelgeti, de nem jut semmire, így összepakolja a holmijait. 

 - Mr. Styles, kérem ne aggódjon, nincs oka rá. A lány valószínűleg fáradság miatt esett össze, nem történt semmi komoly. Hagyja pihenni, ha felébred még telefonáljon, de minden a legnagyobb rendben van - mosolyog.

 - Nagyon szépen köszönöm, viszontlátásra. - Kitessékelem és becsukom mögötte az ajtót. Lefekszem Lisa mellé az ágyba, megfogom a kezét és várom, hogy felébredjen. 

~ Másnap
~ Lisa szemszöge

Arra ébredek, hogy sípol a fülem, fáj a fejem és korog a gyomrom. De amint kinyitom a szemem és szemben találom magam Harry-vel, ezeket mind elfelejtem. Végigsimítok arcán, hátha ettől felébred. És így is lesz.

 - Lisa! Hogy érzed magad?

 - Éhes vagyok, csak ennyi - vigyorodok el.

 - Emlékszel valamire a tegnapból? Elájultál. 

 - Nem emlékszem... Sajnálom, ha megijesztettelek. Nem éreztem semmit.

 - Hívtam orvost, de azt mondta, csak a fáradságtól van.

- Akkor nem komoly - mosolyodok el és nyomok egy csókot a szájára, nyugtatásképp.

~ Pár óra múlva

 Vége lett az egy hétnek a Styles házban ... Már pakolni kezdtünk, mert tudtuk, hogy bármelyik percben hazaérhetnek Harry szülei. Nem akarta sem ő, sem én, hogy most magyarázkodni kelljen nekik, de egyszer úgyis megtudják, hogy terhes vagyok. De egyelőre még nem kell! Épp kinyitottuk az ajtót, amikor lentről, a bejárati ajtó nyílására is felkaptuk a fejünket.

- Hazajöttek! - Suttogta Harry ijedten.

Szerencsénk volt, hogy mindent kitakarítottunk mielőtt összepakoltunk volna. Harry óvatosan becsukta az ajtót és mi elbújtunk a korlát mögött. Nevetnem kellett, nagyon elkapott a görcs, de helyette a hasamat fogtam, a másik kezemmel a számat fogtam be, hogy véletlenül se nevessek.

- Mégis mi olyan vicces? - Kérdezte, de ő is nevetett. - Meg kell várnunk amíg szétszóródnak, és akkor kiosonunk az ajtón. De hátul kell mennünk, mert az autó a hátsó garázsban van, azért tettem oda, mert tudtam, hogy ők sosem parkolnak hátul.

Nevetésben törtem ki, de igyekeztem elfojtani amennyire lehetett.

- Ne haragudj Harry, de úgy érzem magam, mint valami titkos ügynök ... Itt bujkálunk a szüleid elől, ahelyett, hogy lemennénk és beszélnénk velük. Ez olyan gyerekes! - Mondtam és ismét nevetnem kellett, de Harry nem engedte. Magához húzott és megcsókolt.

- Te nem ismered őket, Lisa! Még - suttogta és megfogta a kezem.

- Indulhatunk?

- Persze! - Feleltem komolyan.

Egyik részem a bőröndre figyelt, nagyon meg volt tömve, és féltem, hogy egyszer csak kiesik belőle minden. Másik részem pedig Harry-re figyelt, aki lassan és óvatosan haladt lefele a lépcsőn, engem magával húzva. Most már komoly voltam, de azért még mindig gyerekesnek találtam ezt az egészet. Amikor végre kiértünk a házból, még bírtam visszatartani a már nagyon kikívánkozó nevetőgörcsöt, de amikor beültünk az autóba, és Harry értetlenül rám nézett, már nem bírtam tovább. A könnyeim is folytak, éreztem, hogy egyre lentebb érnek az arcomon.

- Olyan gyerekes vagy Harry ... - Mondtam nevetve.

- Te csak ne beszélj nekem! - Mondta sértődést színlelve és rányomott a gázpedálra.

Kicsit elkomolyodtam, el kell mondanom a szüleimnek, hogy hamarosan a gyerekem számára ők "nagyszülők" lesznek. Igazából ettől nem félek, de Daisytől igen ... El sem tudom képzelni, mit tenne egy kisgyerekkel. Haladtunk, és nem kellett sok, ahhoz, hogy odaérjünk anyához. És mikor ez megtörtént, Harry megfogta a kezem és bátorításképp megszorította. Óvatosan lenyomtam a kilincset, majd beléptünk.

- Sziasztok! - Érkezett kitárt karokkal.

- Szia anya ... - Mondtam lehajtva a fejemet, figyelmeztetve, hogy közölni szeretnénk velük valamit. Láttam, hogy arca elkomolyodik, már nem mosolygott, inkább elgondolkodott. Vajon jó, vagy rossz hírként éli majd át?