Want to Want Me - styles

Második

 Azon a héten többé nem mentem a kávézó fele, bármennyire is akarta ezt egy belső hang. Biztos voltam benne, hogy Harry ott vár minden egyes nap, és én nem tudtam pontosan mit is akarok! Mentem volna hozzá, mert egyre jobban úgy éreztem, tetszett a fiú, viszont Angie "megtiltotta". Csak azért hallgattam rá, mert legtöbbször hasznosakat mond és eddig mindig igaza volt. Viszont kivételesen, ezúttal nem tudtam a tanácsának engedni. Persze az egy hetet megvártam, arra szükségem volt, de hétfőn már nem bírtam magammal! Nem érdekelt sem Angie, se senki más, még magamra is haragudtam amiért nem mentem el hozzá hamarabb! Magamra kaptam egy sötétkék miniruhát és gyorsan leszaladtam a lépcsőn, át az úton és hosszan a járdán. Mint egy bolond, kapkodva nyúltam a kávézó kilincse után és beléptem. Rengetegen megbámultak, köztük inkább fiúk, na meg a pincérnő. Szinte szájtátva nézte, hogy majdnem letörtem kávézó kilincsét. De nem érdekelt! Elnézést se kértem, csak a székemet bámultam, - ahol mindig is ülni szoktam - és Harry-ét kerestem a tekintetemmel. Megdöbbenve láttam, hogy ül rajta valaki. Fürtjei nagyon göndörek voltak, egymásra tekeredtek. Nem láttam az arcát, mert éppen háttal ült. Csodáltam, hogy nem fordult meg, hogy megnézze ki csapott ekkora zajt, így leültem mellé.

 - Egy egész héten át vártalak! Minden egyes nap bejöttem azzal a reménnyel, hogy eljössz és bemutatkozol - szólt az ismerős hang, amitől megborzongtam.

- Sajnálom ... - kezdtem hadarni, de nem engedte, hogy befejezzem a mondatot.

- Mit sajnálsz? Talán ezt? - Kérdezte, és átadott egy hervadt rózsát. - Ezt  még másnap hoztam ide neked, de nem jöttél el. Egy hete szárad! Nem él, pedig minden egyes nap vízbe tettem, érted! De, elhervadt, érted? - Emelte fel a hangját és kirohant a kávézóból. Honnan tudja, hogy jöhettem volna, talán nem volt lehetőségem, vagy valami... 

Igazából most szörnyen érzem magam! Az én hibám, hogy elment. Miért is kellett távol tartanom magam tőle ennyi időn át? Miért hallgattam Angie-re? Ilyen szerencsétlen is csak én lehetek! - Csaptam rá a pultra. Most is mindenki engem nézett, mint az előbb, de ismét fittyet hánytam rá. Csak Harry-re tudtam gondolni, senki, vagy semmi másra. A hervadt rózsát szorongattam és gondolkodtam, hogy utána menjek-e? De ez reménytelennek tűnt ... Azt sem tudom merre indult és elég gyorsan kiviharzott innen, szóval nem hiszem, hogy még ott álldogálna a kávézó előtt. Egyszerre voltam összetört, szerelmes, utálkozó és bűntudattal telt is. Ezt nagyon elszúrtam! Mint általában a legtöbb dolgot...

 Még mindig ott ültem a széken, Harry helyét simogattam a bal kezemmel, a másikat meg a rózsa tüskéje szúrta. Mi lesz, ha többé soha nem találkozunk? Mi lesz, ha nem jön vissza? Lehetetlen, hogy nem jön vissza! De valószínű ... És csak ekkor vettem észre, hogy a könnycseppek egyre gyorsabban szaladnak le az arcomon. Én is felálltam, és megtartva a maradék önbecsülésem, elindultam kifele.

Azon a héten én is minden nap lementem a kávézóba, Harry-t vártam. Anyuéknak nem számoltam be mindenről, ők csak azt hitték, Angie-vel járok ide-oda. A rózsámat cukros vízbe tettük, ahogy szokás, de sajnos nem élt tovább, pedig annyira fontos volt számomra. Állítólag megkérdezte kitől van, de én nem hallottam, csak a húgom számolt be róla később. Nem mondhattam el nekik! Daisy azért nem hallhatta, mert ha megtudná, hogy élete értelme nekem udvarol, talán elájulna. Anyunak meg nem mondhattam, hogy van egy Harry nevű fiú, akiről a nevénél többet nem tudok! Vártam minden egyes nap, de belefáradtam. Harry nem jött el, és nekem ennél tovább nincs miért várnom! Megértettem, hogy mit érezhetett, amikor ezt mind ő tette értem.
 Ezután már tényleg csak kávéért jártam be, de mindig csak elvitelre kértem, sose ültem le vele, a jól megszokott helyemre. Legtöbbször odapillantottam Harry Styles helyére, de egyszer sem volt ott. Mi történhetett vele?