Want to Want Me - styles

Első

 Igen, ismét itt üldögélek a város egyik legunalmasabb kávézójában, de hát ez a kedvenc helyem, nincs mit tenni. Ez nem túl zsúfolt, nem jár ide mindenki, ami pont megfelelő a számomra.

 - Szia! - Mondta egy ismeretlen srác, majd leült mellém. Bár jobban belegondolva, így ahogy végignézek rajta, mintha már láttam volna valahol. 

 - Helló - mondtam unottan.

Láttam, hogy a fiúnak nem tetszett, hogy engem ő most nem igazán érdekel. Látszott az arcán, eléggé csalódott volt, szerintem legalább egy lelkesebb köszönésre vágyott, de engem komolyan nem érdekelnek az ilyen srácok. Valóban meghoztam ezt a döntést már a köszönése után, igen. Többet várnak tőled, mint amit adhatsz nekik és ha lenne kapcsolat, az sem működne rendesen ilyen körülmények között. Vagy ő más? Kizárt! Minden fiú ugyanolyan. Azért mégis beszélnem vele picit, nem leszek ennyire ítélkező. Ilyen szintű bunkóság még nekem sincs megengedve.

 - Ne haragudj, ma nem vagyok jó formában - mondtam és ekkor felcsillant a szeme, hogy végre bemutatkozhat és beszélhet.

 - A nevem Harry Styles - vigyorgott.

 - Várj, mi? Te ... Az a...? Az a Harry Styles?

 - Az a Harry Styles - mondta már nevetve.

Mit akarhat tőlem? Mit akarhat tőlem egy világhírű énekes? Nem is ismerem! Hol a kandikamera? A húgom van belezúgva a bandájába, a One Directionbe, nem én. Ha szegény meghallja, hogy találkoztam a kedvencével elájul! De azért remélem, hogy nem szűrődik ki sehonnan, hátha nincs semmi kamera. Részemről titok marad, mert senki nem úgy ismer, mint egy pletykás libát. Csak bár ne látna meg minket senki, gyorsan elintézem a beszélgetést és elmegyek! Nem hiányzik, hogy egy magazin címlapján lássam viszont magam, Harry mellett. Viszont most már nem hagyhatom őt itt, csak úgy, mint egy hülyét, mintha semmi sem történt volna.

 - A húgom nagy rajongója a bandátoknak! - Mondtam egyszerűen, igyekeztem szabályozni a hangom, hogy semmit ne áruljak el vele. 

 - És te nem? - Kérdezte kis meglepődöttséggel.

Mintha meg sem hallotta volna, hogy a húgomról beszélek. Érdekes, hogy ennyire érdekli, hogy érdekel-e. 

 - Őszintén én nem nagyon ismerem az együttesed. Csak Daisy állandóan rólatok beszél. A neveket megjegyeztem, de zenéteket még nem hallottam, vagy csak futólag.)

Úgy láttam újra elszomorodik, de tényleg! Most még a fejét is lehajtotta és úgy szürcsölte tovább a kávéját, mint egy hisztit színlelő kisgyerek.

 - Hány éves a húgod? - Kérdezte még mindig szomorúan.

 - Ő tizenkét éves! - Boldog voltam, mert végre nem rólam kérdezett.

 - És te? - Teszi hozzá, az előbbi választ meg sem hallva.

 - Tizennyolc, de ez tényleg nem fontos, ne én legyek a téma tárgya mindig ...

 - Egy zenénket sem ismered? - Kérdezte csillogó szemekkel.

 - Nem, Harry, sajnos nem.

Szerencsére most nem változott se az arckifejezése, se a testtartása. Sokan mások a helyemben most ellennének ájulva az örömtől, mi több, félig holtak lennének, én mégis itt vagyok és unom e férfiú társaságát. Azt hiszem tényleg lehetnék kicsit pozitívabb, és nem ennyire sznob. Napi mottó: "Légy pozitív, ne sznob!" Én soha nem a pozitivitásról voltam híres, amivel a családi-, és baráti körömben, mindenki tisztában volt. 

 - Most viszont mennem kell! Szia, örülök a találkozásnak - mondtam sietve.

 - Ne! - Kiáltott utánam, de már nem fordultam meg.

 Gyorsan elhagytam a kávézót a mobilomat nyomkodva, és üzenetet írtam a barátnőmnek, mert ma találkoznunk kellett volna, de sajnos késésben vagyok! Nagyon megvárattam őt, pedig nem volt tervemben, több mint egy órát késtem. Úgy volt, hogy a parkban találkozok Angie-vel és egy kicsit beszélünk fagyievés után. Van miről, hiszen régen láttam már. Úgy tudom a barátja is ment vele, szóval teljesen egyedül azért mégsem hagytam, úgyhogy nem unatkozhatott annyira. Most ha még gyorsan beérek, talán még ott lesznek! Futottam, amíg bírta a lábam, de mikor fájni kezdett, szerencsére már Angie mellett ültem a padon, amíg a barátja elment üdítőt hozni nekünk. Megkérdezte mit hozzon, de mi csak rövid válaszként annyit mondtunk, hogy valami hideg ledűt. Akkorákat nevettünk ez idő alatt Angie-vel, hogy akik mellettünk ültek vagy akár a közelünkben, úgy megnéztek, hogy majd' leestünk a padról. A gond csak az, hogy végig az a Styles fiú járt a fejemben ... Kisfiúsnak tűnt a viselkedése, a modora miatt, de sok lány bukik az ilyen fiúkra, például Angie is! Én sem utálom őket éppenséggel, de még várnom kell, mert Harry Styles iránt még szinte semmilyen érzelmet nem táplálok. Mégcsak a barátságára sem vágyom. Érdekes módon tetszett nekem a fiú, de azért ezt nem hoznám nyilvánosságra. Még! Elvégre kizárt, hogy egy sztár szeressen belém, viszont meg tudnám szokni. A hátralevő életem a színészetnek akarom szentelni, már szerepeltem is pár filmben és reklámban. A filmjeim során tapasztaltam, hogy egy fiú csak akkor viselkedik furcsán, csak akkor válik teljesen gyermekivé amikor szerelmes! Lehetséges, hogy vele is ez történt? Szerelem első látásra, mi? Nevetséges...
Talán emlékeztetem valakire a múltjából, nincs rá más magyarázat. Az ember egyébként sem tudna egy ilyen helyzetet ismételt átgondolás nélkül hagyni. Sajnos még nem is ismerjük egymást olyan jól, mégis tudom, hogy őt nem szabadna ennyire figyelmen kívül hagyni és elítélni. Adni kéne neki egy esélyt, nem igaz? Talán van némi esélye, hogy másmilyen. A gondolataim pedig egyre jobban cikáztak és nem igazán voltam megelégedve azokkal, amik megfordultak a fejemben.