Egy kislépés

20 3 2
                                    

Másnap délelőtt az eredeti terveknek megfelelően elhagyták az erődöt. Indulás előtt ellátmányt is bőven kaptak, hogy akár Dōrig is kitartson. Hogy el ne tévedjenek a járatokban, Kidan engedélyt kapott, hogy elkísérje őket. A Mély lakói alig várták, hogy kiengedhessék őket a városból. Bármennyire is voltak velük kedvesek a Mélyben tartózkodásuk alatt, jelenlétüket sok esetben bizalmatlanság pillantásai övezték. A Mély Parancsnoka kísérte őket a hermetikus kapuig legnagyobb termetű módosítottaival, hogy megbizonyosodhasson a kellemetlen társaság távozásáról.

Ward nem tett megjegyzést, és persze esze ágában sem volt megszólalni. Örült neki, kijutnak végre a földalatti városból, és hogy végre megszabadulnak a Parancsnoktól. Nem akarta még erre az utolsó alkalomra felszítani az indulatokat. A figyelmét nem kerülte el társai megkönnyebbült sóhaja sem, mikor az erőd kapuja végre bezárult a hátuk mögött.

– Akkor ahogy korábban megbeszéltük – indította meg a menetet Kidan –, visszavezetlek titeket ahhoz a buborékhoz, ahol találkoztunk.
Ward megbízott benne, tehát a többiek is. A férfi ugyanazon az útvonalon vezette őket, amin az erődbe is jöttek. Maga az út a romos városig nem volt hosszú, legalábbis az a része, amit gyalog kellett megtenniük, hiszen a legnagyobb távon lift vitte őket. Loire idefele jövet Espada hátán aludt. Elmesélték ezt neki, de most látta először a saját szemével. Rácsodálkozott, mennyire ugyanolyan itt is minden, mint amilyen akkor volt, amikor a Méregkeverő szemével látta. Nem változott semmit sem a járat, sem a lift az eltelt rengeteg év alatt. Loire döbbenten figyelt meg minden apró részletet, de nem adott hangot csodálkozásának.

A liftből kilépve pedig egy repedezett falú folyosón találták magukat, ami pár méter után Középváros buborékába torkollott. A város felől maró rom és por szagú levegőt sodort feléjük a huzat. Ennyi is elég volt ahhoz, hogy megcsapja őket a síron túli hangulat. Egyikük sem vágyott viszontlátni a lerombolt Középvárost. Tudták, hogy a felvonó a település végében teszi majd ki őket, és emiatt keresztül kell vágniuk a ledőlt épületek közt, hogy elérhessék az utat, amitől Kidan az első alkalommal óva intette őket.

Ahogy a város utcáin lépdeltek, azzal kellett szembesülniük, hogy az élet a Mélyben nem állhat meg olyan banális dolgok miatt, mint a mágusok támadása. Munkások dolgoztak minden erejüket megfeszítve, hogy eltakarítsák a romokat, és feltárják a holttesteket, amiket ők két napja a leomlott kövek alkotta hevenyészett sírokban hagytak. A testek fehér posztóba kötve sorakoztak az utak mentén. És a munkásokat elnézve, közel sem tűnt úgy, hogy hamarosan végeznek a halottak számának feltárásával.

Aztán Harmadik azt is észrevette, hogy nem csupán félrehordják a törmeléket a keserves munka során, hanem kategorizálják is. Biztos volt benne, hogy a későbbi újraépítés miatt teszik.

Loire-t is megdöbbentette a látvány. Az egyik kupac mellett, amit az átlagosnál jóval kisebb, posztóba tekert testek alkottak, meg is torpant. Látott már sokkoló állapotú halottakat, de mégis ez a fehér halom volt a legszörnyűbb mind közül. Dōrban nem voltak gyerekek, mikor megtámadták, Csillagfényfokon sem találkozott eggyel sem. De ez... Erre nem talált szavakat.

– Még nem mondtátok el – szólt a menet élén haladó Kidan és Ward után. – Mi történt a többi városban? Egyáltalán, hány várost támadtak meg...

Azok ketten visszafordultak felé, aminek hatására a másik négy is megállt. Ward Kidanra nézett, de nem szólalt meg. Meghagyta neki a válaszadást, hiszen barátja tudta a legjobban, mit mondhat el, és mit nem.

– Középvároson kívül még három városon ütöttek rajta – Kidan olyan halkan beszélt, hogy alig lehetett kivenni a munka morajlásából a szavait –, sehol máshol nem találtak túlélőket. Úgy tűnik, az abszolút megsemmisítés volt a céljuk. Minden várost eltöröltek, amit elértek. Csak mi érkeztünk időben.

Három Lépés II. - Megfojtott békeWhere stories live. Discover now