Három Lépés II. - Megfojtott béke

Egy kislépés

Hence igazat mondott, onnantól kezdve tényleg nem maradt módjuk unatkozni. Az épületen belül végülis szabad mozgásteret kaptak, igaz csak őrökkel a nyomukban, de ez felüdülés volt ahhoz képest, hogy egy szűk szobába zárták őket. Legalább így egy fokkal komfortosabbá vált számukra a helyzet.

Hence láthatólag úgy érzete, épp eléggé túlmagyarázta, miért nem engedi ki őket, de a biztonság kedvért mindent meg is tett azért, hogy elterelje erről a figyelmüket. Módot sem hagyott nekik, hogy esetlegesen szökésen gondolkozhassanak. A taktikai terembe kísértette őket, bár ő nem ment velük, az őreiknek meghagyta, hogy minden adatot bocsássanak a rendelkezésükre, ami csak a városról fellelhető náluk, és amit csak kérnek.

Elsőre döbbenetes volt a százötven éves technikai vívmányokon, vetítőn, számítógépeken nézegetni az alaprajzokat, 3D-s épületterveket. Világosan látszott, hogy Csillagfényfokon az eltelt, nem kevés idő alatt alig volt fejlődés. Mind a mai napig kissé feljavított felbomláskori eszközöket használtak. Csoda, hogy működésképes állapotban tudták tartani ezeket úgy, hogy az ellenállók a minimálisnál is kevesebb mágikus támogatáshoz jutottak. A hármas egyik ámulatból a másikba esett a rengeteg elavult eszköz láttán, egy múzeumban sem érezhették volna máshogy magukat.

A Hence által kijelölt ellenálló pedig készégesen bármit megmutogatott nekik ezeken a matuzsálem korú gépeken, amikre csak szükségük lehetett. Egyedül a fal belső szerkezetéről, a benne futó folyosókról nem volt semmi adatuk, erről a Ward által az egyik üres falra kivetített, még korábban kapott tervrajz volt a legteljesebb forrásuk. Még azt is megígérte az őreiknek, hogy valamelyik őskövület gépükre felmásolhatják a rajzokat, amint megérkezett Harmadik. Ward nem kételkedett, hogy Simon ezeket is jól ismeri.

Addig viszont arra használták az időt, hogy minél teljesebben megismerjék a várost. A melléjük rendelt ellenálló megmutatta nekik a rajzokon, hogy hol találhatók a kapuk és átjárók a különböző negyedek között. A kapuk fölött minden esetben voltak őrposztok is, és Ward ezekből rögtön látta, hogy a legtöbb csak azért van, hogy legyen, de sem valós veszélyt, sem igazi kihívást nem jelent. Kivétel volt ez alól a Főnegyed a rendfenttartók főhadiszállásával. A térképeken egyből látszott, hogy az ottani őrállások úgy vannak elhelyezve, hogy mindent lássanak, hogy egy légy szárnyának a rezgése se maradhasson észrevétlen előttük.

Tudta, ha tényleg be akarják venni a várost, nagyon okosan kell majd ide összpontosítaniuk a támadásukat. Le kell választaniuk az egyes egységeket egymásról. Ehhez viszont hatalmas létszámfölényre lesz majd szükségük – pont amivel nem rendelkeztek –, különben nem jutnak át a védelmen.

És ahhoz, hogy ennél jobban tervezni tudjon, szüksége volt Bastion védelmére, Harmadik eszére és Espada leleményességére. Na és persze arra, hogy ezt az utóbbi kettőt együttműködésre bírja. Sejtette, hogy gyerekjáték lesz.

– Ne álmodozzatok – szólt rá Loire-ra és Espadára, amikor észrevette, hogy feltűnően unatkoznak és ásítoznak mellette –, inkább próbáljátok meg ezt a területet memorizálni – mutatott a kivetített Rendfenntartó központra.

– Már van valamilyen terved? – tudakolta Espada.

– Nem igazán – vont vállat Ward –, még sok információra van szükségem, hogy bármi használhatót tervezni tudjak. De az biztos, hogy ez a terület elengedhetetlen lesz a tervben.

Loire ezalatt végig igyekezett titkolni, hogy mennyire szenved. Azzal nem volt semmi gondja, hogy a csatatéren végrehajtsa azt, amire Ward utasítani fogja. De az is vitán felül állt számára, hogy ő maga kicsi eséllyel fog bármi értelmeset is hozzátenni a haditervhez. Szóval gondolatai mindenfele jártak, és alig jegyzett meg bármit a rázúdult rengeteg információból.