Három Lépés II. - Megfojtott béke

Egy kislépés

Ereszkedni kezdtek a város felé vezető lejtőn. Bőven akadtak kitüremkedések a falban, amik jó fedezékként szolgáltak ugyan, de cserébe eléggé rontották a kilátást a városra. Így azt sem lehetett igazán jól megállapítani, hogy a támadók hova vették be magukat. Eleinte senkit sem láttak a romok között, a sebesülteket és haldóklókat is alig.

A Mély katonái viszont egy pillanatra sem lassultak. Nem maradtak el tőlük Wardék sem. A hadnagy a Parancsnok és Kidan mellé került. Loire Espada és Harmadik társaságában viszonylag a menet elején haladt. Bastion viszont mindannyiuk mögött, Chealsey mellé kényszerítve kullogott a város felé.

Ward arra utasította, hogy maradjon leghátul, ő mint az egyetlen védő a csapatukban. Nehogy baja essen, mint Dōrban. Chealsey-t pedig azért parancsolta mellé, hogy vigyázzon rá minden áron. Az előnyükre akarta fordítani a Szigetek mágusainak harcmodorát. Ki más ismerhetné ezt jobban közülük, mint Chealsey? Wardnak afelől sem voltak kétségei, hogy a mágusok, akik beözönlöttek a járatokba ugyanazokkal a trükkökkel próbálják majd lerombolni a védelmüket amivel Dōrban is megsebesítették az öccsét.

Bastion dohogott kissé, hogy a kapott parancs miatt kénytelen távol maradni a harcoktól, de nem ellenkezett. Nem akart ő a kerékkötő lenni. Beletörődött, hogy hátra kell maradnia, bízott benne, hogy valóban onnan teheti a legtöbbet. Chealsey egy szó nélkül mellé szegődött, és Bastion azonnal tudta, hogy a kapott parancsa miatt biztos nem engedi majd a többiek után. Nem is akart próbálkozni, a lány még holtában is nagyon erős volt. Birokra kelni vele egyáltalán nem tűnt jó ötletnek. Így tehát Bastion inkább keresett egy kőteraszt, ahova felmászhatnak, és ami elég közel van a városhoz, hogy messzire el lehessen látni onnan.

Chealsey engedelmesen követte, de Bastion nem foglakozott vele, undorodva húzódott el mellőle. Persze semmi sem látszott a lányon, meg sem érintette az a rengeteg gyűlölet, amivel kezelték. És nem érdekelte a városban zajló csata sem. Csak szenvtelenül teljesített mindent, amire utasították.

Bastiont elmondhatatlanul nyugtalanította, amit látott. A város több helyen égett, az épületek leomlottak, a közvilágítás alig pislákolt a felszaggatott utcák kicsavarodott, megdőlt lámpaoszlopain. A vezetékek sokhelyen elszakadtak, unottan lógtak csak a póznákról. A vészvilágítás viszont még kitartott – hiába nem adott túl sok fényt –, a hatalmas buborék plafonját alig érte el a mágustámadás. A sárgás, vöröses fény csak még iszonytatóbbá tette a látványt. A romokból előtörő tüzek egyre sűrűbb és fojtóbb füstöt eregettek, és a szétszálló hamuval feketére festették a várost beburkoló buborék kőplafonját.

Bastion egyrészt elképedve figyelte ezt a pokoli látképet, másrészt próbált mindenkit szemmel tartani. Első sorban a testvérei mozgását igyekezett követni pásztázó tekintetével, ahogy benyomultak a romos épületek közé a mindenféle mágiákkal felszántott utcákon. És akkor meglátta őket. A halottakat. Olyanok voltak, amilyeneket Loire is keltett akár Dōr, akár Csillagfényfok ostroma alatt. Koszosak, szakadtak, életük addigi keretei, az épületek, a kirobbanó falak fordultak ellenük.

Ijesztő és elrettentő látványt nyújtottak. Annál is inkább, hogy Bastion tudta, azok az egykori emberek a Mély katonáinak az ismerősei, barátai, talán családja is voltak. Chealsey-re nézett, amikor felhangzottak az első lövések. Nem hagyta szabadulni a gondolat, hogy azok a halottak is pont olyanok, mint ez itt mellette. Megrázta a fejét, nem akarta a figyelmét feleslegesen erre a visszataszító mágusra pazarolni.

Épp ekkor Loire-t vette észre, aki valahogy elszakadt a többiektől. Senki sem figyelt a lányra, amikor kilépett a fedezék mögül. A zöldes izzást körülötte ilyen távolságból is tökéletesen lehetett látni. Bastion döbbenten leste húga mozdulatait, először nem értette, mire készül egymaga. A védelme miatt legalább nem kellett aggódnia, az törhetetlen volt a lányon.