Három Lépés II. - Megfojtott béke

Népmegfigyelési Archívum - Kategorizálatlan

– Szóval minden készen áll a csatára?

– Igen, csak még azt nem tudom, mikor támadnak.

– Mi tartott vissza, hogy kiderítsd?

– Attól tartok, belenyúltak a terveimbe. Még nem vagyok benne egészen biztos, de azt hiszem, a forrásom hazudott nekem.

– Ha nem tudod pontosan, mit terveznek, hogy fogod megszerezni nekünk?

– Megszerzem, ne aggódj. A csata alatt végig a közelében leszek. Ha meg is hal, feltámasztom.

– Hacsak nem halsz meg te is. Nekem ez nem tűnik túl bíztatónak! Ennél nagyobb körültekintést várunk tőled.

– Gyűlölöm, hogy nem tartassz annyira, mint őt. Pedig én mindent megtettem! A Mély üres, nem lesz, aki ellenálljon. Utasítottam az ellenállást, hogy mindenkit, aki nélkülözhető, kérjék a város védelmére.

– És Csillagfényfok? A fővárossal mi lesz? Nem lesz itt új rend, ha ez az elnyomó város nem omlik össze végre.

– A Rendfenntartók segítséget kértek a környező városoktól. Nemsokára meg kell érkezniük. Az ellenállást a Mély katonáival együtt felőrli a túlerő. Ha a város kapui „véletlenül" megnyílnak, a kirekesztett népek ezrével özönlenek majd be bosszút állni saját nyomorukért. Kérnünk sem kell, és megtizedelik a lakosságot. A várost pedig a kintről beszabaduló fosztogatók a káosz szélére sodorják. Ha a Mélyt elfoglaltuk, onnan már nem lesz nehéz igába hajtani a meggyengült Csillagfényfokot.

– És te ebből a káoszból akarod őt kimenekíteni? Nem bíztad el magad?

– Nem kell kimenekítenem. Hiszen te mondtad, ha meghallja, hova tartozik, és mekkora hatalom van a kezében, magától fog elfordulni a szánalmas varázstalanoktól. Vagy félsz, hogy mégsem így lesz?

– Nem félek. Ugyan ki tudna egy ekkora örökségnek ellenállni?

– Igaz. Senki. De én még mindig nem értem, miért nem nekem adod. Már sokat láttam abból, amire képes. Vannak lenyűgöző dolgai, ebben igazad van. De szinte mindre én is képes vagyok. És én sosem hagytalak el. Nem értem, miért kell neked éppen ő vissza.

– Hallgass! Fogalmad nincs, mi van benne valójában. Ha sejtenéd, tudnád, hogy a nyomába sem érsz. És már csak ezért is vissza akarnád szerezni. Egy szót sem akarok hallani erről többet! Nem anyádként kérem, hogy hozd vissza. Azt csinálod, amire a Szabad Mágusok Tanácsa utasított téged. Világos?

– Persze. Nem csalódtok bennem. Felforgatom a Régi Kontinenst, ahogy kértétek. És őt is visszahozom.

– Remek. Az Újon is minden a tervek szerint halad. Luther tudtán kívül remek munkát végez. Amióta meghalt a fia, megszállottan kutat utánunk, és igyekszik mindent az irányítása alá vonni. Amióta megszabadult a Pátriárkáktól, minden egyre gyorsabban halad az anarchia felé.

– De ha mi tudjuk, hogy az egész puccsot ő szervezte, miért nem buktatjuk le?

– Sokan sejtik, mennyire véres a keze. De még nem elég nagy ellene a népharag. Ha végre orkánná duzzad, hidd lesz olyan, akinek megfelelő fizetségért eljár majd a szája. És akkor nekünk csak ölbe tett kézzel ki kell várnunk, hogy a szép új világ darabokra tépje a terveivel és a felesleges gyerekeivel együtt.

– És ha mégis úrrá lesz a helyzeten?

– Hát, majd nem hagyjuk neki. Ő sem tud mindig elég éber lenni. De ez legyen az én gondom. Az Új-Kontinens az én feladatom. Neked meg ott van a Régi. Ne okozz csalódást.

– Nem fogok, anyám... – búgás a vonal túlvégéről – de azt te sem gondolhatod, hogy egy háborúban bárki garantálni képes egy kiválasztott életet. Hidd el, megtörve és sírva hozom majd meg a halálhírét. És őszinte alázattal fogadom majd el az örökséget, amit neki szántál.