Egy kislépés

6 3 1
                                    

Miután a csapat kellőképpen jól lakott a madárból, ami megmaradt, az gondosan elcsomagolták. Abban is megállapodtak, hogy még aznap éjjel megpróbálnak bejutni a Csillagfényfokra. Ward rájuk bízta, mivel ütik el az időt addig, amíg indulniuk nem kell. Eddigre a híd alatt már majdnem teljes volt a sötétség, de azon túl, a horizont határán még nem tűntek el az utolsó fénysugarak. A legidősebb meg akarta várni a teljes feketeséget, mielőtt bevezeti őket a városba.

Pillantása végigfutott a társaságon, mindegyikük arcán jóllakott elégedettséget látott. Ő maga annak ellenére sem evett egy falatot sem, hogy ugyanolyan műgonddal készítette el ezt is, mint eddig bármit, amit fogtak. Egyszerűen nem volt rá szüksége, hogy egyen bármit is. A többieknek viszont annál inkább volt, ahogy pihenésre is. Harmadik kényelmesen elnyúlt a kellemes, esti hűvösben a füvön. Követte Bastion példáját, azt leszámítva, hogy ő nem tekeredett hálózsákba. Öccse egyet fordult az oldalán vacsora után, és már aludt is, mintha ki tudja mióta nem nyílt volna módja erre. Espada viszont csak járkált, nem találta a helyét.

És Loire... Felhúzott lábakkal ült ikre mellett, füle bedugva, zenét hallgatott. Mindent és mindenkit kirekesztett a világából. Szemén látszott, hogy ezer gondolat verseng a fejében, ennek ellenére olyan távolinak tűnt mindentől, ami valóság, amennyire csak lehetett. Azt sem vette észre, hogy nézik. Feje néha ingott a zene ritmusára, aztán megint egész lénye mozdulatlanságba merevedett. Sokáig ült így.

Aztán egyszer csak kihúzta a dugókat a füléből, a szokásos gonddal elpakolta zenelejátszóját, majd a füvet pásztázva körbejárta a táborukat. Amennyire Ward látta, teleszedte a zsebeit kisebb-nagyobb kavicsokkal, de senkinek sem adott magyarázatot, miért teszi. Igaz, senki nem is kérdezte. Ennek végeztével odalépett Ward elé, és kissé félszegen szólalt meg:

– Gondolkoztam. – A férfi látva, mennyire összeszedte minden világ-tudatosságát, nem tett megjegyzést, hogy „az régen rossz nekik." – Ne menjünk mind az öten. Túl veszélyes, és egyébként is mindig azt mondod, hogy kevesebben észrevétlenebbek vagyunk...

Elhallgatott, Ward arcát fürkészte, mérlegelte, hogy reagál a mondandójára és merje-e folytatni, amit kitalált.

– Hallgatlak – próbálta bátorítani a férfi, akit kifejezetten szórakoztatott ez a félszeg bizonytalanság.

– Azért gondolom, hogy felesleges mindünknek menni, mert nem tudjuk, hogy egy éjszaka alatt megtaláljuk-e őket. Az ellenállást. Ha pedig hajnalban vissza kell jönnünk, gyorsabbak vagyunk kevesebben. Vigyél engem, mert hasznos vagyok... Van néhány trükköm, hogy nagyobb biztonságban legyünk. Addig a többiek itt maradhatnának, egy fokkal nagyobb biztonságban. Aztán, ha biztosan tudjuk már, hova kell mennünk, visszajövünk értük.

– Nem rossz ötlet – mérlegelte Ward, majd megrázta a fejét –, de neked nincs távolsági fegyvered, ha nincsnek a közelben feltámasztható halottak hasznavehetetlen leszel egy támadás esetén. Ha már választanom kell... legyünk őszinték, nem téged vinnélek.

– Akkor vigyük még... – Loire nem vett tudomást Ward kijelentéséről.

– Természetesen engem! – szólt bele a beszélgetésbe ekkor Espada is, aki meghallotta, miről értekeznek. – Értek úgy általában bármihez, amihez ti nem.

Ward elgondolkozott ezen. Mindenki tudta, hogy a kölyök a jolly joker a csapatban. Általában láthatatlan. Kivéve, amikor a csapat megakadt valamiben, ő akkor aktivizálta a tudását. Ward felnézett rá, tényleg jól lő, nagyjából tud parancsot is követni, és jó abban, hogy megtaláljon és felismerjen dolgokat. De Harmadik... az első kettő róla is elmondható, és az ő tudása sem elhanyagolható. Ennek tükrében szólalt hát meg:

Három Lépés II. - Megfojtott békeWhere stories live. Discover now