Három Lépés II. - Megfojtott béke

Egy kislépés

Ward és Hence azonnal neki is ült, hogy megtervezzék a város elfoglalását. Az utóbbi ragaszkodott Jobb és Bal jelenlétéhez – mégiscsak ők hárman ismerik a legjobban Csillagfényfokot. Ennek ellenére mégis szűk körben szeretett volna tervezni, ezért Ward Harmadikat választotta maga mellé a „haditanácsba". A többiek erre az időre kimenőt kaptak, és hogy elejét vegye a nemtetszésnek, Hence utasította az embereit, hogy vezessék körbe a másik hármat a város biztonságos részein.

Abban állapodtak meg, hogy majd hívatják őket, amint annyira kidolgozták a tervet, hogy már nekik is körvonalazhassák. Loire-t annyira nem zavarta, hogy őt kihagyják a tervezésből, nem gondolta magáról, hogy tevékenyen hozzá tudna járulni bármihez. Ellenben Bastiont és Espadát helyette is sértette a helyzet. Öccsét kifejezetten dühítette a dolog, mert ő eddig is igyekezett sokat tanulni a városról és mindent megjegyezni, hogy hasznos lehessen. Abban is biztos volt, hogy jó ötletei lennének, ha kérdeznék.

Viszont mivel ez nem történt így, az őrök körbevezették őket a negyed veszélytelen részein. Néhány helyet viszont csak az összeépített épületek szűk ablakaiból leskelődve nézhettek meg. Azt is megmutogatták nekik, milyen titkos ajtókon át lehet kijutni az utcákra. Bár óva intették őket, hogy felügyelet nélkül csatangolni próbáljanak. Nem érezték szükségét a tanácsnak, most egyikük sem vágyott szabályszegésre.
Ez az egész nem töltötte az egész napjukat, talán csak délig tartott. Az idegenvezetést a többi ellenállóval elköltött fagyos hangulatú ebéd követte ami után az őrök visszakísérték a hármast a szobájukba. Sokáig senki sem jött értük. Lassan egy nap is eltelt, azóta, hogy kitiltották őket a taktikai teremből.

Már épp kezdték volna gyanúsnak találni, hogy senki sem mondd nekik semmit, amikor másnap dél körül megjelent a szobájukban egy katona, aki végre a taktikai terembe kísérte őket. Ők pedig egy pillanat késlekedés és egyetlen szó nélkül követték az értük küldött katonát. Ahogy közeledtek a terem felé, észrevették, hogy nyitva van az ajtaja, mégsem szűrődött ki egyetlen hang sem onnan. Mintha már mindennek a végére értek volna, amit csak meg lehetett beszélni.

– Üljetek le – invitálta őket Hence, amikor beléptek.

Ahogy Bastion végigfuttatta pillantását a bent tartózkodókon, arra jutott, hogy Wardot leszámítva mind borzalmasan festenek. Hence-en, Harmadikon, sőt Jobbon és Balon is jól látszott az előző hosszú nap és éjszaka. Fekete volt a szemük alja, Simononról azt is le lehetett olvasni, hogy ébren maradni is alig bír, de azért hősisen küzd leragadni készülő szemhájával. Ahogy helyet foglaltak az asztalnál szabadon maradt székeken, Hence csevegő hangon megkérdezte, hogy kér-e valaki kávét.

– Nem élek ilyenekkel – utasította el azonnal Ward.

– Én viszont az ő adagját is kérem – csapott le az ajánlatra Harmadik, figyelmen kívül hagyva az iménti kijelentés minden morbidságát.

Miután Hence összeszámolta, hogy hányan kérnek kávét, elküldte érte a vendégeit ide kísérő katonát. Kényelmesen hátradőlt a székén, mintha a világ minden ideje az övé lenne. Amíg vártak, Harmadik álmosan dobolt az asztal szélén, és Ward továbbra is a térképeket figyelte. Espada tűrt pár percig, majd kirobbant belőle a mellőzöttség miatt érzett sértett türelmetlenség.

– Amíg várunk, addig is igazán mondhatnátok valamit! Elkészült a terv?

– El – nézett rá szenvtelen arccal Ward –, minden eshetőséget számba vettünk, és ez az egyetlen működőképes megoldás.

– Ez nem hangzik túl jól. – Bastion nem sok jót sejtett, bár félelmeire bátyja válasza rácáfolt.

– Lehetne rosszabb is – vont vállat az iménti –, ezzel még elég jók az esélyeink.