Szomszéd ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Változás

Rose szemszöge

Reggel írtam Stevenek, hogy jöjjön, mert elkések. Amikor írt, már kopogott is. Bezártam az ajtót.

- Menjünk - indultam le a lépcsőn.

Steve simán tartotta a lépést velem.

- Nem mondtad, hogy jön ő is.

- Mindig együtt megyünk, ha elérnem ezt a metrót.

Nancy mosolyogva várt minket. Már este beszéltünk és szóltam neki róla.

Kicsit félre álltam, hogy tudjanak beszélni, már amennyire egy metrón lehet.

Ma akkora zsongás volt, ami csak akkor megszokott, ha egy nagy név jön hozzánk. Az utolsó pillanatig húztam azt, hogy Nancy is jön velem és ő sem szólta el magát. Meg lett neki az áhított képe.

Ötkor szoktam általában végezni, de ma bent maradtunk mi csapatvezetők. Hatan vagyunk és szinte mindenről mi döntünk.

Ezért is kerestem jobban és így tudtam sok pénzt félre tenni. Hülye autó! Rengeteg év munkáját tette tönkre. És a jövő hónapom is szar lesz még.

Bucky már többször kérdezte mi a helyzet, végül kilenc körül írtam neki, hogy jöhet.

Mikor írt, hogy itt van elköszöntem a többiektől, de ketten jöttek velem.

- Biztos nem vállalod a munkát?

- Én nem. Így is van elég - válaszolom.

- Azta, micsoda pasi!

Előre néztem én is. Bucky állt ott, de...levágta a haját. Azta mindenit!

Tudom, hogy hosszú hajjal is haltak a nők utána. Nem egyszer voltam tanúja annak,  hogy utána fordulnak. De ez...ez igazán sokat tett hozzá. Megváltoztatta az arcát, de a mosoly még most is ott volt és ezzel...ezzel hódít.

Annyira jóképű volt és ahogy feszült mellé a póló is rajta. Rohadtul nem érdekelt soha, hogy az egyik karja fém. Ahogy az sem, ahogy rá csatlakozott, de tudom, hogy őt zavarja. Ezért is próbáltam mutatni neki akkor, hogy engem nem érdekel.

- Mehetünk? - kérdezte, amikor odaértem hozzá.

- Igen.

Intettem a két kollégámnak és elindultam mellette.

- Jó sokáig dolgoztál ma.

- Fáradt is vagyok. Mindenhol betűket látok.

- Nem volt ma semmi. Az a csaj?

- Annyian voltak ma, hogy nem is igazán láttam.

- Nem kaptál semmit?

- Nem.

- Akkor jó.

Egymás mellett sétáltunk le a metróhoz.

- Nem tudom elhinni, hogy ilyenkor is ennyien vannak itt.

- Ez mindig ilyen. Mi a gond vele?

- Semmi.

- Hogy hozzád érnek?

- Mondhatjuk.

Volt azért hely, így sikerült leülni.

- Miért zavar ennyire?

- Nincsenek jó emlékeim róla. Ha hozzám értek akkor harcoltam. Ennyi.

- Értem. Nehéz neked elvonatkoztatni ettől.