Szomszéd ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Szavak

Bucky szemszöge

- Buck! Hallasz?

Felnéztem rá. Minden izmom sajgott, ahogy a saját testem ellen küzdöttem.

- Ennyi elég lesz most is.

Nem szóltam, csak vártam és elkezdtem megnyugtatni magam. Szavakról szavakra haladva nehezebb, ahogy át akarja felettem venni az irányítást. A kilencedik szó felét tudta csak Steve kimondani. Akkor kezdett nehéz lenni a helyzetem. Érzem, ahogy a fejemben előjön, majd vissza lököm a mélybe.

- Jól vagy? - teszi a vállamra a kezét.

- Próbáld meg még egyszer!

- Buck. Eddig mindig egyszer próbáltuk.

- Még egyszer Steve!

Bólintott és velem szemben állt.

Az első három szónál semmi.

Eddig a hatodik után kezdtem érezni, most már a negyedik után.

Akkor sem fogom engedni ezt.

Az ötödik szó is nehéz volt. Steve lassan haladt, hogy lássa mikor kell abbahagyja.

A nyolcadiknál térdeltem le a földre.

- Oké. Elég! - szólt megint.

A francba elég! Nem elég. Nem lehet elég. Vártam pár percet és újra felálltam.

- Még egyszer utoljára.

- Bucky...

- Steve! Utoljára!

Sóhajtott és vártunk még pár percet. Megint nyolc szó ment, de ez még nehezebb volt, mint az előző kettő. Már a számon volt a mondat, hogy várom a parancsot. De soha többé nem akarom ezt kimondani.

- Jól van Buck. Ez már eddig a legnagyobb teljesítményed. Sosem mondtam el egynél többször. Lehet, hogy nem jutottál olyan sokáig, de ez akkor is haladás.

- Az lenne a haladás, ha már végig tudnánk menni rajta!

- Meg is fogjuk csinálni. Ne feledd, hogy először hat szót tudtam neked mondani. Ma majdnem kilenc és háromszor is sikerült önmagad maradnod.

- Ez nem elég Steve! Hát nem érted!?

- De, értem Bucky. Nagyon is értem, de nem hajszolhatod magad.

- Ha ez így folytatódik egyszer Rose megunja és akkor már tök mindegy ez az egész!

- Nem, nem lesz mindegy. Eddig is ment, ezután is fog. És ne feledd Rose makacs. Emlékszel mit beszéltünk egyszer? Hogy mi lesz, ha az miatt lesz olyan makacs, hogy már akarja azt a randit veled? Akarja.

- Akkor sem kérhetem, hogy még mindig heteket várjon!

- Holnap is jövünk este. Egyébként pedig, ha ilyen jól haladsz nem muszáj eljönnünk otthonról.

- Ott van mellettünk!

- És ha ez segít neked? Hogy tudod ott van?

- Ezt nem kockáztathatom meg. Ha megy mind a tíz szó csak akkor. Előtte nem.

- Rendben. Gyere menjünk.

Nem tudom mennyi idő kell még, de a lehető leggyorsabban kell haladnom. Ahogy tegnap nézett rám és amit mondott...

Nem tudok így mellette lenni, hogy folyamatosan az jár a fejemben, hogy végre történjen is valami. Azt gondoltam az ölelése elég, pillanatnyilag igen, de utána csak többet akartam.