Szomszéd ( Bucky Barnes ff) /Befejezett/

Dal

Bucky szemszöge

Nem hiába hozzá mentem át hétfő hajnalban. Úgy éreztem nála kell lennem. Nem volt minden teljesen tiszta vele kapcsolatban, de amikor megláttam már igen. Minden emlékem visszatért akkor vele.

És rá kellett jönnöm, hogy többet jelent számomra, mint eddig gondoltam. Újra visszatért az erős reflexem és minden apró zajra felkaptam a fejem. Még azt sem tudtam először elviselni, hogy ő ér hozzám. Most pedig arra vágyom, hogy újra érjen hozzám.

Amíg nincs rend a fejemben, addig viszont nem teszek ezért lépéseket. Pedig annyira akartam. Így, hogy hirtelen jöttek vissza az emlékek és az érzések már pontosan tisztában vagyok vele, hogy mit érzek iránta.

Stevenek is elmondtam, hogy most csak a programra akarok koncentrálni. Tudja, hogy Rose mindent tud, hogy voltam nála és azt is elmondtam mit beszéltem vele. Carol ne tudjon semmiről, ezt ő is kikötötte, így egyetéetés volt ebben.

Hétfőn és kedden nem hagytam el a lakást. Szerdán mentünk el edzeni, majd újra a programmal próbálkoztunk, megint csak hat szó ment.

Hazafelé találkoztunk Carollal, aki már az idegeimre megy. Szerencsére Steve miatt nem próbálkozott semmit, csak csütörtök este, amikor a lépcsőházban találkoztunk. Megint tapizni akart, de megfogtam a csuklóját és érthetően a tudtára adtam, hogy ne érjen hozzám. Nem tudom mennyire fogta fel.

- Gyere reggelizni - jött be Steve a szobámba pénteken.

- Rendben. Úgyis éhes vagyok.

Hogy ez a nő is mindig akkor megy valahova, amikor mi. Szerintem már figyel minket. Így hármasban mentünk a vendéglőbe.

Egy félkör alakú boxba ültünk be. Steve vállalta, hogy ő ül középen.

- Imádom a reggeli palacsintát - lelkesedett Carol.

- Alszik? - szólt hangosan egy lány előttünk.

Mind oda néztünk. Először azt hittem hozzánk szól.

De a kis válasz fal mögött állt.

- Elaludt úgy egy órája. Hétfő óta kb aludt tíz órát.

Akkor nem csodálom, hogy valaki képes itt is elaludni.

- Ne is mondd. Ki vagyok már ettől! Nekünk olaszban kellene lenni!

Most már jobban figyeltem. Az a fekete hajú lány ugyanaz, akivel egyszer találkoztunk mikor Rose-al a messzi étterembe ültünk be.

- Na ébreszd fel és haladjunk.

- Rose! - szólt egy pasi hozzá. - Rose!

Ezt már elég hangosan mondta, nem csak mi néztük őket.

- Fent vagyok!

Milyen fáradt volt most a hangja.

- Steve! Nem úgy volt, hogy Olaszba vannak? - fordultam felé.

- Én is úgy tudtam.

Láttam rajta, hogy nem hazudik, neki sem szólt róla.

- Még álmomban is ez a szar járt a fejemben. Meg van az utolsó dal - ült fel.

Oldalról láttam csak. A haja a tarkóján volt összefogva és még így is láttam mennyire fáradt. Miért aludt olyan keveset?

- Áhh végre! Akkor kész vagyunk!

- Aha, mennyire jó ez! - lelkesedett egy másik lány.

- Melyik dal?

- Add ide - húzta maga elé a laptopot.