Yu Yu Hakusho: Kimiko története

17.fejezet: Közös küldetés

Három nap.

Ennyi ideig tartott, míg Yusuke felébredt a kómájából. Kuwabara már sokkal hamarabb, másnap délután kelt fel. Botan és Kurama is mindkét ébredésnél velünk voltak. Haza még korábban el tudtunk menni Keikoval, hála Botannak, aki másnap korán reggel már a lakásba jött, így nem kellett egyedül hagynunk a fiúkat.

- Kimiko! Hát, jól vagy? – kapott a kezeim után Kuwabara, nem sokkal azután, hogy felébredt. – Hála az égnek.

- Igen, és szerencsére te is. Yusuke is biztos hamarosan magához tér. – vigyorogtam. Próbáltam nem tudomást venni a csillogó szemekről.

- Az egész a csókodnak köszönhető. Biztos, hogy az mentette meg az életemet. – Majdnem felsikoltottam. Kurama pont mögöttem állt. Nem akartam, hogy előtte hozza fel azt a félreértelmezett puszit.

- Jaj ugyan! Semmiség volt igazán. Yusuke is kapott. – húztam ki egyik kezemet a tenyeréből, és paskolgatni kezdtem a kézfejét. – Keikot is mindig szájon puszilom, mikor sok szerencsét akarok kívánni neki. – blöfföltem. Keiko meglepett hangot hallatott. Jelentőségteljesen a szemébe néztem. Tekintetemmel próbáltam jelezni, hogy kinyírom, ha megszólal. Kuwabar arcára fagyott a mosoly egy pillanatra, aztán kissé csalódott képet vágott. Elkezdtem nagy bűntudatot érezni.

Yusukét ezután átszállítottuk Kuwanbaráékhoz, mert ott könnyebben tudtak figyelni rá. Ennek kifejezetten örültem, hiszen így végre újra találkozhattam Seriuval. Hónapok óta nem láttam, úgyhogy nagyon örültünk egymásnak. Meséltem neki az edzéseimről, bár a paranormális részeket többnyire kihagytam. Illetve a tegnapi kalandunkból is azt mondtam el, amit Keiko a szüleinknek is beadott, plusz valamit kitaláltunk Kuwabaráról is.

Yusuke ébredésénél is jelen volt Kurama, aminek igazán örültem. Bár nagyon sokat nem beszélgettünk, már a jelenléte is boldoggá tett. Kérdezgettem kicsit az életéről, de nem akartam nagyon tolakodó lenni. Mesélte, hogy az anyukájával él, és, hogy ő is diák egy másik iskolában. Ez az információ igencsak meglepett, nehezen tudtam elképzelni Kuramát egy átlagos diákként. De biztos voltam benne, hogy nagyon népszerű az osztályában, különösen a lányok között. Ez a gondolat pedig elég bosszússá tett. Mi van, ha már foglalt? Ha van már egy gyönyörű barátnője?

Fúrt a kíváncsiság, de nem mertem rákérdezni.

Anyáék is majdnem elpicsáztak aznap, mikor Keikoval hazamentünk. A szobafogságot végül megúsztam, de a lelkemre kötötték, hogy még egyszer ne maradjak kint éjszakára, anélkül, hogy hazaszólnék.

A sulit szerencsére a hétre már bezárták, az ott történtek miatt. Amiről senki nem tudott semmi konkrétat, viszont a rongálások és az ájult tömegeknek hála így döntöttek.

Egyszer Botan is félrehúzott, hogy beszéljek Koenmával, amire húztam a számat. Nem voltam kíváncsi egy újabb fejmosásra a szüleim után, de hát elég gorombán beszéltem vele utoljára ezért úgy döntöttem belemegyek. Botan egy hasonló tárgyat vett elő, mint a korábbi kis tükre volt és vártuk, hogy Koenma megjelenjen.

Nagy meglepetésemre elnézést kért tőlem, és igazat adott nekem az ezelőtti beszélgetésünkre visszautalva. De azért azt is elmagyarázta, hogy miért adott Yusukének ilyen nagy feladatot. Értettem én, hogy ez nagyon sürgős és fontos volt, de még így sem győzött meg igazán. Viszont nem akartam neheztelni rá. Én is bocsánatot kértem, az akkori kirohanásomért.

...

- Elmehetnénk moziba a hétvégén. – ajánlottam fel Keikonak péntek délelőtt. – A múltkor amúgy is lemaradtál egy filmről, melyiket akartátok megnézni?