Yu Yu Hakusho: Kimiko története

5.fejezet: Különös mosoly

Eltelt néhány nap mióta Yusukéék háza leégett. Az új kéglijük egy társasházban volt, Atsuko még kulcsot is adott hozzá Keikonak és nekem. Persze, hogy megint mi gondozzuk Yusukét, ha ő ismét lelépne egy időre..

Azóta nem tapasztaltam semmilyen paranormális jelenséget, Yusukét sem láttam vagy hallottam. Ami meg is nyugtatott, meg nem is. Anya szerint gyerekkoromban láttam ugyan a szellemeket, de abból az időből nem maradtak emlékeim, azóta pedig nem történt velem hasonló egészen Yusuke haláláig. Megnyugtatott, hogy Yusuke velünk maradt és vigyázott ránk, ugyanakkor egy csöppet meg is rémített, hogy bárhol ott lehet, és az sem biztos, hogy érzékelni fogom, ha mondjuk akkor kukkolna, mikor éppen fürdök..

Kezdtem üldözési mániában szenvedni.

Közben Seriuval találkoztunk egyszer suli után és beültünk egy kávézóba. Méghozzá nem is akármelyikbe. Meglátogattuk régi kollégáinkat a korábbi közös munkahelyünkön, ahol Seriuval jóban lettünk. Na és persze „szeretett" régi főnökünket is. A perverz vén kecske mindkettőnket zaklatott anno. Nem lepődtünk meg, hogy most is örült nekünk. Bár régebben volt néhány összetűzésük Seriuval, mivel a lány nem hagyta olyan könnyen magát (a vénség nem is egyszer taperolta a fenekünket, és feltűnő nyálcsorgással legeltette rajtunk a szemét, a szexi, mini munkaruhánkban. Megjegyzem ettől függetlenül a ruhánk nekem nagyon tetszett), de talán erről már meg is feledkezett, mivel meghívott minket 1-1 ingyen kávéra. Amiből csak akartunk, akár a legdrágábbat is választhattuk. Beszélgetett is velünk egy kicsit, biztosított minket, hogy nála mindig lesz számunkra hely, ha újra itt akarnánk dolgozni.

Nos, nem igazán voltak ilyen szándékaink.

Többször nem volt időnk összefutni iskola után, azonban megbeszéltük, hogy a szombatot együtt töltjük. Seriu semmit nem változott, olyan laza és vagány volt, mint amikor megismertem. Könnyen és gördülékenyen ment a beszélgetésünk, egyik téma követte a másikat. Meséltem neki az aktuális és a volt pasijaimról is, amin nagyot nézett. Ő még egy olyan srácnál volt leragadva, akire már alig emlékeztem.

Nem voltam egy nagy bulizós lány, és Seriu sem, de úgy döntött szombaton elvisz engem egy bárba. Egy olyan helyre, ahol kiskorúakat is kiszolgálnak alkohollal. Amin rendesen meglepődtem, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hozott izgalomba. A városban nem ismertem ilyen helyeket. Meg tudtam oldani a szeszes ital beszerzését, ha arra volt szükség (ebben Atsukora természetesen számíthattam), de csak titokban. Vagy ha apa néha megkínált minket a kedvenc boraiból. Egyszer voltam csak részeg, azt is Yusukével.

Azt hiszem nem kell mondanom, hogy az anyjától kaptunk erős piákat. Keiko pont nem volt velünk valamiért, én pedig átmentem Yusukéékhez. Bánatos voltam. Nagyon-nagyon szomorú. Atsuko akkor kínált meg. És végül mindhárman annyit ittunk, hogy haza sem tudtam menni, de telefonálni meg elfelejtettünk. A szüleim még aznap éjjel eljöttek értem. Két hét szobafogságot kaptam, Atsukot pedig úgy lekiabálták, hogy azt hittem többé a közelébe sem engednek. Bár Atsuko ebből szerintem semmit sem fogott fel. Durván kész volt azon az estén.

Szerencsére anyumék nem voltak haragtartók, de a lelkemre kötötték, hogy ne fogadjak el soha többé semmilyen italt Atsukotól.

15 éves voltam.

- ANNNNYAA! – kiáltottam a konyhába, mikor pénteken hazaértem a suliból. Azonban senki nem volt a házban, így sejtettem, hogy anyám az étteremben lesz apával. – AAANYA! – kiabáltam megint, mikor lesétáltam az étterembe vezető lépcsőn.

- Kimiko, mit óbégatsz? – fordult felém apa a tűzhely mellett – Elijeszted a vendégeket!

- Ugyan, Yukimura-san! – nevetett fel az egyik törzsvendégünk, Tanaka úr, aki a pultnál ült a szokásos helyén – Kimiko csak vonzani tudná a vendégeket! – kacsintott rám tréfásan – Két ilyen gyönyörű virágszál is dolgozik ebben az étteremben.. ha velük reklámoznátok a helyet, minden nap dugig lennétek! – hízelgett, mint mindig. Egy kicsit kéjenc volt, de mind kedveltük.