Yu Yu Hakusho: Kimiko története

12.fejezet: Sötét küzdelem

- Mostantól rendesen verekedni fogtok! – fordult hozzánk Genkai, miután elértünk ahhoz az épülethez, ahol a következő forduló várt ránk – Ez az aréna. Addig harcoltok, míg csak egy marad. – kinyitotta a kétszárnyú ajtót, és beléptünk a sötét helységbe. Amint bezárult mögöttünk az ajtó, már semmit sem láttunk.

- Hékás! Mi történt? Ez nekem egyáltalán nem tetszik! – hallottam Kuwabara kissé ijedt hangját.

- Hát, nekem sem, Genkai! Azt várod, hogy sötétben verekedjünk? – kérdezte Yusuke is némi ingerültséggel a hangjában. Abban a pillanatban fény gyulladt fölöttünk. Egy kis lámpás. Ettől sem láttunk sokkal többet, de legalább egymást igen. Majd Genkai is rágyújtott, bár a cigaretta nem adott nagy extra fényt.

- Igen. Pontosan arra gondoltam, hogy sötétben küzdjetek. – fújta ki a füstöt a néni, egyenest Yusuke, Kuwabara és az én arcomba. – A szellemi erőtöket kell alkalmaznotok. Az ellenfél lélekenergiája vezet majd. Használhattok fegyvereket és egyéb segédeszközöket is. Ha legyőzted az ellenfeled és visszajöttél, nyertél.

Volt már részem vak küzdelemben, Bai bácsinak hála, de ez itt most akkor sem nyugtatott meg. Ilyen képzett igazi ellenfeleim sosem voltak. Akiken gyakorolhattam, szinte mind csak utcai huligánok voltak, illetve a kick-boxon a csapattársaim, de ők is maximum olyan szinten voltak, mint én. Lehet itt esélyem?

Kuwabara arcát nézve, neki sem voltak túl jó előérzetei.

- Mi a baj, Kuwabara? Megijedtél? – gúnyolódott Yusuke vigyorogva.

- Nagyon rossz érzésem van. – motyogta a fiú. – Az erdő óta nem hagy nyugodni. Mintha egy szörnyeteg, vagy démon állna mellettem.

- Tényleg? – kaptam rá a tekintetem. Kuwabara, Randot érezné? – Yusuke, akkor tényleg itt lehet Rando. – fordultam a másik fiúhoz, aki valószínűleg ugyanerre gondolt.

- Rando? Az meg ki? – kíváncsiskodott Kuwabara.

- Hosszú lenne most, Kuwabara. – intette le rögtön Yusuke – De mondd csak, rá tudnál jönni, hogy kire vonatkozik ez a rossz előérzeted? – vezette végig a tekintetét a többi versenyzőn.

- Nem, sajnos. Ügyesen rejtőzik. De érzem a szagát.

- A szagát? – néztem furán a magas fiúra.

- Mint egy csendes fingot, egy zsúfolt vonaton? – vágott egy grimaszt Yusuke.

- Hát.. olyasmi..

- Mielőtt elkezdenénk a küzdelmet, mindenki mutatkozzon be a többieknek. – kérte Genkai. Az egyik versenyző máris előrébb állt. Fél szemét szemfedő takarta, váll alattig érő haját copfba fogta.

- Musashi vagyok, négyes fokozatú mester a Shinbatto-stílusú kendóban. Démonokat ölök a lélekenergiámmal.

- Shorin vagyok, médium. Első fokozatú kempómesterként járom az országot. – mutatkozott be egy másik. Rá emlékeztem. A kis alacsony, kopasz, aki nem látszik nagy ellenfélnek, bár valahogy eljutott idáig..

- Kibano vagyok, harcművész. Különböző stílusokat sajátítottam el, a határaimat feszegetem. – ő volt a sebhelyes arcú jóképű, akire még az erdő előtt felfigyeltem. Izmos volt és magas. És úgy tűnik hasonlóak lehetünk. Több stílusban harcol, mint én. Persze attól még lehet sokkal erősebb nálam.

- Kazemaru vagyok, ninják leszármazottja. Testőrként dolgozom. A modern ninja harcművészet mestere vagyok. – ez a fickó szintén kopasz volt, de magas és szálkás is. Homlokán horogkereszt látszott. Ő bizonyára nem náci nézetek miatt varratta oda, hanem az eredeti jelentései miatt.