Yu Yu Hakusho: Kimiko története

1.fejezet: A baleset

- Urameshi Yusuke! Takenaka tanár úr vár a tanári irodában! – szólalt meg a hangosbemondó. Keikoval felkaptuk a fejünket. Tehát Yusuke végre bejött a suliba?

- Jaj, ne! Urameshi itt van az iskolában? – rémüldözött Reiko, a szőke hajú két copfos lány, Keiko egyik barátnője. A másik lány, Natsuko, aki alacsony, rövid barna haja van és szemüveges, szintén megijedt a hír hallatán.

- Na, végre, hogy be tolta a képét! – tettem csípőre a kezem. – Megkeressük? – néztem a húgomra. Mivel Yusuke több, mint egy hete nem jött iskolába, így régen nem láttuk már. A sok tanulni való miatt nem volt időnk be nézni hozzá, vagy ha éppen mégis tudtunk rá időt szakítani, természetesen pont akkor nem volt otthon. És csak a jó ég tudja merre járhatott. Az anyjától, Atsukotól hiába kérdeztük, természetesen fogalma sem volt róla. Kedveltem Atsukot, de borzasztóan felelőtlen anyának tartottam.

- Urameshi! Takenaka vár az irodában! – ismétlődött meg az iménti hangosbemondós kérelem, de ezúttal némi türelmetlenséget is kihallottam belőle.

- A fenébe! Biztos megint a tetőn bujkál! – puffogott Keiko – Na, most elkapom! – indult meg haragosan a lépcső irányába. Hagytam neki egy kis előnyt, mielőtt követtem volna. Egyrészt mert ha Keiko dühös, akkor nem feltétlen csak azon a személyen tölti ki a haragját, aki miatt fortyog. Alapjáraton kedves lány, de mivel köztünk testvéri kötelék van, ami – sajnos, vagy nem sajnos -, elszakíthatatlan, így nem fél engem is a sárba tiporni néha, hiszen tudja, hogy úgyis megbocsátok neki.

Persze csak miután kitéptem a haját.

A másik ok pedig, hogy ugyan bőszen tagadja, és még magának sem vallaná be, de bele van zúgva Yusukéba, és már biztos nagyon szeretné látni. Így tehát adtam nekik egy kis időt kettesben. Amit talán Yusuke fog bánni, de inkább ő, mint én.

- Kimiko, miért engeded, hogy Keiko barátkozzon egy ilyen suhanccal, mint Yusuke? – kaptam meg a számomra kissé megdöbbentő kérdést Reikotól. Kérdőn a még mindig kicsit ijedtnek tűnő lányokra pillantottam.

- Egyrészt, mert nem vagyok az anyja, hogy eltiltsam bárkitől is. Másodszor, Yusuke nagyon is rendes srác. Akármit is pletykálnak róla, higgyétek el a fele sem igaz. – csóváltam a fejem.

- Sok mindent mondanak róla. – néztek össze a lányok feszengve. – És olyan ijesztőn is néz ki. – erre a kijelentésre nem bírtam ki, hogy ne nevessek fel. Ha Yusukéra gondoltam, egy nagyzoló kölyökképű srácot láttam magam előtt. Számomra mindenképpen inkább komikus fickó volt, mint ijesztő.

Nagy csattanást hallottam a tető felől. Úgy sejtettem,  Keiko éppen a szeretetét mutatta ki Yusukénak. Nem véletlen nem akartam utána menni.

Takenaka ismét a hangosbemondón kérte Yusukét, hogy jelenjen meg nála, azonban nekem erős gyanúm volt, hogy Yusuke nem, hogy nem fog a tanáriba menni, de mára a suliból is elege lett. Volt egy tippem, hogy hol tudnám leghamarabb nyakon csípni.

Elköszöntem a lányoktól, akik így Keiko után mentek, és ahhoz a kijárathoz vettem az irányt, ahol a diákok ritkán szoktak mászkálni. Yusuke ugyanis arra szeretett a leginkább távozni.

Mikor oda értem megálltam az ajtó előtt és csak vártam. Ahogy sejtettem, egy lélek sem járt erre. Azonban kezdtem kicsit aggódni, hogy el kések a következő órámról, de ha így végre találkozhatok Yusukéval, akkor azt mondom ez a kis lógás belefér. Ez most úgy hangzik, mintha szerelmes lennék belé, pedig valójában csak ő volt az egyetlen, akit a barátomnak mondhattam. Ha, Keikot nem számítom. Bár ő amúgy is inkább a húgom, mint a barátnőm.